Az óvoda, óvónőválasztás stresszes feladat hétköznapi esetben is. De akkor jöttem rá, hogy mennyire sehol nincs ez, amikor találtam a cukkerberg blogon jó néhány beszámolót, ahol cukorbeteg kisgyerekek szülei vallanak arról, hogyan kezelik a gyerek diabéteszét az oviban. Az ovis történetek között van teljesen pozitív és nagyon negatív is, és leginkább az derül ki, hogy minden az óvoda vezetőjén és a pedagógusokon múlik.
A bloggazdák, és az annak szakmai hátterét biztosító egy csepp figyelem alapítvány hozzájárulásával átvettünk két történetet, afféle vitaindítónak: mit várhatunk el egy ovitól, és mit nem. Szándékosan két olyan történetet választottam, amelyek önkormányzati ovikról szólnak, mert a magánintézmények a tapasztalatok szerint rugalmasabbak, de ez az összehasonlítás nem lenne igazságos, ráadásul az az opció a legtöbb család számára nem érhető el.
A negatív példaként hozott Dóri története mellett viszont azt is fejben kell tartani, hogy sok gyereket egyáltalán fel sem vesznek az óvodába, ha cukorbeteg, esetleg felveszik, de csak azzal a feltétellel, hogy ne egyen az oviban, vagyis érkezzen reggeli után és távozzon még ebéd előtt.
Fontos tudni, hogy az 1-es típusú, gyerekkkorban kialakuló cukorbetegség nem életmód-betegség, tehát a gyerekek és a szüleik nem hibásak azért, hogy ebbe a helyzetbe kerültek.
A pozitív
"A kisfiunk, Andris három éves korában lett 1-es típusú diabeteses. Két hónappal azután, hogy elkezdett óvodába járni.
A SOTE I. számú gyermekklinikájára kerültünk, ahol két hétig volt időm gondolkodni, hogyan tovább? mi lesz az oviban? hogyan fogadják?
Mi Pest megyében, egy kis faluban élünk, ahol mindenből egy van: egy ovi, egy iskola stb. Felhívtam hát először bátorításért a gyerekorvosunkat, mit gondol, hogyan lesz az oviban. Ő bátorított. így felhívtam az óvodavezetőt, hogy megtudjam véleményét. Az volt a válasza a telefonba: hát mi lenne? ugyanúgy jár óvodába ezentúl a kisfiam, mint eddig, nyugodjak meg, mindenben a segítségünkre lesznek.
Mivel éppen a téli szünet előtt jöttünk haza a kórházból, volt még itthon két hetünk, hogy új életünkhöz valamelyest hozzászokjunk.
Januárban aztán elkezdődött az ovi: az első napon bementünk, az óvodavezető, a csoportunk két óvónénije és a dadus néni megbeszéltük, mit hogyan kell csinálni, mit lehet és mit tilos a jövőben. Leírtam minden étkezés szénhidrátját, azt, hogy miben mennyi van, hogyan kell cselekedni, ha ezt vagy azt látják a gyereken. Vásároltam egy vércukormérőt az oviba, Négyük közül olyan sosincs, hogy valaki ne lenne ott, amikor oviidő van. Ők négyen bármikor meg tudják mérni Andris vércukrát
A hétköznapjaink úgy telnek, mint bárki másnak, reggel még itthon reggelizik először, aztán az oviba, ugyanazt, mint a többiek, csak csökkentett szénhidráttartalommal előállítva. Délelőtt megkapja a gyümölcsét, ebéd előtt megmérik a cukiját, annak függvényében ebédel, szintén mindig ugyanazt, mint a többiek, elkészítve fehérliszt és cukor nélkül, ahogy kell.
Tudják az óvó nénik, hogy ha kissé magas az érték, mit kaphat Andris és mit nem az ebédből. Aztán alvás következik. Alvás után ismét megmérik a cukrát, megkapja az uzsonnáját a többiekkel együtt, majd következnek a foglalkozások.
Nálunk az ovisok által is látogatott községi rendezvényeken kizárólag cukormentes üdítőket kapnak a gyerekek! Nem csak ő, mindenki! Az óvó néniktől minden gyerek a csoportból olyan ajándékot kap, amit Andris is kaphat, például húsvétkor a locsolkodásért cserébe nem csokitojást, hanem filcből készített nyuszikát.
Nagyon nehezen éltem meg, de elengedtem őt buszos, egész napos kirándulásra az ovival, a Mini-Citybe mentek a gyerekek, s az óvó nénik még ezt is bevállalták! Hetente többször is útra kelnek, igaz, csak itt a faluban és minden alkalommal az óvó nénik táskájában ott a „túlélő készletünk”, rendkívüli gondossággal figyelnek rá!
Hosszasan tudnám még sorolni a pozitív élményeinket, mert nekünk az ovival kapcsolatban csak az van. Szerintem a hozzáállásuk példamutató lehetne minden pedagógus számára. Nem győzök elég hálás lenni nekik! Tudom, hogy nagyon ritka és különleges ovi a miénk."
A negatív
Ezt a történetet a szintén cukorbeteg Lilla küldte be a cukkerbergre, az ő eredetijéből is idézek.
"Dórit 3 évesen nem tudták beíratni oviba, mert senki nem vállalta, a nagyszülők vigyáztak a lányra. Négy évesen ismerős által jutottak be egy közóvodába, aminek nagyon örültek az elején, egy kis idő elteltével viszont már nem tudták a szülők, hogy mi tévők legyenek. Miért is?
Az óvónőknek fogalmuk nincs, hogy mivel jár gy diabéteszes gyermek felügyelete: extra türelem, idő és odafigyelés. Sajnos - ebbe inkább nem megyek bele, hogy miért vagy hogy miért nincs- se pénzügyi, se emberi keret ma Magyarországon.
Ha nem maga a kislány mesélte volna el nem is hittem volna el a következő történetet: Dóri rosszul érezte magát, szólt az óvónőnek, hogy érzi , hogy valami nincs rendben és segítsen neki az óvónéni. Az óvónéninek viszont nem volt 5 perce a lányra és elhajtotta. A kicsi rosszulléte egyre intenzívebb lett és kiment a tornazsákjához, mert tudta, hogy ha ilyesmit érez akkor a tornazsákjában van szőlőcukor, amit azonnal be kell vennie. Már alig látott, alig volt ereje a cukorig elmászni, de sikerült megmentenie a helyzetet, megette a szőlőcukrát és jobban lett.
Hihetetlenül dühös voltam. Dühös, mert láttam a kislány arcát, akiben mély sebeket hagyott ez a dolog. Minden napja küzdelem, minden nap rettegés a hipoglikémiától vagy esetleg a hiperglikémiától...sőt nemcsak neki, hanem a szülőknek is!
Kérdeztem, hogy hogy megy neki a cukormérés, de helyette az Anyukája válaszolt: "Dóri még nem tudja egyedül megmérni a cukrát." Ránéztem erre a hihetetlenül bátor kislányra és mondtam neki, hogy mi lenne, ha együtt mérnénk meg a cukrunkat, ő pedig csak elmosolyodott és bólogatott. Az anyukája alig mert hinni a szemének. Sikerült. Együtt megmértük, együtt megcsináltuk. Csak látnia kellett, hogy nincs egyedül. Ami nekem természetes volt, neki óriási feladat, és még nincs vége...
4 évesen a legtöbb gyerek nem ismeri a számokat, ugye?! Ebbe sem gondoltam bele hirtelen. Kérdeztem, hogy akkor mégis honnan tudja, hogy mi mennyi?! Erre pedig annyit mondott: "Hát, ha egyessel kezdődik a szám, az még nem olyan nagy baj, ha kettessel, akkor baj van!"
Az ember 18 évesen azt hiszi, hogy minden rossz és csak vele tol ki a világ.. Azt gondolod, hogy Neked nehéz? Hiszen Te ismered a számokat, Te felelőséget tudsz vállalni magad miatt, Neked nem kell attól rettegned, hogy nem érdekled az óvonénit és bármikor rosszul lehetsz.
14 évesen lettem cukorbeteg. Szerencsém volt. Szép, gondtalan gyerekkorom volt, csokival, fagyival, tiltások nélkül. Nem kellett szurkálnom magam, nem kellett 4 évesen felnőnöm ahhoz a feladathoz, hogy diabéteszes vagyok."
Szabályozási hiányosságok
Komoly szabályozási hiányosságok vannak a gyermekek teljes körű ellátását illetően. Míg a gyermekek étkeztetését az óvodának vállalnia kell, inzulinbeadásra, vércukormérésre, a cukorbeteg gyermekekkel kapcsolatos plusz odafigyelésre nem kötelezhetőek. A cukorbetegséggel kapcsolatban informálódni általában csak a szülőktől tudnak.Ennek eredményeként sajnos könnyen áll elő olyan patthelyzet, mikor mindenkinek igaza van és törvényesen jár el, mégsincs megnyugtató megoldás. Ezért nem lehet és nem is szabad az óvónőkre ráhúzni a vizes lepedőt, ez fontos. Nagyon nem szeretnénk feszültséget vagy ellenséges érzéseket kelteni a pedagógusokban, sokkal inkább közös megoldásra, közös munkára törekszünk. Így szeretnénk megoldani az áldatlan helyzeteket - fogalmazott az egy Csepp Figyelem Alapítvány munkatársa a kérdésünkre.
Többek közt ezért terveznek óvónői továbbképzést, oktatást, mely során eloszlathatják a tévhiteket, a félelmeket, és a pedagógusok megnyugtatóan tájékozódhatnak a cukorbetegségről, a cukorbeteg gyermekekről. Bíznak benne, hogy a projekt belátható időn belül elindulhat.
Tájékoztató anyagok pedagógusoknak, érdeklődőknek és mindenkinek: itt találhatóak.
