A gyerek köszöni szépen, remekül érzi magát mind az öt kilójával. Délelőttönként szétvigyorogja az arcát és lelkesen magyaráz, igazi nagymamák kedvence.
Bezzeg a hülye anyja a múlt héten elintézte magát és begyullasztotta a melleit. 39 fokos láz, remegés, pokoli fájdalom. Csókolom, mégis inkább egy szülést választanék. De persze szoptatni így is kell, mert csak rosszabb lesz.
Múlt héten hónom alá csaptam Mankát és elindultunk ügyeket intézni, majd összeszedni a gyerekeket és hazaszállítmányozni őket. Kivételesen nem a szoptatós melltartómat vettem fel, hanem a régi fekete csipkéset. Éreztem én, hogy alig tudom belepréselni a melleimet meg a melltartóbetéteket egyszerre, de annyira rohantam, hogy nem foglalkoztam vele. Hiba volt. A néhány órás nyomorgásnak köszönhetően már este elkezdett fájni, másnapra pedig annyira becsomósodott, hogy attól ordítani tudtam volna, ahogy a póló hozzáért. Zokogva masszíroztam és fejtem a kád szélén ülve, forró zuhany alatt, de a gyulladást nem tudtam elkerülni. Késő estére 39 fokosra hevültem és reszkettem, mint a nyárfalevél. Ez ment egész hétvégén, kétségbeesetten masszíroztam, fejtem, kétóránként mellre tettem a pirányát, hogy kiszívja és dideregve izzadtam a takaró alatt.
Manna mindebből úgy tűnt, nem vett észre semmit, mert örömmel szopott minden alkalommal. Aztán amikor nagyjából helyre jöttem, ő kezdett el furcsán viselkedni: néhány perc szoptatás után vagy bealudt, vagy sírva lökte el magától a mellem. Tíz-tizenöt perc múlva ordított az éhségtől, kezdtük elölről. Szoptatás, bealvás/elutasítás. Két napunk is ráment az új helyzetre, de nem adtam fel, bár úgy tűnt, egész nap folyamatosan szoptatok. Hiába a gyakori mellre tétel, a gyulladás a mennyiségre nem volt jó hatással. Most, hogy visszaállt a rendes (kb. 3 óránként 10-15 perc/mell) etetés, kíváncsiságból lemértem, összesen 80 ml-t termelek már csak, így továbbra is szükséges a tápszeres pótlás. (Amiből még egyszer ennyit elfogyaszt.)
Még mindig nyugodt baba, békésen nézelődik, mindenre hatalmas mosollyal reagál, nagyokat alszik. Ilyenkor kellene nekem is így tennem, de mindig találok valami fontosabb dolgot, takarítást, mosást, egyéb házimunkákat, írást vagy fotózást, így a napközbeni plusz alvási lehetőséget kihagyom. Estére olyan vagyok, mint akit kifacsartak és nem értem, miért szalad a lakás, miért van tele a szennyeskosár és miért nem fejeztem még be azt a cikket a pihenőszékekről. Pedig egész nap csinálok valamit.
