Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mostanában több posztot is olvashattunk az elvált szülők helyzetéről, hol az egyik, hol a másik oldal elbeszélése alapján.
Mostanában több posztot is olvashattunk az elvált szülők helyzetéről, hol az egyik, hol a másik oldal elbeszélése alapján. A téma tehát nem ismeretlen: igen, mi is a mozaikcsaládok táborát erősítjük. Hogy kell viselkedni egy ilyen helyzetben?
A férjemmel 3 éve vagyunk együtt, idén házasodtunk össze. Neki előttem volt már egy felesége, a házasságból született egy gyerekük, aki már 7 éves. Gyorsan hozzáteszem (megelőzendő, hogy bíráskodós-népítéletes irányba menjenek el a kommentek): én a férjemet elvált emberként ismertem meg, nem léptem bele szemét harmadikként a kapcsolatukba, nem tettem tönkre egy gyerek és egy feleség életét, stb. Még abban is szerencsém volt, ahogyan a férjem és az exe egymással elintézték a válást, illetve, ahogyan utána fenntartották a kapcsolatukat. Csak néhány példa: naponta-kétnaponta beszélnek egymással (általában a férjem jelentkezik be), megegyeznek mindenben, ami a gyerekkel kapcsolatos ügyes-bajos, hétköznapi kérdés: ruhavásárlás, fociedzés, mikor hová utazunk, nyaralások, kirándulások, stb.
A történethez az is hozzátartozik, hogy az exfeleségnek szintén van már párja, aki ott lakik velük. Biztos vagyok benne, hogy a gyerek soha egy rossz szót nem hallott rólam, de persze ez fordítva is igaz: az apukája sem szidta soha az exfeleség új pasiját. A férjem és én hetente egyszer egy teljes napot vagyunk együtt a gyerekkel, vagy – mivel nagyon sokat dolgozik a párom, néha egész hétvégén is – megy/megyünk, amikor tud/tudunk, és mindig kitalálunk valami tartalmas időtöltést a gyerkőccel. Voltak nehézségeink, persze. De türelmesek és szerintem baromi tudatosak voltunk végig. (És ezzel nem fényezni akarom magunkat, de szerintem csak így lehet.) Mostanra a gyerek tökéletesen tisztában van a szerepekkel, azzal, hogy ki-kivel van, tudja, hogy a szülei elváltak, régóta tudja, hogy apa nem költözik vissza, elfogadta anyu párját is (igaz, ez nem volt könnyű, hiszen együtt laknak), és engem is (szerintem ez egyszerűbben ment, már csak a különélős helyzet miatt is).
Na és most jön a lényeg. Ugyanis a férjemmel gyereket várunk. Szeretnénk fenntartani a jó viszonyt, és szeretnénk a lehető legkíméletesebben elmondani a 7 éves gyereknek, hogy fél/kistestvére lesz. És hogy ettől semmi nem fog változni. Szeretnénk őt felkészíteni. Szerintünk minél hamarabb elkezdjük a témát, annál jobb. Ha okosan rávezetjük, talán kevésbé lehet sokkoló neki. De hogyan? Van valakinek tapasztalata/ötlete arra, miként lehet egy ilyen helyzetet jól tálalni?
Mafalda
