A szülők párkapcsolatára számos veszély leselkedhet, ezek közül az egyik, amikor változás áll be a családi rendszerbe, amikor megbillen az addigi egyensúly. Ez mindig próbatétel: vajon tudnak-e alkalmazkodni az új élethelyzethez? A komolyabb életciklus-váltások egyértelműen ide tartoznak, ez magyarázza, hogy olyan sokan válnak el az első gyerek születését követő időszakban. Új szerepeket kellene megtanulniuk, átrendeződnek a viszonyok, a feladatok, és ha addig jól is működött a kapcsolat, mindig kérdés, hogy az újjá formálódott helyzet is kielégítő lesz-e a felek számára.
A gyerek tizenéves kora is sok újat hoz, még ha elsőre nem is olyan látványos a változás, mint mikor baba születik, vagy mikor elköltöznek a felnőtt gyerekek. Kevesebb, de megterhelőbb a kamasz törődési igénye. Talán már nem kell annyi programot kitalálni neki, és több a szülők egymásra fordítható ideje, ám egyre többször adódik olyan feszült helyzet, konfliktus, amire nincs megoldás az addig összegyűjtött eszköztárban.
Családonként változik, hogy milyen helyzetekben találja magát a szülő, de az általános, hogy biztosan mutat olyat a gyerek, amire nem volt felkészülve. Az egyik fiatalnál ez talán csak annyi, hogy üzen a tanár, hogy újabban szemtelenül beszél vele, a másiknál azt is jelentheti, hogy valamilyen szer hatása alatt keveredik haza az éjszaka közepén.
Ha addig jó apának, jó anyának is tartották egymást a szülők, előfordul, hogy épp ebben az időszakban, mikor annyira szüksége lenne mindkettőjüknek a szülőtárs biztató szavaira, csalódnak egymásban. Például azért, mert valamelyikükből most hozza ki a gyerek „az állatot”, olyan agressziót, ami korábban nem fordult elő. A másik fél ehhez állhat megértően, azt gondolva, ha ennyire feszült a helyzet, több támogatásra van szüksége a párjának, és akkor majd csillapodnak az indulatok, de az is lehetséges reakció, hogy elfordul tőle, mert ez már nem fér bele a róla alkotott képbe.
Adódhatnak nézeteltérések abban is, hogyan képzelik egy kamasz nevelését. Attól még, hogy korábban egyet értettek a kisgyerekkel kapcsolatban, a tini korban felüthetik a fejüket különbözőségek, például az egyik úgy véli, elmúlt már annak az ideje, mikor irányítgatni lehetett a gyereket, most szabadon kellene engedni, hadd tanuljon, akár a saját kárán. A másik esetleg pánikba esik, mert úgy hiszi, épp ez az a kritikus időszak, mikor elkallódnak a gyerekek, épp most kell kemény határokat szabni.
Nem kell megijedni, ha ilyen problémákkal szembesül az ember! Nemcsak az természetes, hogy a kamasszal nehéz, az is természetes, hogy a szülők is új arcukat mutatják egymásnak, és szükséges újra összecsiszolódni. Érdemes tisztában lenni vele, hogy ilyenkor is felélednek a származási családból hozott minták, az abból fakadó szorongás, vágy, tudattalan félelem, hogy az ember mit tapasztalt saját gyerekkorában.
Hiába élünk együtt valakivel tizenöt éve, lehet, hogy nem tudunk mindent arról, ő hogyan élte meg a kamaszkorát, és ebből fakadóan milyen célokkal, félelmekkel néz a gyerek tini kora elé, mi az, amit mindenképp elkerülne, mi az, amit szeretne korrigálni ahhoz képest, ahogy vele bántak.
Ezért ítélkezés és egymás megnevelése helyett nagyon fontos, hogy beszélgessenek, próbálják megérteni, a másikat mi vezérli. Egy kellemetlen, ügyetlen reakció, például az üvöltözés mögött is lehet jó szándék. A szülőtársnak is segítség, ha ezeket kibogozzuk vele: ha megérti saját motivációit, ő is szabadabban tud választani az eszközök közül.
Mint például az az apa, aki igen agresszív lett nagyfiával, mikor az első apróbb lázadó lépéseket tapasztalta nála. Kiderült, bátyja ebben az időszakban lépett rá arra az útra, ami végül szenvedélybetegségbe torkollott, és ő ezt annak tudta be, hogy szüleik nem figyeltek eléggé, túl lazán kezelték a kétes helyzeteket. Ha a felesége ennek nem járt volna utána beszélgetéssel, csak azt érzékelte volna, a férje vadállattá változott, és idővel elhidegült volna tőle. Így sem hozott ez azonnali megoldást, de a férje is elkezdett dolgozni a középút megtalálásán, és a feleség is jobban viselte a kitöréseit.
Látszólag fellélegzésre adhat okot, hogy a gyerek már többször elfoglalja magát egyedül, a barátaival, így a szülőknek több ideje jut egymásra. De sokszor épp ez vezet el a kapcsolat teljes megromlásáig. Amíg a szülői szerep sok feladatot ad, előfordulhat, hogy fel sem tűnik, a párkapcsolat kiüresedett, felgyűltek a sérelmek, a csalódások, egyre kevesebb szál köti össze a párt.
Amikor lenne idejük egymásra, észreveszik, hogy nem sikerül jól eltölteni együtt. Az a legjobb, ha az ember erre előre gondol, és nemcsak szülőtársként, hanem társként is néz a párjára. Például nem legyint beletörődően, ha azt tapasztalja, hogy jelentősen csökkent, szinte megszűnt a szex, vagy ha megállapítja, hogy csak a gyerekekhez kapcsolódóan tudnak közös programot szervezni. Ezeket akkor érdemes kezelni, amikor először felmerülnek. Azaz, ne vegyük természetesnek a párkapcsolat leépülését!
A tizenéves időszak is számos változást, új kihívást hoz a szülők életébe, akárcsak a többi életszakasz-váltás. Jobban megbirkózhatunk ezzel, ha számítunk rá, és amennyire lehet, előre készülünk erre az időszakra, leginkább a párunkkal való kapcsolat ápolásával.
Cziglán Karolina
pszichológus
