Terhesnapló: A kismama ki- és beszámíthatatlan

34. hét

pocak34

64 kg

Most először érzem úgy igazán, hogy elfáradtam. Igaz, ahogy telnek-múlnak a hetek, egyre nyugodtabb vagyok: ha most megszületne a baba, már nem lenne olyan nagy gáz, mintha teszem azt a 28. héten érkezett volna. De ahogy lépegetek a terhességi hetek szamárlétráján, úgy válik valóban egyre terhesebbé a várandósság. Ugyanakkor szeretném is kihasználni az utolsó terhességem minden jó pillanatát: a kicsi mocorgását, a figyelmet, ami körülvesz, a dicsérő szavakat és környezetem minden pozitív megnyilvánulását. Igyekszem ezekre gondolni akkor is, amikor hajnalban az elégségesnél jóval kevesebb alvás után próbálom félig leeresztett szemhéjak mögül becélozni a kávésbögrét a számba. (Nem mindig sikerül.)

A szétszórtságomról nem ejtek már több szót, fölösleges: bele kell törődnöm, hogy hiába figyelek oda, valamit mindig elfelejtek, rosszul emlékszem vagy simán nem jut eszembe. Néha azt sem tudom, épp milyen nap van. Bízom benne, hogy szülés után a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó agysejtjeim visszatalálnak helyükre, mert ha így folytatom, a végén a gyereket is elfelejtem megszülni. Szülés. Ebben a kérdésben struccpolitikát folytatok, egyszerűen kerülöm még a gondolatát is az egésznek, azt mondogatom magamban, hogy a hídon akkor kell átmenni, amikor odaérek. Csak ne közeledne olyan rohadt gyorsan az a híd...

A terheskönyvek szerint ilyenkor már egyre kevesebbet mozog a baba odabent, ám néha fájdalmasak lehetnek a rúgásai. Az én gyerekem úgy látszik, nem olvas szakirodalmat, mert szinte folyamatosan rugdos. Leginkább akkor, amikor pihenni próbálok. Ha eltalál egy-egy érzékenyebb pontot, akkor is igyekszem arra koncentrálni, hogy még néhány hét és többé nem élhetem át ezt a leírhatatlan érzést, amit a gyerek mozgása okoz. Ha beindul a szambázás odabent, két lányka-szempár figyeli kint, hogyan hullámzik a hasam, ha pedig néha feljajdulok, azonnal ráteszik a kezüket a tesó kidudorodó részére és megkérik szépen, hogy ne okozzon fájdalmat anyának.

A héten voltam dokinál is, aki megdicsért, hogy milyen szép nagy hasam van – már a tőlem megszokotthoz képest. Ezt én is érzékelem, ugyanis a vizsgálat előtti zuhanyzáskor már annyira zavart a görögdinnye a kilátásban, hogy jól szétkaszaboltam magam odalent. (Mégsem mehet az ember talpig szőrben a nőgyógyászhoz.) Komoly gondokat okozott a vizsgálószékbe való fel- és lemászás is és az öt emelet napi többszöri megmászása bevásárlószatyrokkal megfejelve is komoly kihívás már. A terhesség elején tapasztalt érzelmi instabilitás is visszatért, néha dühkitöréseim vannak, máskor elérzékenyülök, tegnap pedig jó tíz percet bőgtem egy mosdóban és alig bírtam megnyugodni. Azt hiszem, kicsit besokalltam.

Oszd meg másokkal is!
Mustra