Megint a nátha.
Megint a nátha. Most viszont roppant hasznosnak bizonyult a Gyereknapló intézménye, gyorsan visszakerestem a múltkori náthás poszthoz fűzött kommentjeiteket, és aszerint cselekszem. Ha jól látom, a kulcsszó az orrleszívás, hát mi szívunk ezerrel, sőt, már ott tartunk, hogy Abigél önként leül, és bedugja az orrába a csövet. Nagyon rendes gyerek.
Aludni most sem alszunk, mert nem kap levegőt szegény, de valahogy ez most nem olyan fárasztó, minden könnyed és vidám, még a nátha ellenére is, hiszen tavasz van, Abigélnek nem túlzok, folyamatosan fülig ér a szája. A hajnali hatórás kelés után elfogyasztott reggelit követően első dolga, hogy húzza a cipőjét és megy ki a kertbe. Rohangál, kapirgál, labdázik, mászik. Új hobbija van egyébként, a sepregetés, kis seprűjét mindenhova hordja, felsöpri a buszmegállót, a parkot, a cukrászdát, amit éppen koszosnak talál. Emellett kavicsokat gyűjt, a kavics jelenleg a legjobb bébiszitter, elég néhány négyzetméter kavicsos hely, és a gyerek garantáltan elvan órákig, mi meg csak ülünk a napon. Ha szerencsénk van, lapáttal rakja a kavicsokat a vödörbe, ha nincs, kézzel matat, ami nekem még kicsit ijesztőnek tűnik, bele sem merek gondolni hány kutya hugyozta már le a kavicsokat, és hány üvegszilánk lapul a földön, de vagy túllépek rajta, vagy egyszerűen nem sétálunk. Más ugyanis most egyáltalán nem érdekli.
A hét új felfedezése nálunk egyébként a Ringató, nagyon sajnálkozom, hogy eddig nem találtuk meg. A zenei foglalkozás az egyetlen, amire hordom Abigélt, azt mondják a szülő a saját komplexusait éli ki a gyerekén, hát én mindig is nagyon szerettem volna játszani valamilyen hangszeren, de sajnos kimaradt. Tücsökzenére régóta jártunk, Abigél többnyire élvezte is, de én halálosan untam, olyan volt az egész, mint valami gyászszertartás, semmi átélést nem láttam soha a tanárnőn, egy idő után nem is jött többet, abbahagyta. Találkoztunk sokkal lelkesebb hölgyekkel is, de akkor is minden óra mindig ugyanolyan volt, mindig ugyanazok a dalok. Voltunk Diri-dongón is, de attól meg egyenesen kiütést kaptam, nem volt szimpatikus, és nem értettem mégis hogyan magyarázzam meg egy egyévesnek, hogy azonnal tegye vissza a hangszert a dobozba, amit szegény éppen csak két perce szerzett meg súlyos küzdelmek árán. És miért olyan baj, ha nála marad? És az összes foglalkozásnak szörnyű futószalag jellege van, egyik csoport be, fizet, majd ki, szegény Abigél mindig szeretett volna még egy kicsit rohangálni, haverkodni, de nem lehetett.
Esküszöm nem én vagyok a Ringató píárosa, de ez teljesen más volt, pedig nem gondoltam, hogy lehet ebben a műfajban újat alkotni. De már az önmaga lehengerlő volt, hogy ez a lány tényleg nagyon élvezte, amit csinál, játszik mindenféle hangszeren és olyan hangja van, hogy libabőrös leszek tőle. Olyan az egész, mint egy minikoncert, ráadásul még olcsóbb is, mint a többi hasonló foglalkozás. Egyetlen hátránya, hogy kevés helyszínen van, így nagyon sokan vannak, még az ablakból is gyerek lógott. És érdekes módon meg tudják oldani, hogy két foglalkozás között legyen 15-20 perc szünet, a csaj mindenkihez odamegy beszélgetni, a kölykök meg futhatnak néhány kört.
