Félelmei és belső feszültsége miatt pisil be a gyerek éjszaka

Olvasási idő kb. 2 perc

A pszichoterapeuta szerint az éjszakai bepisilés oka lelki eredetű.

A pszichoterapeuta szerint az éjszakai bepisilés oka lelki eredetű: nincs más dolga a szülőnek, mint megtalálni a gyermekéhez az utat, hogy megnyíljon és el merje mondani félelmeit, szorongásának okait. Ha pedig a gyerek kiadja magából a feszültséget, elmúlnak a bepisilős éjszakák.

„Ha bejártuk már az összes ezzel kapcsolatos szakrendelést, a fizikai elváltozást kizártuk, és amikor a doktor néni csak széttárva a karját, annyit tud mondani, hogy nem tudja, mitől pisil be a gyerek éjszaka, akkor kell felkutatni a pszichés okokat. A betegségeknél illetve a velük járó tüneteknél megállapítható, honnan ered az ok, ami kiváltotta." – mondta el a Porontynak Borza Zsuzsanna pszichoterapeuta.

A hólyagunk egy olyan gyűjtőtartály, ahonnan a vese által kiválasztott anyagok egy idő után vizelet formájában távoznak. Ahogy nő a vizeletmennyiség, úgy nő benne a nyomás, ami végül arra kényszerít bennünket, hogy meglátogassuk a mellékhelyiséget. Ha tehát előfordul, hogy a gyermekünk, aki már egyszer szobatiszta lett, mégis néha, vagy akár rendszeresen bepisil, gondolkozzunk el, hogy mi az az erős pszichés nyomás, amit ő nem bír el, és csak éjszaka tud elengedni. Túlzott szülői szigor, vagy megfelelési kényszer az óvodában / iskolában?

Eltitkolt dolgok nyomasztják, vagy nem mer beszélni valamiről? Esetleg fél? A megoldás, hogy legyünk őszinték a gyermekünkkel, és őt is erre bátorítsuk, javasolja a pszichoterapeuta, aki így fogalmaz:
„Kortól függetlenül biztosan meg tudjuk vele találni azt a közös nyelvet, amitől megnyílik, és kiadja magából azt, ami a szívét nyomja. Éreztessük vele, hogy mellette állunk, és következmények nélkül bármit elmondhat. A gyerekek sokkal fejlettebbek és sokkal többet érzékelnek a világból, mint azt mi, felnőttek gondoljuk. Érzik minden rezdülésünket, érzik, ha anya szomorú, ha a szülők már megint veszekedtek, érzik az eltitkolt dolgokat, így sokszor ők is ezt teszik: magukba zárják a félelmeiket, eltitkolják, ha rettegnek egy ovis társuktól, vagy ha rossz jegyet kapnak az iskolában. Gyakran éjjel felerősödnek a gyerekek félelmei, és rémes alakokat vélnek felfedezni. A saját fantáziavilágukat felhasználva juthatunk el a megoldáshoz, ha például azzal nyugtatjuk meg, hogy az angyalkák még éjjel is vigyáznak rájuk, és nem esik bántódásuk."

A szakértő szerint tehát fontos, hogy közel kerüljük gyermekünkhöz, hagyjuk, hogy kiadja magából a napi feszültséget, és érezze, hogy szeretjük, és biztonságban van, ennek biztosan meglesz az eredménye, és elmúlnak a bepisilős éjszakák.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.