Ha egy idő után sikerül túllendülni a tipikus, cigánysággal összefüggő kérdéseken, a következő az szokott lenni: és akartak már megverni, amiért nem engedtél haza gyereket a kórházból?
(Szolgálati közlemény: Sok-sok olvasónk, gyerekesek, gyerektelenek, gyerekorvosok, és máshol dolgozó védőnők vették a fáradtságot, hogy kapcsolatba kerüljenek a Védőnénivel, és eljuttassanak neki baba, gyerek és terhesruhákat, játékokat, fel nem használt, bontatlan doboz tápszert, terhesvitamint, és egy sor hasznos dolgot. Nem csupán Védőnéni falujába jutott belőle, hanem a környéken található, ugyanilyen nehéz helyzetű más falvakba is. Ezt én is szeretném itt, nyilvánosan is megköszönni. Ha valaki segítene, küldjön egy emailt nekem, és én megteremtem az összeköttetést.)
Amikor kezdtem a munkát itt a faluban, mentem egy szülés előtt álló terheshez látogatóba. Nekem (addig a pillanatig) minden esetben az volt a fix kérdések egyike: hogy állsz a babakelengyével? Viszont most nézett rám a mindenórás várandós nagy szemekkel: sehogy sem! Merthogy tartjuk a babonát. Na, erre meg nekem kerekedett el a szemem.
Aztán azóta egészen belerázódtam már, hogy itt bizony egy szál pelenkája sincs az újszülöttnek – előre. Azt tartják, hogy baja lesz a gyereknek, ha időnek előtte bevásárolnak, és mivel ettől mindenki retteg, inkább nem kockáztatnak. Azt hiszem ennek a gyökerei a régi nagyarányú csecsemőhalandóságban keresendők, egy fajta „ne igyál előre a medve bőrére” effektus lehet.
Viszont ahogy az anyuka megszült, pár napon belül összeszednek mindent, ami kell... és valljuk be őszintén: úgy igazán, nem is kell olyan sok minden annak a picinek, ami valóban fontos. Pelenka, kisruha, meleg hely és anya, aki szoptat. Ez így elég minimalista hozzáállásnak hangzik, de attól még így van. Kell a cumisüveg, ha anyatejet kap? Nem. Muszáj a babakocsi? Nem, csak kényelmesebb. Tényleg megfullad a baba, ha a szüleivel alszik, mert nincs kiságya? Akkor nálunk 98%-os lenne a csecsemőhalandóság.
Az újszülött hazaadásához, nincs külön protokoll vagy módszertan. Nincsenek szabályozott feltételek, „csak” a védőnő felelősségvállalása. Márpedig az ember lánya nem szívesen játszik a „fejével”, hisz ha gond van, engem vesznek elő elsőnek.
Amíg egy viszonylag gazdagnak mondható városban dolgoztam, ott evidens volt a fürdőszoba. Szegényebb családnak tartottuk azt, ahol nem volt külön berendezett szobája már születés előtt a picinek. Sokszor már hónapokkal azelőtt megvoltak a kisruhák, a babamérleg, minden ami a babakelengyés listán szerepelt, olykor még a játszószőnyeg is.
Aztán elkerültem az ország másik végébe ebbe a faluba, és egy csapásra megváltozott számomra a szegénység fogalma. A fürdőszoba itt társadalmi rangot jelöl. A házak 70 százalékában ugyanis nincs. Körülbelül 30 százalékában a víz sincs bevezetve a házba, a kerticsapból hordják be. Itt nem üres szócséplés, mikor aláírattatod a törzslapban a szülővel: „vízfogyasztásról felvilágosítva”. Ergo bevizsgálatlan ásott kút vizéből ne igyon.
Nincs meghatározva, hogy hány négyzetméternek kell egy főre jutnia a lakótérből. Egy szobás víznélküli, kályhafűtéses házban is laknak 4 kisgyermekkel – minden probléma nélkül. Nekem egy szabályom van: ne legyen életveszélyben az újszülött! Aztán hogy van-e pólya, vagy plédbe „csomagolva” hozzák haza, az már annyira másodlagos.
Persze fixa ideám nekem is akad: kötekszem az omladozó plafonnal és a kitört ablaküveggel (ez szerencsére nem általános jelenség), de ebben nekem is igazam van, és ezt a leendő szülők is mindig belátják. Ha valami nem tetszik, már az első terheslátogatás alkalmával megjegyzem: ezt jó lenne megcsinálni... és idáig még kivétel nélkül, mindenki rendbe is hozta a lakásának/házának azon részét, amit kifogásoltam... és meg sem vertek.
Kissúlyú újszülött (2500 gramm alatt) vagy fiatalkorú szülő esetében a hazaadáshoz mindig környezettanulmányt kér a kórházi védőnő. Van arra is lehetőség, hogy a területi védőnő jelez: az újszülött nem lesz hazaadható. Idáig nekem mindig személyi feltételek miatt nem jöhetett haza baba: vagy egyáltalán nem volt alkalmas személy a családban, aki felelősséggel elláthatna egy gyermeket, vagy olyan felelőtlen volt az anyuka, hogy jobbnak láttuk, ha más viseli a gondját a kicsinek.
Ha a szülők alkalmasak a gyereknevelésre, azonban tárgyi feltételek miatt (például tél van és nincs elég fa, amivel fűteni tudnának) nem lenne hazaadható egy újszülött - kövezzetek meg - de a társadalom tragédiájának tartanám. Ha ennyi szociális és egészségügyi ellátórendszer mellett sem tudnánk előkaparni azt, ami kell ahhoz, hogy hazahozhassanak egy gyereket a kórházból, az már minket is minősítene.
Ha gond van, nem a védőnő dönt. A védőnő csak jelez. A terhesgondozás és a családlátogatások alatt előbb-utóbb kibukik, hogy ki mennyire felelősségteljes szülő, hisz a vizsgálatokat komolyan vesszük. Az is kiderül, ha valami nincs rendben a házzal, a gyermekkel való hozzáállással, vagy a családban. Ilyenkor a védőnő jelez a gyermekjóléti szolgálatnak, akik elindulnak felfedező munkájukra és próbálnak noszogatni, segíteni. Ha pedig kell: fenyegetőzni. Amennyiben minden erőlködés ellenére sem változnak a dolgok, igyekeznek családba fogadással megoldani a hazaadás kérdését. Mindig akad egy vállalkozó rokon: nagynéni, nagyszülő, testvér.
Na persze ez így szépen hangzik: de amikor egyik karácsonykor arról kellett döntenem, hogy egy 2000 grammos koraszülött kislányt bízzak-e a földpadlós, belső vízellátottság nélküli, egyszobás házban lakó, analfabéta dédnagymama (!) gondjaira, hát mit is mondjak... finoman szólva is paráztam. A dédi viszont leígérte a csillagot az égről (és meg is szerezte!), én is „összevadásztam” ami fellelhető segítség volt a környéken: és köszönjük, másfél éves a kislány, gyönyörű, vidám, okos, egészséges.
Azóta pedig a hazaadáshoz készülő környezettanulmányaim egyik legfontosabb eleme, hogy a szülő megbízható, együttműködő-e. Ha igen, mindent meg lehet oldani, és nem lesz veszélyben a gyerek. Ha viszont nem, bizton számíthat némi fokozott gyermekjóléti-gyámügyi érdeklődésre, amíg jobb belátásra nem tér.
Ha „kidobott” csecsemőt mutatnak a híradóban, vagy a múltkori megrázó agárdi eset után, pár napig mindenképp téma lesz a faluban. Van fordított rasszizmus is, errefelé ezt így kommentálják: biztosan magyar volt, mert cigány ilyet a gyerekével nem tesz! Persze ez ugyanolyan általánosítás, mint visszafelé szokott lenni, és semmiféle bizonyítható alappal nem rendelkezik, csupán a mi falunkbeliek ragaszkodását tükrözi a gyerekek felé.
Habár a legtöbb romákkal „foglalkozó” helyen előkerül mint ötlet, nem gondolom, hogy a cigányság és a szegénység gondjának a megoldására azt a módszert kellene alkalmazni, hogy a gyerekeket nem engedjük haza, és intézetbe vagy nevelőszülőkhöz adjuk. Nincsenek jó tapasztalataim az így felnőtt gyerekekkel, hiányzik az öntudatuk egy fontos része: a családi összetartás. Nem találják a helyüket cigánygyerekként, magyarok közt és felnőttkorban sem. Nem „rázódnak bele” abba az életbe, ami nekik sorsul jutott, és nincs mögöttük az a szokásrendszer és családi tagozódás, amiben megtalálják magukat.
Ha már mindenképpen változtatni szeretnénk a gyermekek sorsán, úgy magán a rendszeren kellene: támogatni a fogamzásgátlást (mert szegény helyen ez igenis pénzkérdés), alkalmazkodóbb oktatási intézményeket létrehozni (ahová szeret is járni, és nem csak egy cigánygyerek-nek lesz beskatulyázva), valamilyen életcélt adni a felnövekvőknek, akik így a saját gyermekeiket is teljesen máshogy és más körülmények között tudnák nevelni, na és persze kontrollt, mert a nélkül az egész változtatás nagyrészt eredménytelen lenne.
