Mézeskalácssütés gyerekekkel

A karácsonyhoz hozzátartozik az ajándékvásárlás, a csomagolás, és az illatok. A legszebb illatok pedig azok, amelyeket magunk állítunk elő. Ez esetben mézeskaláccsal.

A karácsonyi illatfelhő megteremtéséhez semmiféle mesterséges illatosítóra nincs szükség, pusztán elég nekilátni a mézeskalács sütésének. Pár perccel az után, hogy betoltam a sütőbe,már el is árasztja a konyhát az az összetéveszthetetlenül karácsonyi illat: fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, gyömbér és csillagánizs.

A mézeskalácssütés szuper program esős, jeges délutánokra, vagy éppen baráti összejövetelekre is. A tésztát érdemes előre begyúrni, a hűtőben akár egy-két napig is eláll sütés előtt, és mivel a tészta szaggatása nem jár túlzottan nagy koszolással, az étkezőasztal körül egy jó nagy csapat gyerek is elszórakozhat a mézeskalácsozással.

A móka kedvéért érdemes minél több fajta formát beszerezni, nem is kell feltétlenül karácsonyos, fenyőfás. Nálunk például december ide, december oda, a nyuszi meg a víziló a nagy kedvencek. Egy kétéves már remekül tudja kezelni a kiszúró formákat és határozott elképzelésekkel rendelkezik arról is, hogy milyen sorrendben kerüljenek az egyes állatok ábrái a tésztára.

Díszíteni is sokféleképpen lehet: magvakkal, színes cukorgyöngyökkel, jégcukorral, vagy akár készen vásárolható „írókával” is. Főleg a lányok hajlamosak órákig válogatni a gyöngynek tűnő díszek között, aztán nagy műgonddal rakosgatni a szépséges alakzatokat. A hagyományos, tojásfehérjével kikevert porcukros máz összeállítása egy kicsit nagyobb gyakorlatot igényel és rajzolni sem olyan egyszerű vele, ezért ezt inkább a kihívásokat kereső anyukák szórakoztatására érdemes bevetni.

A fotók illusztrációk
A fotók illusztrációk

Ha karácsonyfa-, vagy egyéb felakasztható dísznek szánjuk a mézeskalácsot, akkor még sütés előtt feltétlenül szúrjunk rajta megfelelő lyukat, ahová majd az akasztó cérnát befűzhetjük. Ez sütés után már elég bajosan működik.

Mézeskalácstészta receptje

Hozzávalók:

15 dkg méz

fél csomag fűszerkeverék

15 dkg vaj

1 tojás

15 dkg cukor

csipet só

fél kiló liszt

1 kiskanál szódabikarbóna

A mennyiségeket nyugodtan lehet többszörözni, de így is legalább 3 tepsire való mézeskalács kijön belőle.


Elkészítése: A mézet és a vajat összeolvasztjuk, belekeverjük a fűszereket. A tojást a cukorral és csipet sóval kikeverjük. Beletesszük a liszt felét és jól összekeverjük. Hozzáöntjük a mézes-vajas keveréket, amikor már nem forró, utána újrakeverjük. A liszt másik feléhez hozzászórjuk a szódabikarbónát és azt is a masszához adjuk. Jó alaposan összedolgozzuk, ekkor már kézzel érdemes gyúrni. Kemény, de nem ragacsos masszát kell kapnunk a végén.

A tésztát hűtőben pihentetjük, legalább 3 órán keresztül. Sütés előtt kisebb adagokban átgyúrjuk, nyújtjuk, szaggatjuk. Olyan állaga kell, hogy legyen, mint a hagyományos gyurmának, kicsit kemény, de a gyúrástól lágyul.

A kiszaggatott formákat sütés előtt érdemes lekenni 1 kiskanál vízzel elkevert tojássárgájával, hogy szép fényesek legyenek. A magokat, díszítőcukrokat ekkor érdemes rárakosgatni és egy picit bele is nyomkodni. A sütési idő nagyban függ a sütőtől, 180 fokon tényleg pár perc alatt megsül. Forrón még puha és törékeny a tészta, ezért egy picit várjunk vele, mielőtt leszednénk a sütőlapról.

Jó mulatást!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek