Csúcsra járatta az áldozathibáztatást a tinimagazin

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

"Teljesen megértem a férfit, aki megerőszakolt" - írta a tinédzsermagazin tanácsadója a fiatal lánynak.

A szingapúri Teenager magazin olvasói levél szekciója verte ki a biztosítékot a világ jóérzésű embereiben, miután egy fiatal, erőszakon átesett lány fordult hozzájuk segítségért, és olyan tankönyvbe illő áldozathibáztatást kapott cserébe, hogy a fal adja a másikat. 

A BBC számolt be az esetről. A kamaszlány kétségbeesetten írta meg olvasói levelében, hogy nem tud senkihez fordulni, fél, hogy szülei megölnék, ha kiderülne, mi történt, majd leírja, hogyan erőszakolta meg egy ismerőse.

A lány hazudott a szüleinek arról, hogy hol tölti az éjszakát azért, hogy egy ismerős fiúnál aludhasson. Életében először bort is fogyasztott és a levél szerint csókolózott is a sráccal, de az elfogyasztott alkohol miatt nem tudott már tiltakozni, amikor erőszakolója vetkőztetni kezdte. Azt írja, hogy nem emlékszik semmire, csak arra, hogy meztelenül ébredt, az ismerőse pedig arról mesélt neki, hogy nem is tudta, hogy a lány még szűz volt.

Azt nem tudni, hogy a levélben állított erőszak valóban megtörtént-e és tett-e az áldozat feljelentést a rendőrségen, de az újság válasza akkor is elképesztő. 

Megerőszakolták, mert hazudott az anyjának

Az olvasói levélre válaszoló Kelly Chopard foglalkozását tekintve tanárnő, 30 éve fordulhatnak hozzá a fiatalok, rengeteg képzést tart középiskolásoknak, és rendszeresen vezet szülő-diák foglalkozásokat is. Ezt írta róla a bocsánatkérő bejegyzésében a Teenager magazin, ami még szomorúbbá teszi az egész történetet.

Chopard válaszleve ugyanis eleve a "Megerőszakolták, miután hazudott az anyjának" címet kapta, ami rögtön úgy állítja be az erőszakot, mintha azt a lány büntetésként megérdemelte volna, illetve nem történhetne meg olyanokkal, akik nem hazudnak a szüleiknek tizenéves korukban. És ez még csak a kezdet.

Légy hálás, hogy óvszert húzott!

A tanácsadó szerint a lány naiv volt, meg amúgy is úgy viselkedett, mintha kapható lenne a dologra. "Elhitetted vele, hogy minden rendben van. Elfogadtad a bort, táncoltál vele és csókolóztatok is. Nem hibáztathatod azért, ha úgy gondolta, hogy le akarsz vele feküdni. Őszintén, teljesen megértem a srácot, hogy félreértette a dolgot" majd hozzátette "Inkább legyél hálás, amiért óvszert használt, és így elkerülheted a nemi betegségeket és a nem kívánt terhességet!"

Én nem hibáztatom, de tanulja meg, hogy tetteinek következményei vannak!

Nem csoda, hogy a válaszlevél egyértelmű áldozathibáztatása miatt világszerte kiakadtak nőjogi szervezetek, hiszen egy modern társadalomban nincs semmi olyan tett vagy magatartás, ami felhatalmazná a másikat a szexuális erőszakra, sőt már a cselekvőképtelenség kihasználása is szexuális erőszakot jelent, amire tökéletes példa az, ami a lánnyal is megtörtént.

"Pontosan ezért félnek attól az áldozatok, hogy jelentsék az erőszakot, és pontosan az ilyenek miatt hiszik azt az erőszakolók, hogy megúszhatják a tettüket" – írta egy internetező, és sajnos olyannyira igaza van, hogy nem is kell azért Szingapúrba utazni, hogy az áldozathibáztatással találkozzon, Magyarországon sem túl rózsás a helyzet.

Az újság a nyomás miatt bocsánatot kért az olvasóktól, már ha azt bocsánatkérésnek lehet nevezni, hogy egy külön bejegyzésben méltatták Kelly Chopard eddigi munkásságát, a tanácsadó pedig azt írta: "Nincs ebben áldozathibáztatás, én csak felhívtam a figyelmet arra, hogy az ember tetteinek következményei vannak" - vagyis a nagy elnézéstkérésében is újra az áldozatot hibáztatja.

Erre hívja fel a figyelmet Jolene Tan is, aki  a BBC-nek elmondta, hogy nem kell az áldozathibáztatáshoz kimondani azt, hogy "Te vagy a hibás", elég megnézni a választ, amiben folyamatosan csak a lány viselkedésére fókuszál, a rossz döntései eredményének tekinti az erőszakot, és ítélkezik az áldozat felett. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Edicsek
Edicsek
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.