Kórházfigyelő: a Szent Imre, Nitu és Vivien szerint

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Külsősök számára is nyitottak a Szent Imre szülésfelkészitő tanfolyamai. Ez, és más titkok a kórház szülészetéről.

És még mindig nagyon pozitiv a kritika: Mira születése is csupa jó kórházi élményt hozott a figyelő írójának, Nitunak, aki emiatt még azt is megbocsájtotta a szigorú kórházszabályzatnak, hogy a férjeket nem engedik be a kórtermekbe, Vivien pedig elmeséli, külsősöknek is érdemes részt venni a szülésre felkészítő előadásokon.

(Szent Imre kórház, első rész)

Oszd meg velünk élményedet! Küldd be szülésed történetét a Porontyra, ha pedig kedved van, írj kórházfigyelőt, hogy segíts a kórházat kereső kismamáknak! Várjuk leveled a poronty@divany.hu címre.

Mikor szültél itt?

2007.12.23.

Általános tapasztalat

Egyértelműen pozitív, egy életre meghatározó élmény.

Terhesgondozás

Csak CTG-re jártam ide, de az itt dolgozó nővér normális. Általában nem kellett sokat várni.

Pontozás: 8/10

Szülőszoba

Nem volt konkrét elképzelésem a szülőszobára vonatkozóan, de mire sorra kerültem a vajúdás után (a vajúdás egyébként külön, többágyas szobában történik), addigra az összes "normál" szülőszoba foglalt lett, így teljesen véletlenül alternatív szülőszobába kerültem. Az alternatív szülőszoba nagyon jól felszerelt (sarokkád, bordásfal, labda), teljesen otthonos, kellemes hangulatú, abszolút nem kórházi belsőre emlékeztet, és nagyon jó, újszerű állapotban volt. Felszereltséget illetően itt semmilyen műszer nem található, csak a nőgyógyászom jött be néha a sztetoszkóppal:) Teljesen nyugodtan, apukával együtt folytathatja itt a vajúdást a leendő anyuka, a szülésznő és a nőgyógyász a vajúdás során csak ritkán "néztek be", később a szülésnél természetesen mindketten folyamatosan jelen voltak, a szülésznő a gátvédelemben segített, az orvos pedig sztetoszkóppal nézte a gyermek szívhangját. Miután a kislányom megszületett, rám fektették, és még jónéhány percig nem vágták el a köldökzsinórt. A csecsemő mosdatása nem itt történik, apukával együtt a szülésznő egy másik helységbe vitte fürdetni.

Pontozás: 10+/10

Gyermekágy

A csecsemősrészleg dolgozói általában kedvesek voltak és segítőkészek. Látogatók egyáltalán nem jöhettek be a szobába, amit a gyermekek érdekében meg is értek (mondjuk jó lett volna ha legalább a férjem bejöhetett volna). Az a szoba, ahol én voltam, kétágyas volt, így a másik anyukával felváltva rá tudtunk nézni a picikre, ha éppen valamelyikünk zuhanyozni, vagy wc-re ment. A kislányom végig, szülés utántól velem volt (a fürdetéseket és a vizsgálatokat kivéve), de bármikor "beadhattam" volna a csecsemősöknek, ha pl. rosszul érzem magam.

A picit minden anyuka alapvetően szoptatni akarta, de lehetett kérni sima vizet (cumisüveggel - pl. én sem vittem magammal cumisüveget, ott adtak), vagy tápszert.

Jól esett volna egy picivel több segítség a csecsemősök részéről az új feladatokat illetően (pl. hogy kell pelenkázni, stb.).

Alapvetően mindenhol tisztaság volt, és kulturált környezet.

Pontozás: 9/10

Szubjektív véleményed a kórházról, a részlegről és az ellátásról

A kórház egésze nagyon kulturált, és szívesen ajánlom az orvosomat is minden kedves várandós anyuka figyelmébe! A jó orvos egy mondatával el tudja mulasztani a szülő nő minden fájdalmát, és erősíti a nők önmagukba vetett hitét. Aki csak mint "segéd" van jelen a szülési folyamatnál, nem akarja a gyermeket "kipréselni" az anyából, hanem figyeli a folyamatot, és csak pont akkor van jelen, amikor kell. Nem tudok nála jobbat elképzelni sem:)

Ajánlod más anyáknak?

Feltétlen. Én biztos itt fogom szülni a következőt is:)

Nitu

---------------------------------------------------------------------

Általános tapasztalat

Udvarias, kedves, kiválló szaktudású, felkészült orvosok és nővérek, jól felszerelt, tiszta környezet. Ha valaki olyan szerencsés, hogy területileg a Szt. Imréhez tartozik, vagy sikerül oda bejutnia terhesgondozásra, garantáltan jó kezekben van. Túlterheltek, ez tapasztalható is, de próbálják a kismamákkal nem éreztetni ezt.

Terhesgondozás

Pontozás:10/10

A szokásos rutin UH-ok és vizsgálatok rendelési időben, sorbanüléssel zajlottak. A kritikus UH-s méréseket, szűréseket erre minősített orvos végezte, egyéb esetkeben a szakképesített ultrahangos dolgozott. A laborban mosolygós,"aranykezű" nővérek vettek vért. Fájdalom, és lila foltok nélkül úsztam meg az összes vérvételt! A CTG-s vizsgálatok már időpontra mentek, különösebb késések nélkül. Minden esetben kielégítő választ kaptam a feltett kérdéseimre, egyszer sem tapasztaltam, hogy a "fejem fölött történik valami amiről tudnom kéne".

A Terhesgondozás előadássorozatot, és a Terhestornát mindenkinek ajánlom, annak is aki nem a Szt. Imrébe tartozik. Mind a kettő nagyon hasznos volt. Az előadássorozat terhesgondozás, szülés, gyerekágy témakörökben egy kezdő anyuka legtöbb kérdésére teljeskörű választ ad. Az előadásokat orvosok és nővérek tartották. A torna pedig minden héten enyhülést hozott fájós hátamnak és derekamnak, a remek társaságról már nem is beszélve.

Szülőszoba:

Tiszta, barátságos hangulatú, "nem kórházszagú", csendes, nyugodt a szülészet. A beérkezőket az ügyeletes orvos vizsgálja meg, majd értesítik a saját orvosdat. A vajúdás alatt rendszeres vizsgálat és felügylet van. Ha segítség kell, azonnal jönnek.

Többágyas vajúdó szobában, általában többedmagaddal várakozol az utolsó órákban. Jó volt másokkal beszélgetni, nevetgélni, könnyebben telt az idő. A vajúdóhoz külön Wc-zuhanyozó helyiség tartozik. A zuhany alatt például gumilabdán üldögélve tudsz lazítani. A közös vajúdószobákba a vendégeket nem engedik be, Neked kell kimenned a folyosóra. Lehetőség van "családi szoba" vagy "IKEA szoba" használatára, ahol kényelmesen a pároddal együtt tudtok lenni, hatalmas kádban tudsz lazítani, ebben a szobában szülni is lehet. Sajnos csak egy van belőle. A hagyományos szülőszobákban már egyedül vagy, ide már a párodat is beengedik műtősruhában, amelye helyben lehet megvásárolni. A szülőszobák az ágytól eltekintve, barátságos hálószobákra emlékeztetnek. A csecsemő mosdatása, mérése még a szülőszobán megtörténik. Komplikáció esetén azonnal átjön a gyerekágyról az ügyletes gyermekorvos és intézkedik.

Pontozás: 10/10

Gyermekágy

A gyermekágyi osztály látogatók elől zárva van. Az osztályról gyermeket kivinni nem lehet, a családnak a folyosói ablakon keresztül lehet csodálnia a babát, csak az anya mehet ki a várótérbe. Nekem tetszik ez a rendszer, egyfelől a baba biztonságban van a baciktól egy pár napig, utána úgysem ússza meg, hogy a teljes rokonság végigtapogassa. Másodsorban többágyas szoba esetén kifelyezetten zavaró tud lenni, egy idő után, mások, vagy akár saját látogatóink ágyunkon üldögélő népes tábora. Több egyágyas (fizetős, önálló fürdőszobával) és többágyas szoba van az osztályon. Ha az anya és a baba állapota engedi, akár az első éjszakát is együtt tölthetik. Az osztályon makulátlan tisztaság és alapvetően nyugalom van. A szükséges vizsgálatokra a babákat vissza kell vinni a csecsemősökhöz. Kezdő kismamákkal kedvesek és segítőkészek, minden feltett kérdésre és aggodalomra válaszolnak. Külön szoptatós nővér segít.

A babák anyakönyveztetését ingyen intézik. Ha a baba állapota engedi, 3 nap után elengedik a mamát és a babát, részletes tájékoztatással a soron következő ügyintézések menetéről. A baba  betegsége esetén, vagy ennek gyanúja esetén is helyben intézkednek a baba további szakvizsgálatáról, orvosról, időpontról valamelyik gyermekorházban. Nekem nagy könnyebbséget jelentett.

Pontozás: 10/10

Szubjektív véleményed a kórházról, a részlegről és az ellátásról

Rossz tapasztalatom nem volt a két várandóság és az utána következő időszakokban. Kellő türelemmel, empátiával, udvariassággal nem csak a saját dolgunkat könnyítjük meg. Egyetértek Zsuzsával, aki a Bajcsy kórházról írt: egyszerűen csak kérni és kérdezni kell.

Ajánlod más anyáknak?

Igen.

Vivien

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.