Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Voltak elképzeléseim a szülés előtt, hogy mi fog a legjobban hiányozni, - már persze az alváson kívül.
Voltak elképzeléseim a szülés előtt, hogy mi fog a legjobban hiányozni, - már persze az alváson kívül. Hogy nem mehetek sehova, és nem csinálhatok semmit, hogy még nagyon sokáig nem ihatok meg jóízűen egy nagy pohár bort, és úristen nem mehetek moziba sem. Szülés előtt döbbenten vettem tudomásul, mikor valaki azt fejtetgette, hogy ő már nem is jár moziba, mert minden elérhető dévédén, olcsóbb, és kényelmesebb, mint egy mozi. Dehát az nem lehet ugyanaz. Mert a mozi, az mégiscsak mozi.
Aztán megszületett, és szépen lassan belerázódtunk, és kiderült, hogy egy idő után tök jól lehet aludni, és egy kicsi bort nyugodtan meg lehet inni, és néha el lehet lógni otthonról, és be kell ismernem, valóban szinte minden film megvan dévédén. Az olvasás, na hát az olvasás, az igen, az elején a hosszú szoptatások alatt de jókat is lehetett olvasni, most már maximum este, ha nem ájulok be, szóval az igen, az hiányzik. De az hiányzik a legjobban, amire soha nem is gondoltam volna, az evés.
Hogy soha, de soha nem ehetek azt, és akkor amikor szeretnék. Hogy rohanva kell enni, hogy nem tudok leülni, mert nem hagy, és rángatja a ruhámat, hogy menjünk játszani, vagy vegyem fel, de akkor meg belenyúl a kajába, és széttrancsírozza. Hogy nem tudok normálisan bevásárolni sem, mert sokat vagyunk egyedül, és ha megveszem a gyerek kajáját, meg a macskakaját, meg a kiló almát, meg az öt liter rizstejet, akkor örülök, ha azt fel tudom cipelni három emeletet, nem hogy még magamnak is vegyek. Szinte már minden olyan élelmiszerről leszoktam, amit cipelni kell, a tejről, a kukoricakonzervről, a savanyú uborkáról, és már nagyon régóta csapvizet iszunk. Ha az apja itthon van, az sokkal jobb, ő be is vásárol, de akkor meg mikor főzök?
A napközbeni másfél órás alvás alatt ugye pakolok, zuhanyzok, és neki főzök, hogy ne egyen már szegény gyerek mindig konzervet, abból persze ehetnék én is, de egyrészt nem lakom jól egy tál finomfőzelékkel, másrészt inkább meghagyom másnapra, mert akkor legalább másnap alvásidőben mást csinálok. Persze főzhetnék akkor is, amikor ébren van, úgy, hogy a nadrágomba kapaszkodva, ordítva fetreng a konyhakövön, vagy a nyers hagymát szedegeti a padlóról miközben a mosogatógépet kapcsolgatja ki-be, nagy mulatság, már próbáltam. Meg persze főzhetnék este is, fél tíz-tízre meg is lennék vele, csak sajnos nem lenne, aki felszolgálná, mert addigra már éhen haltam volna. Tudom, igen, rendelhetnék is, de az nekem nem megy, ahhoz finnyás vagyok, meg az nekem túl modern.
Meg persze mehetünk étterembe is, de ott sajnos csak olyat tudok rendelni, amit fél kézzel is meg lehet enni, mert a másik kezemmel könyvet lapozok, cumisüveget tartok, vagy éppen az ő szájába kanalazok valamit, mert ő akkor is tátog, ha előtte már egy fél disznó lecsúszott. Az, hogy a kanapén, egy tálcáról komótosan falatozok, olyan már régen nincs, és egy darabig nem is lesz. Nálunk a leggyakrabban fogyasztott étel mostanában a pirítós.
