Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Túl lehet élni a karácsonyt hisztis négyévessel, mazsolagyűlölő autistával és tejfehérjeérzékeny szoptatott csecsemővel is, csak nehezebb.
Karácsonykor szeretünk jókat enni, finomakat főzni, még jobbakat sütni, az idő fennmaradó részében pedig rokonoknál és barátoknál, vendégségben folytatni az evést. Kisgyerekkel mindez nehezített terep lehet, különösen akkor, ha gyerekünk épp válogatós korszakát éli, esetleg ételallergiában szenved.
Persze, túl lehet élni a karácsonyt hisztis négyévessel, mazsolagyűlölő autistával és tejfehérjeérzékeny szoptatott csecsemővel is, csak nehezebb. Összeszedtük, milyen problémák merülhetnek fel, mire figyeljünk!
Nem beteg, csak válogatós
A „válogatósság” általában kétéves kor körül kezdődik és az óvodáskor jellemzője. A pszichológusok szerint ezt részben az önállóság élménye indokolja, azaz a válogatás mögött ugyanaz áll, mint a dackorszak mögött: a gyerek rádöbbent arra, hogy ő autonóm személyiség, és ezt az élményt minden területen élvezni kívánja. Ő dönti el, mit eszik és mennyit.
Az evolúciós pszichológia egyik tetszetős elmélete szerint az oviskori válogatósságnak az őskorban védő szerepe is volt: a két-hároméves gyerekek a gyűjtögető asszonynéppel együtt haladva már maguk is képesek voltak gyümölcsöt, bogyókat szedni, de azt még nem voltak képesek eldönteni, melyik ehető és melyik nem.
Logikusnak tűnt, hogy csak olyasmit egyenek meg, amit már nagyon jól ismernek, és ezerszer ettek már belőle: így mérgeződnek meg a legkisebb eséllyel. Az elmélet nehezen igazolható, az azonban biztos, hogy az óvodások nagy része tényleg kerüli az új ételeket és új ízeket, inkább a jól bevált ételeikhez ragaszkodnak.
Ezzel el is érkeztünk a problémához, a karácsonyi menüsor ugyanis a legtöbb háztartásban nem virsli, halrudacska és paradicsomos tészta. A háziasszony – akár anya az, akár vendégségben az ételt készítő házigazda – joggal várná el, hogy a négyéves is lelkesedjen az ínycsiklandó gesztenyés pulykasült láttán. De legalább a bejglit kóstolja meg.
Legjobb, ha ezeket az elvárásokat már eleve félretesszük, és rokonainkat is tájékoztatjuk róla: az a gyerek, aki hétköznap kiválogatja a rizibiziből a borsószemeket, az ünnepekkor sem fog máshogy tenni. Ha gyerekünk az új ételekkel szemben gyanakvó, akkor engedjük el ezt a kérdést, és ne sértődjünk meg, ha a karácsonyi ételkölteményeinkből csak a rizst eszi meg.
A szakemberek szerint ugyanakkor a gyerekek étkezése nagyban függ a példáktól, és ha nyomásgyakorlás nélkül végignézi a gyerek, ahogyan az összes rokon és vendég lelkesen eszik valamiből, előfordulhat, hogy mégis megkívánja. Fontos, hogy ne gyakoroljunk nyomást: egyrészt nem akarjuk az ünnepeket veszekedéssel és hisztivel tölteni, másrészt a zsarolás, könyörgés, büntetés a tapasztalat szerint nem növeli a bevitt táplálék mennyiségét, szóval teljesen felesleges is.
Mit tegyünk?
A válogatós gyerekek esetén alap, hogy ne tömjük tele őket édességgel két étkezés között, mert ha nem éhesek, akkor biztosan nem fognak enni. Karácsonykor mindez még nehezebb, ha hegyekben áll a szaloncukor és a bejgli. Legalább azt igyekezzünk elérni, hogy főétkezés előtt két órával már ne egyen ilyet a gyerek.
A gyerekek többsége az egyszerű, átlátható ételeket és tálalást szereti, azaz sok bosszankodást megspórolhatunk, ha külön adjuk a rizst és a borsót: így eldöntheti, melyiket eszi meg és nem tart órákig, mire szétválogatja a rizibizit. Mártásos húsokra érdemes csak az asztalnál rátenni a mártást (annak, aki kér), stb.
Egyes gyerekeknél beválik, ha az ételeknek furcsa nevet adunk vagy mesebeli eredetet találunk ki nekik, és bár a sima csirkecombot sose ennék meg, a Karácsonyi Varázscsibe esetleg jobb eséllyel indulhat.
Autizmus: a nehezített terep
A válogatósság világbajnokai az autizmus spektrumba tartozó gyerekek: míg a sima válogatósok általában jól fejlődnek és titkon figyelnek arra, hogy ne haljanak éhen, az autisták speciális ételpreferenciái olykor hiánybetegségekhez (vitamin- vagy fehérjehiányhoz) is vezethetnek.
Egy kutatás során arra keresték a választ, hogy vajon tényleg gyakrabban utasítanak-e el bizonyos ételeket az autista gyerekek az átlagos gyerekekhez képest, és ha igen, akkor mi alapján.
A gyerekeknek ugyanis (ahogy a felnőtteknek is) nem csupán egy étel íze számít, olyan tényezők is fontos szerepet játszanak, mint az állag (textúra), a hőmérséklet, a szín, az alak, a szag, illetve hogy az ételek alkotóelemei össze vannak-e keverve.
Az eredmények szerint az autista gyerekek sokkal hajlamosabbak voltak textúra és „keveredés” alapján válogatni: vagyis ők érzékenyebbek az ételek ilyetén tulajdonságaira, mint a nem autisták. Az autista spektrumba tartozó gyerekek szülei pár év után általában mérhetetlen profizmusra tesznek szert saját gyerekük étkezési szokásai illetően, és eszükbe sem jutna mazsolát tenni a túrósrétesbe (a mazsolát nem szeretők népes csapata ugyanis általában nem az íze, hanem az állaga, illetve az adott étel állagát megváltoztató jelenléte miatt irtózik a szegény szőlőszemtől).
Ha ritkán látott rokonokhoz utazunk, akkor érdemes őket felkészíteni gyerekünk étkezési szokásait illetően – így talán elkerülhető, hogy nagynénénk hetekre megsértődjön, amiért Pistike nem ette meg a főztjét.
Allergének a bejgliben
A leggyakoribb allergiáért felelős ételek (tej, tojás, glutén, diófélék, hal) a hagyományos karácsonyi menükben mind jelen vannak, ételallergiásként nehéz bármi olyat találni, amit megehetünk, illetve amit ételallergiás gyerekünk megehet.
A legegyszerűbb, ha mi vagyunk a vendéglátók: ha hozzánk érkeznek a rokonok, akkor mi készítjük az ételt (vagy ha nincs kedvünk főzni, akkor mi rendeljük már bevált forrásokból), és akkor biztosan nem lesz benne allergén.
Ha vendégségbe megyünk, természetes, hogy felvilágosítjuk vendéglátónkat az allergiáról, ez azonban nem mindig elég: a legtöbb embernek nem jut eszébe, hogy a kalács, a virsli vagy a csokoládé is tejtermék (mert van benne tejpor, amit tejfehérje-allergiások nem ehetnek).
Ha vendéglátónk hajlamos az együttműködésre, akkor ajánljuk fel neki, hogy segítünk: közösen átnézzük a tervezett menüsor receptjét és ha az allergéneket tartalmaz, akkor segítünk alternatívát találni (pl. a süteménybe vaj helyett margarin, tej helyett rizstej stb.).
Másik lehetőség, ha felajánljuk, hogy hozunk magunkkal „biztonságos” ételt – érdemes ezt nagyobb mennyiségben tenni, így megoszthatjuk a család többi részével is. Ha más, nem allergiás gyerekek is jelen vannak, szinte biztosra vehető, hogy mindegyik kizárólag a mi gyerekünk gluténmentes csokitortáját akarja megkóstolni.
A legtöbb házigazda szívesebben veszi, ha jóval a tervezett vacsora előtt felvilágosítást kap mindezekről – ne várjuk el, hogy Mari nénénk majd magától tudja minden hozzávaló összetevőjét és számkódokkal tünteti fel az allergéneket a vacsoraasztalnál. Azt végképp kevesen tudják – mert honnan is kéne tudniuk - , hogy a tejfehérje-allergiás szoptatott csecsemő anyukája sem ehet tejfehérjét. Az utólagos panaszkodás többnyire viszályt szül, ezért jobb, ha időben és segítségünket felajánlva tájékoztatjuk a vendéglátót.
