Hurrá, homokozhatunk! – kiáltok fel leánykámat bekormányozva a játszótérre, és... tényleg lelkes vagyok! A sok fagyos, sötét nap után végre megmártózhatunk a langyos porban, miközben a felszabadult és napfénnyel felturbózott verebek ugyanezt teszik. Mindenki rikoltozva élteti a jó időt!
Magassarkúban finoman belesüppedni a homokba? Nem is rossz, lehetne ez akár a nizzai plázs is... de hamar rájövök, hogy szuperbéna lehet a látvány. Amikor felvettem, nem gondoltam végig, hogy merre megyünk tovább a bevásárlás végeztével. Pedig nem annyira magas az a sarok. Azt hittem.
Flitter és tornadressz
Általában a hanyag eleganciát részesítem előnyben, amelynek nélkülözhetetlen kelléke a tornacipő, így nem érhet meglepetés. Tornacipőben homokozni, bevásárolni és tonnás babakocsit emelgetni egyaránt praktikus, továbbá meglepően sok ruhához megy, még ha van is némi gimis hangulata. Persze nem csak a tornacipő, hanem például a trikó is fontos. Úgy fogom fel, mintha cirkuszi atléta lennék: a csalfa flitterek alatt mindig legyen ott a hűséges és nélkülözhetetlen tornadressz!
Leánykámnál hasonló a helyzet, bár őszintén megmondom, van benne némi szándékosság, amit a környékbeli turik rendkívül aranyos gyermekruha kínálatából és barátnőktől örökölt darabokból ollóztam össze: egy laza rapper is otthonosan érzehetné magát ezekben a cuccokban, amiben Idácska lapátol és csúszik-mászik körülöttem. A fejkendőből kibukkanó elálló fülecskék kifejezetten cuki kontrasztban vannak a „szupermenő” farmernacival, melyet rózsaszín póló igyekszik kislányosítani. Még egy kapucnis gangszta-pulcsi, és kész is a homokozó legszebb virágszála (mondja nekem elfogult anyai szívem).
Miért rapper és miért nem angyalka?
Igazság szerint idegesítenek a nagyon csini kislányok, ugyanakkor a nemtelenné varázsolt se fiú, se lány babák is: legyen vagány a gyerkőc, főleg, ha a természete is az! Találjuk meg a karakterét, mert már igenis van neki. Akárhogy is: az egyévesek, akik épp csak járnak még, mégsem csecsemők már, sőt, éppen hogy emberszabásúak kezdenek lenni. Körbenézve az jut eszembe, hogy ennek ellenére némelyik szülő mégis inkább becsomagolja, mint felöltözteti a gyermekét. Saját magával együtt. Vagy csak dühös vagyok, azért kelletlenkedek itten...? Végtére is majmot csináltam itt magamból ebben a cipőben, amit a ritka esti programokat kivéve ide, a játszótérre száműztem. Vissza is menekülök a bűnös magassarkúban a homokozó szélére, mintha csak éppen napoznék, megfogadom, hogy holnap nem ebben jövök, és amíg a gyermek élvezi a porfürdőt, körbetekintek, immár józan tárgyilagossággal: mi a kínálat most, hogy a télikabátokat elnyelte a ruhásszekrény?
Mit viselnek az anyukák? És a többi gyerek?
Valószínűleg csak az nem formálja a maga képére a gyerekét, akinek magának sincs elképzelése, vagy nem érdeklik ezek a földi hívságok. Van, aki pedig láthatóan ebben találja meg az önmegvalósítás útját. Végre igazi babákat öltöztethet.
Ezen a játszótéren mindenre van példa, szerencsére – talán központi elhelyezkedése miatt – elég színes társaság időzik mindig, sok külföldi is megfordul, hétvégén pedig felbukkannak az apukák és több hordányi nagyszülő.
A hintánál rögtön néhány puritán, hogy ne mondjam, igénytelen, harctérre, és nem játszótérre érkezett mama látható. Ők azok, akiktől elszomorodom, gondolván, vagy nem volt, vagy elveszett valahol a hátizsákok és cekkerek útvesztőjében a nőiségük. Nyilván Paris Hilton és a rövidhajú terminátor takarítónéni közötti széles sávon van ezer lehetőség arra, hogy egy nő jól nézzen ki, nem kell attól még elvérezni a hiúság oltárán, de valahogy szíven üt, amikor látom, hogy az a ponyvaszerű széldzseki, amit tavaly október óta viselnek – télen pulóverrel és hótaposóval, nyáron pulóver nélkül és vászoncipővel –, csak egy dolgot üzen: nem nő, anyagép vagyok én. Hintázó csemetéiket persze cseppet sem izgatja, ők boldogok, és később eldöntik maguk, hogy kezeslábast, gólemforma szörnyeteg mackót, vagy egyebet hordanak majd.
A legtöbb gyerek természetesen nagyon gondosan és rendesen és színesen van öltöztetve: nem túl feltűnő, praktikus, igazi aranyos játszó-/munkaruhába, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Mert az a csilivili szoláriumbarna dzsogging-bébi, aki ott lavírozik a mászókák mögött legalább olyan megdöbbentő a számomra, mint az anyagépek. Az ő tűsarkú csizmája most otthon van, ennek játszótéri megfelelője az aranysújtásos tornacipő. Kislányán pontosan ugyanez a felszerelés, kisbiciklije abszolút hightech, persze rósaszín, nyilván a mama Barbie-terepjárójából került elő.
Oké, abbahagyom a szörnyülködést, keresek valamit, ami tetszik
Ez nem nehéz, ma délelőtt sok olyan mamát látok, aki láthatóan jól érzi magát a bőrében, legyen akár láthatóan „alter- bio- high értelmiségi - környezettudatos” (színes sál, vagány, buggyos gatya, csíkos, vagy kisvakondos felső, szép kontyba font haj), akár szerény (farmer, póló, hullámos haj, ravasz éppenhogy smink, a gyermek piros kantáros naciban, matrózcsíkos pólóban), akár hivalkodó (miniszoknya, lovaglócsizma, szépen kiemelt dekoltázs, a gyermek hellokitty szettben), de mindenképpen önazonos, üdítő látványt nyújtó nő. Akik nem felejtik el, hogy attól, mert anyák lettek, még nem lettek androgün angyalok, akik nőiségükre továbbra is büszkék, és akik a porontyokat is gyereknek, kisfiúknak, és kislányoknak, nem becsomagolandó csomagoknak gondolják.
