Egy ártatlan mese, amely mély nyomokat hagy a gyerekben.
2 és fél évesen – azt gondolom, mint ilyenkor általában – igen élénk a fantáziája. Az összecsócsált étel nem gusztustalankodás, hanem mozdony, a kiöntött víz nem huncutkodás, hanem „rajzoltam neked egy elefántot, anya”. Így aztán az sem meglepő, hogy időnként lovak, kutyák, dínók is játszottak a szobájában, a játszón pedig medvékkel motorozott. De a mostani lények mások. Az eddigiek játékok voltak, ezek viszont félelmetesek.
Történt ugyanis, hogy egy szerintem elég jó mesecsatorna tűrhető rajzfilmjében egy álom kapcsán a csigák hatalmasra nőttek. Én a tévét egyébként sem tartom ördögtől valónak, főleg így, hogy csak azt nézheti, amit mi is ismerünk, és erősen korlátozott időtartamban. Az már lehet, hogy hiba, hogy nem minden esetben ülök mellette, hogy azonnal meg tudjuk beszélni, ha valami felzaklatja, de bevallom, történt már ilyen is. De a csigáknál speciel pont vele voltam, és mivel láttam, hogy gond van, azonnal reagáltam is. És mégis.
Olyan mély nyomot hagyott benne, hogy az elmúlt egy hétben szinte minden nap előjött a téma, sőt esténként fél a sötétben, mert a szobájában ott vannak a csigaszörnyek. Nem iszonyatos traumáról van szó, de én nem szeretnék elmenni mellette. Megnézhetném neten, hogy ilyenkor mi a tennivaló, nyilván találnék is okos dolgokat, meg annak pont az ellenkezőjét is. Így inkább tapasztalatokra lennék kíváncsi, ha nálatok előfordult ilyesmi. Ennek kapcsán egyébként arra is gondoltam, hogy mégiscsak inkább a dvd-nél kellene maradni, de ahogy gondolatban átfutottam, a legkedvesebb mesékben is jócskán akadnak ijesztő dolgok.
Hétvégén például az ötéves unokatesóval voltunk, Ő kért mesét, a Piroska és a farkast. Hát meg kellett erőltetnem az agyam, hogy úgy meséljem, hogy a nagynak se tűnjön fel, hogy ez most nem az igazi (így is elég határeset lett a „nagymama a farkas pocakjába bújt, de jött a vadász, és megkereste” rész), de a fiamat se ijesszem meg túlzottan. Ez rajzfilm esetén nyilván nem működik.
Szóval visszatérve a csigákra, bennem olyan kérdések merültek fel, hogy beszéljünk róla sokat, rágjuk át, vagy pont ellenkezőleg, ne reagáljam túl, hagyni kell lecsendesedni? Gondolkozzunk az ő fejével, és zavarjuk el a szörnyeket, vagy határozottan álljunk ki amellett, hogy szörnyek nincsenek, ez csak a mesében létezik? Korlátozzuk jobban a tévézést, vagy nem szabad burokban nevelni, kell, hogy érjék hatások? Égjen az előszobavillany egész éjjel, vagy ezzel egy rossz szokás rögzül?
Természetesen a problémát már kezeljük, a helyzet javul, de érdekelne a véleményetek, biztos akadnak jó ötletek.
Pidon
