Gyerekkísérlet: az élet képernyő nélkül 2.

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy hónap után sokkal több itthon a vicces párbeszéd és szerepjáték, viszont a hétvégi reggeli tévézés hiánya miatt hamarabb van ébresztő nekem is.

Több mint egy hónapja megváltozott nálunk a világ, letiltottam a gyerekeimet az összes képernyőről, a tévétől a fényképezőgép kijelzőjéig. Az előző részben elmondtam, miért: a hat- és nyolcéves gyerekeimnek gyakorlatilag az egész napja arról szólt a szünidőben, hogy kinél legyen a távirányító, mikor tabletezhetnek, miről készítsenek videót. A változásba meglepően gyorsan belerázódtak, most pedig már eltelt két hét a tanévből is, ennek a tapasztalatai következnek.

Ahogy elkezdődött az iskola-óvoda, nyilván sokkal kevesebb szabadidejük maradt a gyerekeknek. Akár szépen lassan ki is sompolyoghattam volna a tilalom mögül, és visszakúszhattak volna az életükbe a képernyők, de nem így lett, és nemcsak miattam. A tévézésre egyelőre egyáltalán nem mutatkozik igény, legalább is egyszer sem mondták, hogy jó lenne már megnézni valamit. Azelőtt általában már délután hat körül beszivárogtak a kölykök tévészobába (direkt el van különítve, hogy a háttértévézést kizárjuk), és kérdezgették, hogy bekapcsolhatják-e. Az ellenállásom pedig előbb-utóbb megtört, hát jó, kapcsoljátok. Most ez fel sem merül.

Úgy látszik, a képernyő megvonásnak jelenleg három győztese van, na jó, velük együtt öt. Az egyik a könyvek és az olvasás: azóta rendszeres és igen gyakori vendégek vagyunk a helyi gyermekkönyvtárban, és annál cukibbat nehéz elképzelni, mint mikor egymás mellett elhelyezkednek a kanapén, nyilván összebújva, és a nagyobb olvassa a kicsinek a kikölcsönzött könyveket, aki ugyebár még nem tud olvasni. Hangos gyakorlás kipipálva, a jelenleg harmadikos gyerek olyan folyékonyan olvas már, mint egy felnőtt.

A másik a közös játék: agyatlan képernyőbámulás helyett maguknak kell kitalálni, hogy mit kezdjenek magukkal, és általában egymáshoz fordulnak, amiből hatalmas szerepjátékok kerekednek ki. A harmadik győztes pedig én vagyok, mert ezekben a szerepjátékokban elképesztően vicces párbeszédek hangzanak el, vagyis mostanában nagyon vidám estéket élünk.

Igen, hátrányok is vannak. Eddig, ha hétvégén korábban ébredtek a gyerekek, mint a szüleik, szépen csendesen leülhettek a tévé elé, és nézhették a gyerekcsatornákat vagy a saját filmjeiket. Ez most megszűnt, általában hangos viháncolásra ébredünk vasárnap reggel hétkor.

Nem hátrány, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy vasárnap délutánonként megnézhetnek egy közösen kiválasztott filmet. Egyet. Az, hogy Violettákat és Spongya Bobokat nem nézhetnek, hát, ennek a hátrányát nehezen tudom átérezni. Egyelőre vannak még tartalékaik, amikből gazdálkodhatnak, ha az iskolában felmerül a téma, másrészt egyáltalán nem gondolom, hogy a hatéves fiamnak szüksége lenne ehhez hasonló élményekre. Mondjuk, a nagyobbnak sincs szerintem, és nem hiszem, hogy nekik kellene rosszul érezni magunkat, ha gyerektársaságban ez a téma.

A számítógépezés már keményebb dió. Egyelőre nem kaptak olyan iskolai feladatot, amely megoldásához szükség lenne rá, és hát lássuk be, egy átlag hat- és nyolcéves játszik, vagy videókat néz a neten. Jó, nyilván vannak kis zsenik, akik programoznak, hát az én gyerekeim nem.

Ha viszont konkrét kérdésük van, valamire kíváncsiak, akkor megengedem, hogy rákeressenek, böngésszenek pár percig, bár ez a lehetőség főképp a nyolcéves lányomé, mivel a kisebb még nem olvas.

Az életünk pedig sokkal nyugodtabb, amióta nem kell állandóan visszaverni a könyörgésüket, hogy tabletezhetnek-e. Tudomásul vették, hogy nem, nem tabletezhetnek, legfeljebb információt kereshetnek, ha kell. Emellett a lányom írhat e-mailt is a távolabb élő barátnőinek, de csak azoknak, akikkel nem fog másnap úgyis találkozni az iskolában. Csetelés kizárva.

Az iskolában egyébként van informatika szakkör, ahová a lányom lelkesen be is iratkozott. Egyelőre ott sem csinálnak semmi értelmeset: szabad játék és videó nézegetés megy, pont az, ami miatt annak idején megvontam tőlük a számítógépet. Nem számítottam ugyan rendes tanórára egy szakkörtől, de azért a legrosszabb fajta gyerekmegőrzésre hajazó időtöltésnél többet vártam.

Remélem, az év során majd mutatnak neki olyan dolgokat, amiket én itthon nem tudok, vagy eszembe se jut, hogy meg kellene mutatni, bár a helyzet inkább az, hogy fél év tabletezgetéssel az eszköz sokkal több funkciójára rájöttek a gyerekek, mint én a „rendeltetésszerű használat” során.

Hát így állunk most, ha változás lesz – márpedig nyilván lesz – szólok.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?