A gyermekét nem szoptató anya még arra sem érdemes, hogy feleségnek nevezzük, és ezzel a hozzáállásával elveszít minden olyan jogot, ami a többi embernek alapvetően kijár - legalábbis Mary Wollstonecraft brit feminista író és filozófus szerint.
A kijelentés nem most hangzott el ugyan, de elég a kezünkbe venni a szoptatást népszerűsítő brosúrák némelyikét, és máris bő kétszáz évet repülhetünk vissza az időben.
Az időutazásra általában nem önszántukból vállalkozó anyák ugyanis arról értesülhetnek ezekből a kiadványokból, hogy a tápszeres babákat anyjuk veri és elhanyagolja, és a tápszerrel etetett csecsemők asztmás, ekcémás, fülfájós és úgy egyébként is folyton betegeskedő gyerekké, majd felnőtté cseperednek, rövidesen meghalnak a rák valamelyik fajtájában. Ehhez képest már csak könnyed ráadás, hogy rövidke nyomorúságos életükben butábbak és kövérebbek lesznek, mint szoptatott társaik. Ezt sem én mondom, hanem Joan Wolf amerikai akadémikus, aki akkor jutott erre a megállapításra, amikor első gyermekét várva olvasgatta a brit állami egészségügyi ellátást biztosító NHS tájékoztató füzetkéit, melyekbe lépten-nyomon belebotlott a terhesgondozás rögös útjait járva.
Az is hamarosan nyilvánvaló vált számára, hogy a kérdésben egymásnak feszülő felek elsősorban nem racionális, hanem érzelmi alapon érvelnek álláspontjuk mellett, ezért elsőként az általa meglehetősen elfogultnak ítélt kiadványokat mutatta meg a téma néhány szakértőjének. A válaszokból az derült ki, hogy bár kétségtelen, hogy a szoptatás optimális táplálást biztosít, a szoptatás hívei meglehetősen túlhaladott, sőt sokszor félrevezető kijelentésekkel érvelnek meggyőződésük mellett, a kétségtelenül meglévő bizonyítékok erejét eltúlozva tálalják a laikus közvélemény felé, ami többnyire azt jelenti, hogy laza kapcsolatokat szoros összefüggésként tüntetnek fel. Ezzel pedig akaratlanul - vagy nagyon is akarva - lelkiismeretfurdalást és önvádat keltenek azoknak az édesanyákban, akik valamilyen okból nem szoptatják csecsemőjüket, azt sugallva, hogy a tápszeres üveg után nyúló anyák rögtön a megszületés után örök életre megpecsételik gyermekük sorsát.
„Tudományos kutatások sora bizonyítja kétségbevonhatatlanul, hogy az anyatejes táplálás minden szempontból, egyértelműen jobb a tápszernél” - a szoptatással kapcsolatos írások első mondataként már-már mantraként ismételt általános kijelentés érvényességének meghatározására Joan Wolf másfél évig gyűjtötte és elemezte a szoptatás rövid és hosszú távú hatásaival kapcsolatos tudományos vizsgálatok eredményeit. Összességében azt találta e kutatások legnagyobb gyengéjének, hogy szinte képtelenség különválasztani, hogy a kimutatott előnyök hátterében maga az anyatej összetétele vagy a szoptatást bármi áron preferáló anyák életmódjában és szemléletében fennálló egyéb tényezők állnak.
Ezt látszik bizonyítani például az a statisztikai adat, miszerint az Egyesült Királyságban a jobban képzett, anyagilag kedvezőbb helyzetben élő anyák körében 60 százalékkal nagyobb a gyermeküket szoptatók aránya, mint a kevésbé iskolázott, kevésbé jómódú rétegekben. Ennek ismeretében pedig valóban nem meglepő, hogy a vizsgálatok szerint az előbbi csoport gyermekei egészségesebbek és jobb tanulmányi előmenetelt tanúsítanak. Wolf szerint azonban korántsem ennyire meggyőző az összefüggés akkor, ha az eredményeket esetlegesen befolyásoló tényezők zavaró hatását kiiktatják az elemzésből. Másként kifejezve ez azt jelenti, hogy a kutatások pusztán azt igazolják, hogy előnyös dolog, ha az ember a gyerekekkel felelősséggel foglalkozó, egészséges életmódot követő családban nő fel. Ehhez természetesen még az anyatej előnyei is hozzátesznek egy picit, de nem ez a döntő. Egyetlen kivételt idéz, amiben az anyatej kétségkívül veri a tápszert, ez pedig a gyomor-bélrendszeri fertőzések elleni védelem, ezzel kapcsolatban azonban rögtön azt is megjegyzi, hogy ez inkább a rossz higiénés körülményekkel és gyér egészségügyi ellátással rendelkező fejlődő országokban - szó szerint - életfontosságú a csecsemők számára.
A szakirodalom alapos kutatása alapján Wolf azt mondja, hogy a szoptatás ilyen vagy olyan előnyeit bizonyító bármely tanulmányra teljes bizonyossággal tud egy másik kutatással válaszolni, mely éppen hogy cáfolja az előbbi által „kétségbevonhatatlanul” igazolt összefüggést. Azt mondja, hogy az anyatej- és a tápszer-lobbi tagjai és a hozzájuk csapódó laikusok egyaránt önkényesen, elfogultan és saját céljaikat szem előtt tartva válogatnak az eddig összegyűlt adatok tengeréből. Véleménye szerint sokkal árnyaltabb a helyzet annál, mint amit bármelyik fél közvetíteni próbál a közvélemény felé, de a propagandaanyagok éppen azt használják ki, hogy az árnyalt gondolkodás némi szellemi erőfeszítést igényel, ezért az emberek jobban szeretik pusztán két színben - feketében és fehérben - látni a világot. Ugyanakkor az is emberi gyarlóság, hogy ha valamit elég sokszor hallunk, annak valódiságában egy idő után már nem kételkedünk.
Álláspontjának megerősítésére vagy cáfolatára felkereste a szoptatással kapcsolatos kutatások világviszonylatban is jól ismert szakértőjét, Michael Kramert, aki a WHO és az Unicef számára is végez szakértői munkát. Kramer professzor kicsit megengedőbb ugyan a szoptatás előnyeit illetően, de alapvetően egyetért Joan Wolffal abban, hogy a szoptatási propagandában felhasznált adatok egy részén már valóban túllépett a világ sora, jelentős része pedig tényleges értékénél messze nagyobb hangsúlyt kap, hiszen a szoptatás és bizonyos betegségek gyakorisága között feltárt összefüggések inkább lazák, mint szorosak. Ő sem cáfolja, hogy a szoptatás valóban optimális táplálást biztosít, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az anya ezzel kapcsolatos döntésében közreműködő szakemberek - elsősorban a gyermekorvosok és védőnők - a jelenlegi gyakorlat, vagyis a szoptatás mindenáron való erőltetése helyett reális képet fessenek az előnyökről és hátrányokról, melynek során lehetőleg mellőzzék az elítélő morális felhangokat. Ily módon minden anya valós adatok birtokában dönthetne arról a nem egy-, hanem legalábbis kétszereplős helyzetről, amiben nemcsak a csecsemő érdekeit, hanem az anya lelki békéjét és kiegyensúlyozottságát is figyelembe kell venni. Tévedés ne essék, a tápszert nem a pokol tornácának feltüntető, hanem objektív adatok alapján bemutató kiadványok célja nem az, hogy bárkit eltántorítson a szoptatástól, de így talán kevesebb lenne a szoptatási propagandától frusztrált, lelkiismeretfurdalástól és önvádtól gyötört anya - ez pedig végső soron a baba érdeke is.
A The Times idézett cikke azzal kapcsolatban jutott eszembe, hogy úgy tűnik, a Joan Wolf által kifogásolt brit kórházi brosúrák máris éreztetik hatásukat. Az egyik brit lap által idézett felmérés szerint a brit kórházak személyzete a szoptatás harcos propagálása mellett megfeledkezik arról, hogy szakszerű tanácsadást nyújtson azok számára is, akik valamilyen okból mégis a tápszer mellett döntenek. A cambridge-i kutatók által megkérdezett több mint 13 ezer anya válaszaiból az derült ki, hogy az újszülöttosztályokon dolgozók odafigyelése csak a szoptatásig terjed. A tápszeres táplálás „használati útmutatója” ezzel szemben kimerül néhány lesajnáló pillantásban és elítélő megjegyzésben, így az újdonsült anya jobb híján a nagymama vagy a szomszédasszony tanácsai alapján állítja össze és adja a tápszert - rendszerint helytelenül, a szükségesnél többet adagolva. Így egyrészt óhatatlanul továbbadódik az előző generációk helytelen csecsemőtáplálási gyakorlata, másrészt a tápszeres babák között gyakoribb a túlsúly és az emésztési zavarok. Ezzel ismét visszatértünk a korrekt tájékoztatáshoz, melyhez akkor is joga van minden anyának, ha nem szoptat, hanem tápszerrel etet... és nem mellesleg erre van szüksége a babának is.
