16.
16. hét
Laptop a vasalódeszkára, tábla csoki az elkövetkezendő 15 perc túléléséhez. Mici alszik, vágni lehet a kakiszagot a gyerekszobában, pedig már majdnem teljesen szobatiszta. Egyszer igen majd nem. Hú, ez rossz volt. Lassan el kell indulnom a Lackóért az oviba. Utálok ilyenkor télen a sötétben mászkálni, pláne gyerekeket vonszolva, de sajnos elértem arra a szintre, hogy ha nem akarom elijeszteni magamtól végleg az embereket, egy darabig nem szabad több szívességet kérnem. Különben pedig nézzük a dolgok napfényes oldalát. Most csak két gyereket vonszolok, és mire Félgyerkőcből kész gyerkőc lesz, addigra persze Mici okos nagylány lesz, és biztos nem akar majd lefeküdni az utcán és levenni a zokniját, amikor rájön, hogy hiába unta meg a járást, az anyja akkor sem veszi fel. És én sem leszek terhes, tomboló hormonokkal, amiknek köszönhetően egyik pillanatban még önsajnálattól könnyben úszó szemmel teszem fel a gyerekeket a buszra, hogy aztán két megálló múlva épp csak dalra nem fakadva szökkenjünk le róla, majd egy utcával később dühödten beszóljak egy járókelőnek, mert nincs póráz a kutyáján.
Ne kerteljünk, a kismamák ebben a periódusban finoman szólva is kiszámíthatatlanok. Mi több, néha veszélyesek. Mert hol van az a normális ember, akinek úgy potyognak a könnyei vezetés közben egy ócska tingli-tangli számocska miatt, hogy majdnem nekikoccan az előtte haladó gépjárműnek? Itt, itt ül a laptoppal díszített vasalódeszkánál. És ki az, aki most már lassan naponta megnézi a „Love, actually“ című örökbecsű filmet egy nagy csomag zsebkendővel a kezében? Itt, itt ül csokoládéval a szájában. Éppen tíz perce kapcsolta ki a dvd-lejátszót.
Sajnos nem a lelke az egyetlen, ami kikezdi a kismamát. Cserbenhagyják a ruhái, a kora esti ágybapucolás miatt lassan-lassan elmaradoznak a barátai, és előbb utóbb a segítő környezet is beleun a terhességébe. Pedig tudjátok meg, nem terhes feleim, hogy egy kismamának semmi sem esik jobban az önként felajánlott segítségnél, a kedves telefonhívásoknál és az érdeklődve pillogó hallgatóságnál. Az meg már csak tényleg hab a tortán, amikor a várandós kismama egy-egy estére lepasszolhatja felesleges utódait, és megviselt idegzetű párjával kiruccanhatnak egy romantikus késő délutánra (este kilenc után a terhes nők már tátott szájjal alszanak..) Mert a leendő apának sem könnyű.
Bizonyság rá a mai reggel, amikor az én szegény tépett idegzetű férjem zilált frizurával balhézott a fogkrém miatt, amit MINDIG kupakkal lefelé kell visszatenni használat után, de én ezt persze képtelen vagyok megtanulni. A dühöngés után egy rögtönzött előadás keretében beavatott a fogkrémes tubus működésének a rejtelmeibe, majd végső tromfként fogta a fogkeféjét, fogkrémjét, és átköltözött a legfelső polcra. Csak bámultam. Mintha tükörbe néztem volna. Igaza volna némely nagyokosnak? Tényleg ketten vagyunk terhesek?
Panzej
