Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Alighanem az év legszégyenletesebb eredményére jutottak a minap celebek - és a közönség a tévében: a többség szerint indokolt esetben meg lehet ütni a gyereket. Nem. A gyerekverést ugyanúgy tiltja a törvény, ahogy a te megverésedet is, kedves olvasó. De ha ez nem lenne elég, pszichiáter szakértőnk az is elmondja, hogy hogyan okoz visszafordíthatatlan károkat a gyerekverés. Nem adjuk fel, addig beszélünk róla, amíg mindenki meg nem érti, hogy Nem Verünk Gyereket!
Pár nappal ezelőtt elhangzott a televízióban – nem is írom le melyikben, és milyen műsorban, akkora szégyen – hogy indokolt esetben a szülő simán elverheti a gyerekét, és a nézők majdnem hatvan százaléka egyet is értett ezzel. Csak az a lényeg, hogy ne az arcát üssük, hogy ne látszódjon. Úristen!
Nem. Valójában egyáltalán nem verheti el a szülő a gyerekét. Nem pofozhatja fel, nem fenekelheti el, nem csaphatja meg, nem taslizhatja le, nem zúzhat le neki egyet, és nem rúghatja le a veséjét. Nem, nem, és ezerszer is nem!
Kezdjük ott, hogy Magyarországon törvény tiltja a gyerekek bármiféle testi vagy lelki bántalmazását. Elmondom, mióta: 1997 óta. Húsz megveszekedett éve védi a törvény a gyerekeket attól, hogy bárki, akár a saját szülője, lekeverhessen nekik csak egy pofont is, és most megkímélem magam attól, hogy durvább példát írjak, pedig van belőle bőven. Ennek ellenére húsz megveszekedett éve nem képes lecsorogni a köztudatba, hogy gyereket verni tilos! Kicsit verni is tilos, meg nagyon verni is. Ez ilyen egyszerű.
Ugyanúgy, kedves olvasó, ahogy tetterős felnőtt létedre téged is véd a törvény attól, hogy testileg bántalmazzanak. Akkor is, ha a másik kötött beléd, mert éppen rossz napja volt, és akkor is, ha te viselkedtél éppen tenyérbemászó, kekeckedő kis pöcsként. Meg akkor is, ha azt mondja, hogy a te érdekedben tette, különben a vesztedbe rohantál volna. Mindegy, hogy miért ütnek meg, nincs hozzá joguk. Ahogy gyereket megütni sincs joga senkinek, a szülőjének sem. És ez most nem liberális széplelkűsködés, hanem a jelenleg hatályos törvény maga.
Nem ütjük meg a másikat, akár felnőtt, akár gyerek. Ennyi.
Egy védtelen, kicsi gyerek megütni egyébként különösen alávaló csicska viselkedés. Nemcsak azért, mert ezzel belátja a gyerekverő, hogy nincs más nevelési eszköze, hanem mert szegény gyerek nem is tud védekezni, ráadásul pont az bántja, akinek az a dolga, hogy megvédje őt.
Engem is megpofoztak néha, mégis itt vagyok
„Mondjuk egy pofontól valószínűleg tényleg nem lesz baja a gyereknek, úgy értem, ha egész életében kap egyet. Ha amúgy van egy biztonságos, szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat, akkor _egy_ félresiklást tud kezelni a rendszer. Inkább az a baj, hogy a legritkább esetben van szó a gyerek életében egy pofonról” – mondta el dr. Polgár Patricia pszichiáter, pszichoterapeuta a Dívány kérdésére.
„Egyrészt pofozni, érezni az erőfölényemet lehet jó érzés, másrészt lehet, hogy aktuálisan hatásosnak tűnik (tényleg csöndben marad végre), harmadrészt, ha azért pofoznak a szülők, mert nincs más eszközük, akkor a jövő héten sem lesz."
A heti egy pofon meg már baj.
Okozhat a verés maradandó sérülést a gyerek lelkében?
„Még ha csak a lelkében okozna! A kutatások szerint a rendszeres verés változásokat okoz a génjeinkben, konkrétan a stresszválasszal kapcsolatos gének kapcsolódnak ki-be, ezt epigenetikai hatásnak hívják. Ennek következtében a vert gyerekek ugyanakkora stresszre lényegesen nagyobb stresszválasszal reagálnak, vagyis jobban felmegy a pulzusuk, a vérnyomásuk, stb. Ezért felnőve nagyobb eséllyel betegszenek meg stresszel kapcsolatos betegségekben: ide tartozik a depresszió, a szorongás, az addikciók, de a cukorbetegség, egyes tumorfajták, szív-érrendszeri betegségek is. Szóval az előző kérdésre visszatérve, azért ne pofozza a gyereket, mert persze, a pofozott gyerekből is ember lesz, de a nem pofozottból valószínűleg egészségesebb és boldogabb ember lesz.
Testileg, lelkileg is megbetegít
Természetesen vannak fokozatok, az agyba-főbe verés meg az alkalmankénti elfenekelés nem ugyanaz, de az utóbbi sem jó. A kutatásokban "spanking" néven emlegetik ezt, amikor nevelési eszközként használjuk a fizikai fenyítést, és nem súlyos sérülésekre kell gondolni. Azok a gyerekek, akiket rendszeresen elfenekelnek, később nagyobb eséllyel szenvednek pl. externalizáló viselkedészavartól.
Az externalizáló viselkedészavar azt jelenti, hogy a gyerek hangos, agresszív, szófogadatlan. Az externalizáló gyerekeket nem meglepő módon gyakrabban megverik a szüleik, de a verés hatására a viselkedészavar súlyosbodik. Szóval lehet, hogy adott pillanatban úgy tűnik, mintha "használna" a verés, de igazából hosszú távon pont hogy rosszabb lesz tőle a gyerek. Nem éri meg, nem hatékony.
Nehéz persze megmondani, hogy mi az az ütési erő és gyakoriság, ami már kiheverhetetlen, maradandó sérülést okoz, főleg azért is, mert a gyerekek érzékenysége is eltérő ebben a tekintetben. Az a gyerek, aki fenyegetettségben él, aki rendszeresen azt éli meg, hogy nála erősebbeknek kiszolgáltatott, az felnőve nehezen tud boldogulni a kapcsolataiban, nehezebben tud konfliktusokat felvállalni, megoldani, könnyebben lesz maga is áldozat vagy bántalmazó. A súlyosabb abúzusnak, a bántalmazásnak súlyos hatásai vannak, de a nevelési célzatú, fizikai fegyelmezésnek, elfenekelésnek is megvannak a kimutatható káros hatásai.
Miért ragaszkodnak a szülők ehhez a "nevelési eszközhöz"? Vagyis inkább úgy kérdezem, hogy miért érzik azt, hogy nekik "joguk van" megütni a gyereküket, akkor is, ha tudják, hogy nincs joguk?
Szerintem inkább az van, hogy nincs más eszközük, ezt a nevelési módszert ismerik, és nem ismernek másikat. Még ha elméletben szívesen nevelném verés nélkül a gyereket, de az kirohan kismotorostul a hatsávos útra, én kiakadok, nem is tudok egészen higgadtan gondolkodni, de iszonyatosan fontosnak érzem, hogy megtanítsam arra, hogy ez tilos, és anyám ilyenkor jól elfenekelt, nyilván akkor automatikusan ez következik. Nincs más eszköz a szülők tarsolyában, nem tanulták meg, hogyan neveljenek máshogy, ezt ismerik.
A bántalmazott gyerekek lényegesen nagyobb eséllyel lesznek felnőve áldozatok vagy bántalmazók, mert nem tanulták meg, hogyan lehet erőszakmentesen kommunikálni, milyen egy viszonylag demokratikus család, milyen egy egyenrangú, békés kapcsolat. Honnan tudnák szegények? Így aztán generációkon át passzoljuk tovább a hülyeséget, és halunk meg szív-érrendszeri betegségekben ötvenévesen.
Hogy van az, hogy ha az iskolában a tanár kezet emel a gyerekre, akkor anyu-apu tüzet okádva fog berohanni az iskolába, és leveri még a táblát is a falról, a tanár fejével együtt, de ugyanez az apu-anyu teljesen okénak tartja, hogy a saját gyerekének lekeverjen egyet?
Az a bántalmazók tipikus dinamikája, hogy a gyerek / feleség a tulajdonuk, nem egyenrangú személy. Ezt nem ők személyesen találták ki, tényleg évszázadokon át így volt: az, hogy a nő megtartja a saját nevét meg szavazhat meg a gyereknek gyerekjogai vannak, ezek hatalmas újdonságok. Ha a gyerek a tulajdonod, akkor viszont logikus, hogy te azt csinálsz vele, amit akarsz, hiszen a tiéd, más meg nem csinálhat vele semmit, mert nem az övé. Érted, a házamat fel is gyújthatom, ha ahhoz van kedvem, de a szomszéd nem festheti át a kerítésemet.
