Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szülői engedély nélkül, ismeretlen városban eresztette szélnek harmadikos fiamat a tanár. Normális?
Új város, új iskola, új osztály. Ahogyan az várható is volt, tök könnyedén vette az akadályokat, én már annál kevésbé: három gyerekkel soha, semmi nem egyszerű, az iskolakezdés meg konkrétan tragédia, főleg akkor, ha nemcsak különböző osztályba, de még különböző épületbe is járnak. Bejelentkezés menzára, napközibe, tanulószobára, nyilatkozatok aláírása (például, hogy a gyerek csak szülői felügyelettel mehet csak haza, ellenkező esetben a szülőnek írásban kell jeleznie a változást), várakozás, hőség, várakozás, várakozás, várakozás, majd a nap legmeghatározóbb párbeszéde:
- Jézusom. Ez a hajléktalan meg az iskolából jött ki. Nincs portaszolgálat?
- Ő a magyartanárom.
(Ahogy elnéztem amúgy, írhattam volna úgy is: ő a magyar tanárom.)
Szóval, mire mindent elintéztem, igazán elégedetten dőltem hátra: innentől kezdve sínen van a dolog, reggel pasim viszi őket, délután én megyek értük, az élet egyszerű.
Aha.
Cirka három kilométerre lakunk a sulitól, buszjárat jó esetben kétszer van óránként, az sem akkor közlekedik, ahogyan azt az interneten jelzik. Tíz percbe telt, míg kiértem a megállóba, aztán rájöttem, hogy háromnegyed órát kellene várnom a helyijáratra, inkább elindultam gyalog. Négy megállónyi táv csak nem árt meg, úgyis nagy a seggem.
A gyereket körülbelül félúton pillantottam meg, ahogyan vöröslő fejjel fut felém. Egyszerűen nem hittem a szememnek, nem értettem a dolgot. Azt figyeltem, hogy esetleg a környezetében van-e az osztályfőnöke a többi gyerekkel, de nem, az én harmadikosom hót egyedül loholt a járdán, kétségbeesve, egy számára vadidegen városban, kilométerekre a házunktól, tűző napon.
Elmaradt az utolsó órájuk, mire a tanár közölte, hogy az iskolában nem lehet várakozni, nyugodtan induljon el haza. Tette mindezt azzal a nyilatkozattal a fiókjában, amiben külön kértem, hogy a gyerek egyedül ne indulhasson el. Tette mindezt úgy, hogy tudatában volt annak, még csak egy hónapja élünk a városban, annak is egy új, kieső részén, ahová madár se jár, nemhogy busz. De beszélhetnénk akár egy olyan harmadikosról is, aki születése óta a suli melletti házban lakik: egyszerűen felelőtlen dolog a szülő tudta nélkül szélnek ereszteni egy kölyköt. Ilyet nem lehet csinálni, egyszerűen nem tudom felfogni, ez hogyan fordulhatott elő.
Oké, nem történt baj azon kívül, hogy még az én talpraesett gyerekem is megszeppent kicsit a történtek miatt. De ha épp nem gyalogosan indulok el az iskola felé, biztosan elkerültük volna egymást, aztán én az üres osztályterem előtt kapok sokkot, ő meg a bezárt háznál (napszúrást is). A történethez hozzátartozik, hogy mobiltelefon bevitele tilos az intézménybe, így a gyerek nem tudott értesíteni, de ami még megdöbbentőbb, hogy a tanárnak sem jutott eszébe, hogy rám csörögjön.
Nem csaptam nagyobb patáliát. Egyrészt baromira halvérű vagyok, másrészt nem hiszem, hogy azzal kellett volna kezdeni a bemutatkozást az iskolában, hogy kirúgatok egy tanárt. Megelégszem annyival, hogy tisztában van azzal, jön nekem egy szívességgel, plusz azért nem tette zsebre azt a kioktatást, amit tőlem kapott. De még mindig nem értem az egészet, és ésszerű magyarázatot tőle sem kaptam, hogyan került egy harmadikos gyerek felügyelet és engedély nélkül az utcára.
