Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy olvasónk egy pécsi játszóteret mutat be, amelynek a megközelítése is életveszélyes.
Játszóteres posztjunk után E. is billentyűzetet ragadott, hogy bemutassa Pécs kertvárosában, a Honvéd téren található játszóteret, amelynek a megközelítése is életveszélyes. Akadálymentesítés, lámpa nincs, a járdaszegély meg olyan magas, hogy nagyon nehéz feltolni a babakocsit.
A játszótéren a homokozóban kutyaszar, széttört, balesetveszélyes játékok várják a látogatókat. E. beszámol még városa egyéb babakocsival nehezen megközelíthető helyeiről is.
Összeszedtem a kis pasikat, elindultunk a játszótérre. Nagyon forgalmas úton kell átmenni, zebra van, lámpa nincs, akadálymentesítés nincs, a járdaszegély magasabb, mint a babakocsi kereke (úgy kell nekem, miért nem terepjáró kocsit vettem). Két kézzel kell fognom a babakocsit, hogy irányítható maradjon, közben egy kézzel a nagyobb kezét is fognom kell. Az autós nem áll meg, hisz ő siet, én meg csak a játszótérre megyek, az nem szalad el, ráérek a fél napot a járdán tölteni. Aztán megtörténik a csoda! Egy autó megáll, átenged, de a másik sávban haladó csak megy ész nélkül, tehát továbbra sem merek lelépni a járdáról (mind emlékszünk a tavalyi esetre, mikor a zebrán ütötték el a nagymamát és babakocsis unokáját). Átérünk de ahhoz, hogy följussunk a járdára, lábbal is segítenem kell a kocsinak, közben mögöttem alig 40 centire már elhúz az autó, mert rettenetesen siet!
Éljen, utunk legveszélyesebb szakaszát letudtuk, a játszótérig már csak 10 esővíz-elvezető csatornán kell átemelni a kocsit és két kisebb útkereszteződésen átjutni, akadálymentesítés itt sincs de a sok-sok év alatt a járda lassan egy szintbe került az úttal.
Elérünk a játszótérre, amit 5 kapun keresztül lehet megközelíteni, kivétel nélkül mindnél magas járdaszegélyt vagy lépcsőfokokat kell leküzdeni, illetve a legjárhatóbb egy 10 centi mély esőelvezető átugrása után lehetséges.
Megérkezünk, babakocsi leparkol, homokozójáték előszed, de a homokozó közepén egy kutyakaki éktelenkedik. Rendetlen szülő vagyok, nem hordok magammal kakizacsit más után gumit szedegetni, ezért csak betemetem pár lapát homokkal és éberen őrködök, nehogy arra akarjon a gyerekem túrni. Tudom, nem a legjobb megoldás, de én felelőtlen csak egy lapáttal indultam el.
Átmeneti nyugalom következik, a hároméves fötör a homokban, a kilenc hónapos lengedezik a hintában. Aztán a nagynak csúszdázni támad kedve. Valaki 3 éven felüli, volt olyan kedves a csúszda alját széttörni, ezért a gyereket még a kráter előtt el kell kapni. Rohangálok a két fiú között, egyet lökök a hintán, majd rohanok a másikért. Legalább nem kell edzőteremre költenem, a napi programot még túl is teljesítem. A hazafelé út pedig ismét egy túlélőtúra, kiegészítve azzal, hogy közben a nagyot győzködöm, nem örökre kell elbúcsúzni a játszótértől.
Tudom, tudom, minek ez a siránkozás/műbalhé, keressünk másik játszóteret, de gyalogos távolságban ez a legjobb játszó, EU szabványossal pedig még nem találkoztam a környéken. Ezer bocs, amiért kényelmes vagyok, de semmi kedvem két gyerekkel, babakocsival elbuszozni a város másik végébe játszóterezni, majd a fülig homokos gyerekkel haza. Ha tartják az ütemtervet, még ebben a hónapban elkészül a lakóparkhoz tartozó új játszótér, szinte az ablakom alatt, már alig várom. Ettől a csúszda még lyukas marad és az akadálymentesítés sem oldódik meg.
Az akadálymentesítés városom más területein sem problémamentes. Nagyon sok gyalogátkelőhelyen a járda nincs egy szintben az úttal, vagy egy szintben van, frankón föl lehet tolni a kocsit, de egy lépéssel arrébb két fokos lépcső, rámpa sehol. Vagy lépcső mellett van rámpa, még a régi rendszerből maradt ránk, klassz betonlapokból ami az idők során elcsúszott egymástól és a lyukba simán beleszorul a babakocsikerék és/vagy olyan meredek, hogy a fölfelé utat még megkockáztatom. De lefelé? Végül nagy kedvencem még az ajtó, a törvény az törvény, gyönyörű rámpa, álmodni se lehet szebbet, de az ajtó olyan nehezen nyílik, hogy teljes testsúlyommal kell nekifeszülnöm és még a babakocsit is begyömöszölnöm. Ilyen ajtóval találkoztam postán, bankban, sőt városom legnagyobb bevásárlóközpontján is. Ha szerencsém van, pont jár arra valaki és segít, ha nem akkor marad a szenvedés. Azt el sem tudom képzelni egy kerekesszékben ülő hogy jut át ilyen akadályokon? Mert én viszonylag előnyben vagyok, a lépcsőn, járdaszegélyen átemelem a kocsit, az ajtókon megpróbálok háttal betolatni, na de mindezt egy székben ülve?
E.
