Erős gyógyszerek nélkül szült Katalin hercegné

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Katalin természetesen szült, Harry pedig már arra készül, hogy megtanítsa az unokaöccsét mulatni. A bébinek három keresztanya és keresztapa dukál.

A brit bulvársajtó még mindig Katalin hercegné és György herceg lázában ég. A hercegi pár szóvivője útján visszautasította, hogy a szülés részleteiről beszámoljon, az mélyen személyes ügy, amely nem tartozik másra - közölték.

A brit sajtómunkások azonban minden követ megmozgattak, hogy bármit megtudjanak, de egyetlen érintett sem mondott egyetlen szót sem. Annyi biztosnak látszik, hogy Katalin 11 órát vajúdott, ez alatt nem kért erős fájdalomcsillapítókat - a brit kórházi szokások szerint valószínűleg legfeljebb nevetőgázzal segítettek neki. A hercegné végig nagyon nyugodt volt, minden békésen, a tervek szerint haladt. Nem volt idegesség, izgalom vagy vészhelyzet.

Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

A szülést egy hét tagú egészségügyi csapat felügyelte, négy szülésznő, két szülészorvos, és egy neonatológus orvos. A szülésznők kivételével a csapat egy szomszédos helyiségben várakozott. Három szülésznő már jóval korábban beosztott, 8 órás műszakokban állt rendelkezésre, erre abban az esetben lett volna szükség, ha a hercegnénél koraszülés indul meg. A csapat vezető szülész-nőgyógyász orvosa, Marcus Setchell a királyi család kérésére elhalasztotta nyugdíjba-vonulását, hogy a trónörökös megszületését még ő felügyelje.

Az egészségügyi személyzetet teljesen meghatotta a Katalin és az újszülött trónörökös békés, harmonikus kettőse, és Vilmos csendes támogatása - amit ők egy szomszédos, üvegfallal elválasztott helységből láthattak.

A névmizéria

Azok után, hogy Károly herceg nevére egy hónapot, Vilmoséra egy hetet kellett várni, Katalin és Vilmos már csak egy napig várakoztak. A királyi család a névválasztásban feltehetőleg figyelembe vette, minek örültek volna az emberek, a három legtöbbek által várt név (George, James, Alexander) közül kettőt beépítettek a bébi tényleges nevébe. A trónörököst magyarul így hívják: Őkirályi felsége György Sándor Lajos Cambrige-i herceg. Angolul pedig: His Royal Highness (HRH) Prince George Alexander Louis of Cambridge.

A György névvel Erzsébet királynő édesapja, VI. György előtt tisztelegnek, aki 1936 és 1952 között uralkodott, róla szól a Király beszéde című film is. Ezen a néven az első király, a német születésű I. György 1714-ben lépett trónra. A György nagyon hazafias választás is, Szent György - aki legyőzte a sárkányt -- Anglia védőszentje.

Picike, de királyi
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

A Sándor (Alexander) név  jelentése "az emberek védelmezője". A Lajos jelentése "híres harcos", ezt a nevet Fülöp herceg (a királynő férje) nagybátyja miatt választották, aki Károly herceg mentora volt, ő egy IRA merényletben vesztette életét 1979-ben.

Három pár keresztszülő

György herceg keresztelője körülbelül hat hetes korában lesz, az előzetes várakozásoknak megfelelően, a Buckingham Palota Zenetermében, ugyanott, ahol Vilmost és Károlyt is keresztelték. A ruháról is írtunk már korábban, az pontos másolata lesz annak a szatén és csipke ruhácskának, ami Viktória királynő legidősebb lányának készült, és amelyet 1841 óta használt a királyi család, ám néhány éve, hogy megóvják, nyugdíjazták, és egy másolattal helyettesítették.

A trónörökösnek három keresztanya és három keresztapa dukál. Szinte biztos, hogy Katalin testvére Pippa és Vilmos öccse Harry köztük lesznek. A találgatások szerint Vilmos közeli jóbarátja és korábbi iskolatársa Tom van Straubanzee, és Katalin főiskolai barátnője Alice St. John Webster is a kiválasztottak között van.

A pöttyös ruha és a fehér csipkés kendő

Katalin hercegné szupercsinos, kék, aprópöttyös ruhája, amelyben anyaként először jelent meg a nyilvánosság előtt Jenny Packham tervező munkája. A dizájner weboldala az első képek megjelenése után összeomlott, tömegek próbáltak meg ugyanolyan ruhát venni. Nem volt viszont szerencséjük, ez a darab kifejezetten Katalin számára készült, nem része a "publikus" kollekciónak. A tervezőt megkérdezték, vajon készen állt-e egy rózsaszín pöttyös darab is, arra az esetre, ha a trónörökös lány lett volna - de ő határozottan visszautasította, hogy erre bármit is mondjon. A fent linkelt Dívány cikk melett a Huffington Post is egy nagy összeállításban adott tippeket, honnan vehet hasonlót, aki beleszeretett a világoskék, aprópöttyös ruhába.

A bébit egy 45 fontba kerülő GH Hurt & Son Ltd márkájú kendőbe bugyolálva mutatták be a nagyvilágnak, a körülbelül 15500 forintos, merinói gyapjúból készült darab igen hasonlít arra, amiben Diana mutatta meg 1982-ben Vilmost, és természetesen azonnal slágerdarabbá vált, már csak sok hetes szállítási határidővel rendelhető.

Harry herceg majd megtanítja jól mulatni

Friss nagybácsiként Harry herceg sem kerülhette el az újszülöttre vonatkozó kérdéseket. Közölte: első találkozásukkor a bébi éppen sír. Harry azt szeretné biztosítani, hogy unokaöccse neveltetése rendben legyen, hogy ne kerüljön bajba, és azt is megtanítja majd neki, hogy mulasson jól - ezzel biztosan nem lesznek nehézségei.

Harry herceg az édesanyja tiszteletére létrehozott, afrikai gyerekeket segítő alapítvány eseményén sem úszta meg a bébi iránti érdeklődést
Fotó: Wpa Pool / Europress / Getty

A többi a szülők dolga lesz, tette hozzá Harry, aki azon is viccelődött, reméli, a bátyja tisztában van vele, mennyit kell majd neki fizetnie a bébiszittelésért. Ahhoz viszont szerinte még túl pici a legújabb családtag, hogy meg lehessen mondani, kire fog hasonlítani.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.