A legtöbb szülő előre tart a kamaszkortól, van, aki azon morfondírozik, ha már most (kétévesen, hatévesen) ilyen ez a gyerek, ilyen beszólásai vannak, ennyire megvan az önálló véleménye és akarata, mire lehet számítani, ha tényleg beköszönt a serdülőkor?! Akik pedig benne vannak szülőként, rendszerint csak sóhajtanak, ha a tiniről érdeklődnek tőlük: egy kézlegyintés kíséretében felelik, „nagyon kamasz”. Ez mindent elmond, ebből érti a másik.

Nekik talán rossz hír, hogy számos kutatás igazolta, a kamaszkor manapság sokkal hosszabb, mint régen volt: korábban kezdődik, később ér véget. A korábbi kezdet biológiai mutatókkal vizsgálható leginkább, a viselkedésben megnyilvánuló kamaszodás korai kezdete nehezebben mérhető, mint a nemi érés testi jegyei, de a szülők, pedagógusok erről is beszámolnak. Van, aki egyszerűen neveletlenségként aposztrofálja, amikor a tízévesnek már csípős a nyelve, de ha figyelembe vesszük, hogy ma egy lánynak átlagosan öt évvel korábban jön meg a menzesze, mint egy évszázada, akkor nyugodtan írhatjuk a változásokat a tinikor számlájára.

shutterstock 261603830

Ugyanakkor ki is tolódott a vége. Itt nem annyira a biológiai, mint a társas, az életmódbeli és a lelki érés késéséről van szó. Míg száz évvel ezelőtt természetes volt, ha egy húszéves, vagy akár még fiatalabb „gyerek” (ma már ez a szó jön a szánkra) önálló életvitelt folytatott, dolgozott, illetve gyermeket nevelt, ma teljesen természetes, ha a hasonló korú fiatal a szüleivel lakik, tanul, keresi az útját, a tőlük kapott zsebpénzből megy bulizni. A húszas évek második felében kezdjük felvonni a szemöldökünket, ha ebben semmilyen elmozdulás nincs.

A kamaszkor egy rövidke periódusból egy-másfél évtizedes életszakasszá vált. Az okokra sokféle válasz adódik, és vannak találgatások is. Hajlamosak vagyunk elfelejteni: az élettartam jelentősen megnőtt, így semmi különös nincs benne, hogy az összes életszakasz hossza arányosan nő. A korai serdülésnek vannak biológiai okai: nő a testméret és testsúly, ez befolyásolja a nemi érés, például az első menzesz idejét.

A kitolódás kapcsán szoktak inkább felmerülni a társadalmi okok, mint a hosszabb tanulás, és az, hogy az élet, legyen szó munkáról, a technika fejlődéséről, a társas közegről, sokkal komplikáltabbá vált, tehát meglehet, valóban több időt igényel felkészülni rá. Ha valakinek egyértelmű, a családi farmon fog dolgozni, mint apja, akkor kevésbé csapja meg a „kapunyitási pánik” szele, és nem tolja ezt ki minél későbbi időpontra. Ha valaki bármi lehet, ugyanakkor a világban semmi sem biztos, semmilyen célhoz vezető út nem egyértelmű, akkor érthető, hogy igyekszik, amennyire csak lehet felkészülni: gyarapodni képzettségben, lelki strapabírásban, egzisztenciálisan.

Ezekről a változásokról inkább úgy szoktak beszélni, mint nem kívánatos jelenségről, különösen, ami a felnőtté válás kitolódását illeti. Holott igazából se jó, se rossz: egyszerűen így van. A serdülés korai kezdetével kapcsolatban az a tapasztalat, inkább a lányokat viseli meg. A fiúk számára büszkeség, ha mélyül a hangjuk, ha férfiasabbá válik a testalkatuk. Ennek örülni szoktak a fiúk, és a társas közegben inkább előnyt jelent: a kortársak között dominanciát és tekintélyt, a felnőttek pedig ettől talán kicsit komolyabban veszik. A lányoknál problémásabb a helyzet, mert jó esetben persze náluk is öröm, mikor észreveszik, hogy már elkezdett nőni a mellük, és ha nem kaptak ezzel kapcsolatban ambivalens üzeneteket (főleg az anyától), akkor az első menstruáció is lehet ünnep, de a tizenéves még nincs felkészülve rá, hogy szexuális lényként tekintsenek rá, hogy hogyan kell kezelni, ha valaki utána fütyül az utcán. Ebből a szempontból védettebbek, akiknél nem túl korán és látványosan indul meg a nemi érés. Egyes pszichológusok arra hívják fel a figyelmet, hogy az apa-lánya kapcsolatban is eltávolodást jelenthet, ha megjelennek a nemiség jelei: az apa (még ha ez nem is tudatosul) egy kicsivel nagyobb távolságot kezd tartani a gyerektől, aki már nem dédelgetni való kisbaba, hanem egyre inkább nő. A később érő fiatal tovább élvezheti a gyereknek kijáró törődést.

shutterstock 284157026

A fiatalok későbbi felnőtté válásáról kritikus hangnemben szoktak szólni, valahogy úgy, hogy „a szabadságra igényt tartanak, bezzeg a szüleik főztjét eszik, az ő pénzüket költik”. Nyilván aggasztó, ha a fiatal tartósan megrekedt: annak egyéni elakadás az oka. De vajon ha őszinték vagyunk magunkkal, tényleg rossz, ha a tizennyolc, húsz éves otthon lakik még, és egy kicsit lehet lubickolni abban az átmeneti időben, mikor már nem a legvadabb, ajtóbecsapós-dühöngős időszakát éli, már van komoly barátja, barátnője, de azért még a szülő gyereke is, és megvan vele a napi kapcsolat? És vajon tragédia-e, ha valaki az élet fontos kérdéseiben, mint munka, házasság, gyerek, nem tizennyolc, hanem csak huszonévesen köteleződik el? Senki sem méri stopperrel, sehova sem sietünk.

A kamaszkor hosszabb, mint rég volt, erre érdemes felkészülni. Ennek vannak jó és rossz oldalai, de legegyszerűbb, ha elfogadjuk, az emberiség folytonosan változik testileg, életszakaszait tekintve egyaránt.

Cziglán Karolina
pszichológus 

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.