A rossz hír: a kamaszkor tényleg hosszabb, mint régen volt. A jó: a mai gyerekek védettebbek. Pszichológusunk elmagyarázza.
A legtöbb szülő előre tart a kamaszkortól, van, aki azon morfondírozik, ha már most (kétévesen, hatévesen) ilyen ez a gyerek, ilyen beszólásai vannak, ennyire megvan az önálló véleménye és akarata, mire lehet számítani, ha tényleg beköszönt a serdülőkor?! Akik pedig benne vannak szülőként, rendszerint csak sóhajtanak, ha a tiniről érdeklődnek tőlük: egy kézlegyintés kíséretében felelik, „nagyon kamasz”. Ez mindent elmond, ebből érti a másik.
Nekik talán rossz hír, hogy számos kutatás igazolta, a kamaszkor manapság sokkal hosszabb, mint régen volt: korábban kezdődik, később ér véget. A korábbi kezdet biológiai mutatókkal vizsgálható leginkább, a viselkedésben megnyilvánuló kamaszodás korai kezdete nehezebben mérhető, mint a nemi érés testi jegyei, de a szülők, pedagógusok erről is beszámolnak. Van, aki egyszerűen neveletlenségként aposztrofálja, amikor a tízévesnek már csípős a nyelve, de ha figyelembe vesszük, hogy ma egy lánynak átlagosan öt évvel korábban jön meg a menzesze, mint egy évszázada, akkor nyugodtan írhatjuk a változásokat a tinikor számlájára.
Ugyanakkor ki is tolódott a vége. Itt nem annyira a biológiai, mint a társas, az életmódbeli és a lelki érés késéséről van szó. Míg száz évvel ezelőtt természetes volt, ha egy húszéves, vagy akár még fiatalabb „gyerek” (ma már ez a szó jön a szánkra) önálló életvitelt folytatott, dolgozott, illetve gyermeket nevelt, ma teljesen természetes, ha a hasonló korú fiatal a szüleivel lakik, tanul, keresi az útját, a tőlük kapott zsebpénzből megy bulizni. A húszas évek második felében kezdjük felvonni a szemöldökünket, ha ebben semmilyen elmozdulás nincs.
A kamaszkor egy rövidke periódusból egy-másfél évtizedes életszakasszá vált. Az okokra sokféle válasz adódik, és vannak találgatások is. Hajlamosak vagyunk elfelejteni: az élettartam jelentősen megnőtt, így semmi különös nincs benne, hogy az összes életszakasz hossza arányosan nő. A korai serdülésnek vannak biológiai okai: nő a testméret és testsúly, ez befolyásolja a nemi érés, például az első menzesz idejét.
A kitolódás kapcsán szoktak inkább felmerülni a társadalmi okok, mint a hosszabb tanulás, és az, hogy az élet, legyen szó munkáról, a technika fejlődéséről, a társas közegről, sokkal komplikáltabbá vált, tehát meglehet, valóban több időt igényel felkészülni rá. Ha valakinek egyértelmű, a családi farmon fog dolgozni, mint apja, akkor kevésbé csapja meg a „kapunyitási pánik” szele, és nem tolja ezt ki minél későbbi időpontra. Ha valaki bármi lehet, ugyanakkor a világban semmi sem biztos, semmilyen célhoz vezető út nem egyértelmű, akkor érthető, hogy igyekszik, amennyire csak lehet felkészülni: gyarapodni képzettségben, lelki strapabírásban, egzisztenciálisan.
Ezekről a változásokról inkább úgy szoktak beszélni, mint nem kívánatos jelenségről, különösen, ami a felnőtté válás kitolódását illeti. Holott igazából se jó, se rossz: egyszerűen így van. A serdülés korai kezdetével kapcsolatban az a tapasztalat, inkább a lányokat viseli meg. A fiúk számára büszkeség, ha mélyül a hangjuk, ha férfiasabbá válik a testalkatuk. Ennek örülni szoktak a fiúk, és a társas közegben inkább előnyt jelent: a kortársak között dominanciát és tekintélyt, a felnőttek pedig ettől talán kicsit komolyabban veszik. A lányoknál problémásabb a helyzet, mert jó esetben persze náluk is öröm, mikor észreveszik, hogy már elkezdett nőni a mellük, és ha nem kaptak ezzel kapcsolatban ambivalens üzeneteket (főleg az anyától), akkor az első menstruáció is lehet ünnep, de a tizenéves még nincs felkészülve rá, hogy szexuális lényként tekintsenek rá, hogy hogyan kell kezelni, ha valaki utána fütyül az utcán. Ebből a szempontból védettebbek, akiknél nem túl korán és látványosan indul meg a nemi érés. Egyes pszichológusok arra hívják fel a figyelmet, hogy az apa-lánya kapcsolatban is eltávolodást jelenthet, ha megjelennek a nemiség jelei: az apa (még ha ez nem is tudatosul) egy kicsivel nagyobb távolságot kezd tartani a gyerektől, aki már nem dédelgetni való kisbaba, hanem egyre inkább nő. A később érő fiatal tovább élvezheti a gyereknek kijáró törődést.
A fiatalok későbbi felnőtté válásáról kritikus hangnemben szoktak szólni, valahogy úgy, hogy „a szabadságra igényt tartanak, bezzeg a szüleik főztjét eszik, az ő pénzüket költik”. Nyilván aggasztó, ha a fiatal tartósan megrekedt: annak egyéni elakadás az oka. De vajon ha őszinték vagyunk magunkkal, tényleg rossz, ha a tizennyolc, húsz éves otthon lakik még, és egy kicsit lehet lubickolni abban az átmeneti időben, mikor már nem a legvadabb, ajtóbecsapós-dühöngős időszakát éli, már van komoly barátja, barátnője, de azért még a szülő gyereke is, és megvan vele a napi kapcsolat? És vajon tragédia-e, ha valaki az élet fontos kérdéseiben, mint munka, házasság, gyerek, nem tizennyolc, hanem csak huszonévesen köteleződik el? Senki sem méri stopperrel, sehova sem sietünk.
A kamaszkor hosszabb, mint rég volt, erre érdemes felkészülni. Ennek vannak jó és rossz oldalai, de legegyszerűbb, ha elfogadjuk, az emberiség folytonosan változik testileg, életszakaszait tekintve egyaránt.
Cziglán Karolina
pszichológus
