Banánevő kisfiú az új internetes mém

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Carter, a banánevő kisfiú pillanatok alatt mémmé vált. Ugyan nem teljesen értjük miért, de mutatjuk.

Soha nem lehet tudni, hogy éppen mit fog felkapni az internet, a mémgyárosok és a humorral megáldott internetezők abszolút random módon hájpolnak egy fotót, amiből aztán gifek és további vicces fotók születnek. Így történt ez Carterrel is, a „banánevő kisfiúval”. 

A fotót május 12-én töltötték fel a Redditre, ahogyan a kisfiú fekete napszemüvegben, sapkában és sárga esőkabátban töm magába egy banánt. A kép azonnal sláger lett, az első 24 órában 73100 szavazatot kapott és 2600 kommentet. Az egyik ilyen kommentben valaki megemlítette, hogy fotosoppolni kellene a gyereket úgy, hogy éppen egy hatalmas robbanás legyen látható a fiú mögött. Ez annyira megtetszett a mémtársadalomnak, hogy azonnal három ilyen fotó is készült a srácról. 

Ugyanezen a napon még számtalan humoros kép készült a kisgyerekről, úgyhogy azonnal a Reddit főoldalára került, onnan meg egyenes út vezetett a Buzzfeed és a Mashable hasábjaira. Nézegesse meg a fotókat, megéri! 

Galéria ikon

11

Galéria: Carter az új internetes mém
Fotó: instagram
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.