Színházi ajánló alsósoknak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Olyan klasszikus, és kevésbé hagyományos darabok a 6-10 éves korosztálynak, amelyeken a szülő is jól szórakozik.

Baráti körünkben megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, mikor érdemes, illetve mikor lehetséges először színházba vinni a gyereket. Már egészen piciknek is léteznek előadások, és a tipegők színházi élményei többek között gyarapítják szókincsüket is.

A nagyobbak is leélhetik persze az életüket színházi élmény nélkül, de a legtöbb gyerek hihetetlenül élvezi az előadásokat, és a hétvégenkénti színházlátogatás örömteli, közös program lehet szülő és gyerek számára. Ugyanakkor nagyjából egyetértettünk abban, hogy körülbelül hat éves kortól kezdve mehetünk együtt úgy színházba, hogy a szülő is élvez valamennyit a darabból. Persze, ehhez nem árt jó darabokat kifogni.

Színházrajongó anyukák segítségével összeszedtünk néhány előadást, amelyre bátran elvihetjük az alsó tagozatos gyerekünket, és mi sem fogunk szenvedni a nézőtéren. Színházi ajánló kisiskolásoknak klasszikus, és kevésbé hagyományos darabokkal.

Macska voltam Londonban - Kolibri Színház

A kissé szomorkás alaphangulatú történetből musical készült, a többségében jókedvű és szórakoztató dalok pedig felvidítják és dinamikussá teszik a történetet. Peti nyolc éves kisfiú, akit szülei elhanyagolnak, és főként a Dadus neveli őt. A történet elején (fizikailag még az előtérben) balesetet szenved egy, az utcán átszaladó macska miatt.

A lábadozás során Peti azt álmodja, hogy macskává változott, ráadásul kóbor macskává. Jennie, az eredetileg kissé embergyűlölő macskalány kalauzolja őt az utcai macskák különös világában, miközben természetesen barátság is szövődik köztük.

Tíz emelet boldogság - Budapest Bábszínház

Lelőjük a poént: a cím két darab, tízemeletes házra utal, akik (amelyek?) szerelmesek egymásba. A történet szerint ugyanis az emberiség korábbi évszázadaiban az óriások a hegyekben éltek, de ma már beköltöztek a városba, ablakaik vannak és adott esetben emberek laknak bennük. Ez így rendben is lenne, a bonyodalmak és a vicces kalandok abból származnak, ha a házaknak érzéseik és esetleg a lakók igényeivel össze nem egyeztethető párválasztási terveik adódnának. A darab segítségével a Nagy László-rajongás is elültethető a kicsikben - aki tudni szeretné, mire utalok, annak el kell mennie a színházba.

Bors néni - Kolibri Színház

Nemes Nagy Ágnes klasszikus verses mesekönyvének színpadi változata évtizedek óta műsoron van, film is készült belőle, így jó eséllyel a szülők mai generációjának nem jelent újdonságot. A címszereplő Bors néni, valamint Titilla nevű, időnként fakanállal varázsoló macskája és barátaik különféle csodálatos kalandokba keverednek, miközben megünneplik Bors néni 80. születésnapját is. A darab interaktív, nagy szerep jut benne a nézőtéren ülő gyerekeknek is.

Csoda és Kósza - Örkény Színház

Csoda és Kósza két ló, a darab pedig valójában élő hangjáték. Első pillantásra átlagos lovak, Gödöllőn élnek Gyöngyi néni és Sajó bácsi tanyáján. Persze, valójában nem is annyira átlagosak, például tudnak beszélni. A darab dísztelen színpadon játszódik, a színészek beszélgetve, csupán a hangjukkal mesélik el a történetet - amelyben például a két ló pizzát süt bádogból egy nem túl szimpatikus politikusnak, majd traktorból készült űrhajó segítségével a Marsra utazik. A szokatlan történetmesélésnek köszönhetően szélesebb korosztálynak is ajánlható, 6-15 évesek élvezhetik.

Pöttyös Panni az iskolában - Thália Színház

A vidám és szórakoztató táncos darabot Bozsik Yvette rendezte, a történetet pedig talán nem kell bemutatni a mai szülőknek. Szepes Mária könyvsorozata alapján készült, amely Pöttyös Panni és Kockás Peti kalandjait meséli el, jelen esetben az iskolakezdéssel kapcsolatosakat. Pöttyös Panni rendkívül lelkes az iskolával kapcsolatban, az ember szinte kedvet kap hozzá, ezért nagycsoportos óvodásoknak (is) kifejezetten ajánljuk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.