Olvasói szüléstörténet: boldogság születik

Anya inkább aludna, mint szülne, de ha már így alakult, legalább szép lett húsvét vasárnapja, és a gyereknek sem maradt csúcsos a feje.

Szüléstörténet, oran fedőnevű olvasónktól.

Megosztanád szüléstörténetedet? Küldd el a poronty@divany.hu címre!

kis ujjaim

Normális terhességem volt, szerencsére minden kellemetlenség elkerült. Egyedül attól féltem, hogy nehogy éjszaka kelljen majd vajúdni és szülni, mert nem akartam volna álmosan, fáradtan nekikezdeni az anyaságnak. De ez is összejött, hála égnek. Éppen húsvét vasárnap volt, napsütéses reggel, amikor kinyitottam a szemem, és konstatáltam, hogy na, akkor ma sem szülünk. Volt egy olyan képzetem, hogy ha nyugodtan alszom, nem zavarja semmi az álmom, akkor még nincs itt az idő, mert a szülésnek biztosan van valami előjele.

Éppen e szavak kiejtése után egy nagy pukkanást hallottam a takaró alól. Bár fogalmam sem volt, milyen az, ha elreped a magzatburok, mégis tudtam, hogy az történt. Kipattantunk az ágyból, én elmentem zuhanyozni, a férjem kivitte a kutyát, és közben kerített egy taxit. Negyedóra múlva ötpercenként olyasmi fájdalmaim voltak, mint amit a menzesz első napjaiban megszoktam már. „Ja, hogy csak ennyi!” – gondoltam magamban. „Ezek a szülési fájdalmak, ha-ha-ha...” Szépen bekocsikáztunk a kórházba, felmentünk az osztályra. Addigra már több liternyi víz jött ki belőlem. Volt orvosom, igaz, csak háromszor találkoztunk (az eredeti orvosom elutazott), de amikor hívtam otthonról, mondta, hogy éppen ügyel, menjünk csak. Fogadott szülésznőm nem volt, asszem nem is lehet abban a kórházban választani.

Szerencsére egy fiatal, határozott, de kedves szülésnő fogadott minket. Rajtunk kívül senki nem akart éppen szülni, csak én és a férjem voltunk az egész szülőszobán. Megnyugtató érzés volt, hogy miénk az egész szülőszoba teljes személyzettel. Ahogy körülnéztem, volt ott minden, ami egy modern szülészeten elvárt, sarokkád, bordásfal, nagy labdák, de valahogy semmi ingerem nem volt bármit is igénybe venni. Jó volt egy sima ágy, amin hanyatt fekve elterültem. Rácsatoltak a Ctg-re, s miután megvizsgált a dokinő, mondta, hogy minden rendben, nyitva a méhszáj, úgyhogy nemsokára szülünk. Nem gondolkodtam semmi érzéstelenítésen, de a szülésznő mondta is, hogy nem is lenne értelme, mert már mindjárt kint a gyerek. Örültem, bár ebből semmit sem éreztem még. Vagy nem fogtam fel.

Aztán elmentünk beöntésre. Kicsit tartottam tőle, de semmi rosszat nem éreztem, sőt, komolyan mondom, annyira megkönnyebbültem, mint soha. Megint zuhanyoztam, igazán kellemesen éreztem magam a fájdalmakkal együtt. Kopogtak, hogy menjek már vissza, úgy eltelt az idő, észre sem vettem.

Aztán a fájdalmak is erősödni kezdtek. Az ágy mellett egy nagy labdára ültem, s mögöttem a férjem simogatta a derekam, a hátam. Bevált ez a pozíció, ha nagyon fájt, az ágyra borulva vészeltem át. Azt mondta a doki, ha azt érzem, mintha nagyvécéznem kellene, akkor kezdjünk
neki. Nemsokára jeleztem, hogy oké, kezdhetjük. Utólag nem tudom, hogy tényleg jókor szóltam-e vagy csak túl akartam már lenni a dolgon, de felfeküdtem az ágyra, és elkezdtem
nyomni, amikor mondta. Teljesen az utasításokra hagyatkoztam, nem voltam szülésfelkészítőn, fogalmam sem volt, mit kell csinálni. Az első tolások nem voltak valami hatásosak, nem éreztem, merre koncentráljam az erőt, aztán végül is belejöttem. Igazi ősanyahangokat produkáltam egy-egy tolás során, teli torokból ordítottam. Már a fejecske búbja kint is volt, amikor egyszecsak nem jött több fájás.

Vártunk

Szegény gyerek meg beszorulva félig bent, félig kint. Kaptam gyorsan oxitocint, s beindultak a fájások. A dokinő teljes súlyával a gyomromra feküdt és kívülről nyomta kifelé. Ezután már egy vagy két nyomásra megszületett kisfiunk. Kékes-lilás csúcsfej. És ami furcsa vlolt, hogy nem is sírt. Apuka elvágta a köldökzsinórt és elvitték lemérni, megmosdatni, ekkor már végre hallottam a hangját. Közben kijött a méhlepény is, de volt egy kis komplikáció. A méhszájam nagyon elszakadt, ömlött a vér, ezért azt azonnal össze kellett varrni.

Forrás: adam.com
Forrás: adam.com

Sokáig tartott. Sokkal jobban fájt, mint eddig bármi, még a szülés sem volt ilyen kemény. Tűrtem, mert csak a gyereket akartam látni. Végzetünk. Odahozták, és látom, nem is olyan ronda, mint ahogy elsőre láttam. Igaz, akkor még a szemüvegem sem volt rajtam:) A sapka eltakarta a csúcsfejet, a színe már rózsaszín lett, és nyugodtan feküdt mellettem. Mivel senki nem volt bent rajtunk kívül, beengedték a szüleimet és a testvéremet is, akik mikor mi bejöttünk a kórházba, elindultak vidékről, meglepetésként. Így a húsvét vasárnap dél után valamivel már
együtt volt az egész család az első kisunokától a Nagyiig.

Ilyen az igazi boldogság.

Oszd meg másokkal is!
Mustra