Nem mind, arany, ami digitális. Az e-napló klassz dolog, de van néhány komoly hátulütője is.
Tavaly még csak választható volt, idén azonban már a melegen ajánlott kategóriába került az e-napló a gyerekeim iskolájában. Ami azt jelenti, hogy kivételes esetben lehet ugyan kérni, hogy mégis legyen a gyereknek papír tájékoztató füzete, de nagyon nem örülnek neki, egyébként pedig alapból a neten tájékozódjanak a szülők a gyerekük iskolai előmeneteléről.
(A továbbiakban a tízéves nagylányról lesz szó, a hétéves kicsi még nem törődik ilyen elvont dolgokkal, mint iskolai értékelés, kisebb gondja is nagyobb annál.)
Semmi baj ezzel, gondoltam, így mennek a dolgok, előbb-utóbb minden adat digitális lesz, (bár jobban örülnék, ha az iskolát digitalizálnák ilyen tempóban). Az e-naplót legalább nem tudja otthon hagyni, vagy elveszíteni a gyerek, egy gonddal kevesebb.
Nekem meg végül is szülőként mindegy, hogy hol nézem meg, mi újság az iskolában, sőt, nekem is egyszerűbb csak rápillantani a telefonomra, mint rápillantani a telefonomra ÉS fellapozni és aláírni az ellenőrzőt, mint tavaly. Mi tagadás, akkor elvesztettem a fonalat.
Ez alatt a néhány hét alatt azonban kiderültek a dolog hátulütői, amikre én ugyan egyáltalán nem számítottam, az egyik anyuka viszont már az évnyitón megjósolta. Ő volt az egyetlen egyébként, aki az osztályból papírellenőrzőt kért, nem kis csodálkozásomra, ugyanis egyébként elég magabiztosan bánik a technikával.
Nem mind arany, ami digi
Rákérdeztem. Niki nevelési szempontból nem tartotta jó dolognak az e-naplót. Azt mondta, ő azt szeretné, ha a fiai maguk számolnának be a jegyeikről, ha jók, ha rosszak. Ő nem a telefonjától szeretné megtudni, hogy mit sikerült aznap összeszedni az iskolában, és mik a tudnivalók, hanem a gyerekektől: álljanak elé, és mondják el. Ahogy például azt is a gyerek tartsa már észben, és szóljon az anyjának időben, ha ünneplő ruha, vagy süti kell.
Nos, ezzel nehéz lenne vitatkozni. A gyerekem persze elém áll a jegyeivel (eléggé szeretjük egymást, meg bízunk is egymásban, szóval nem igazán lenne miért titkolózni), csakhogy azt vettem észre, hogy megint szinkronhiánnyal küzdünk: teljesen máskor történnek a dolgok szemtől szemben, mint az e-naplóban.
Az első hetekben simán előfordult, hogy kétszer csesztem le egy hármasért, egyszer, amikor ő számolt be róla, és egyszer, amikor megjelent az osztályzat az e-naplóban. Pechjére pont otthon volt. Eltelt egy kis idő, amíg tisztáztuk, hogy ezt a hármast már kiveséztük, sőt, már ki is javította azóta.
Meg olyan is volt, hogy lelkesen gratuláltam neki az igazgatói dicséretéhez, ő meg csak pislogott, hogy mi van, vele ezt még nem is közölték. És az is ronda volt tavaly, amikor én tájékoztattam őt a félévi bizonyítványáról, pedig ő akart engem. Hát, vannak ilyen apró, de annál kellemetlenebb mellékhatások a rendszerben.
Mit lehet itt tenni?
Mi hosszas töprengés után azt találtuk ki, (nem, nem szerveztünk géprombolást a ludditák nyomán), hogy önuralmat fogok gyakorolni, és nem nézem meg az e-naplót, hanem majd csak hétvégenként, és együtt. Ami azt jelenti, hogy hét közben az ő dolga és felelőssége beszámolni a jegyekről és a tudnivalókról. Végül is úgyis az ő bőrére megy a játék, neki kellemetlen, ha suliszüneti napon megjelenik a kapuban, vagy utólag derül ki egy nem túl jól sikerült osztályzat. Mondjuk az nekem is kellemetlen, belátom.
A dolog egyébként kimondottan jól működik, a sima ötösöket általában elfelejti megosztani velem – nincs harag – mert az szerinte nem olyan érdekes hír. Ha becsúszik egy rossz jegy, azt lógó orral közli. Nincs is szívem leszúrni érte, inkább átbeszéljük, hogy mi lehetett az oka, és most akkor mi a terv? Az egyéb tennivalókat meg úgyis jobban fejben tudja tartani, mint én, akkor meg miért csavarnám ki a kezéből a feladatot?
Mindent egybevetve roppant jó megoldásnak bizonyult az önmérséklet, mert így a gyereké marad a felelősség és a hír közlésének az öröme, amitől ő komoly nagylánynak érzi magát, nekem meg végül is annyi, hogy legyalultam a telefonomról az e-napló alkalmazást, hogy ne akarjam mindig csekkolni, mi újság az iskolában. Úgyis megtudom a gyerektől.
De aki nem tudja meg, az csekkolja csak, nem rossz dolog ám a technika. Csak van úgy, hogy nélküle jobb.
