Az Egyszeri Asszony elhatározta, hogy dacolva minden nehézséggel, saját kezébe próbálja venni a munka, s azon belül is a karrier gubancos fonalát.
Az Egyszeri Asszony elhatározta, hogy dacolva minden nehézséggel, saját kezébe próbálja venni a munka, s azon belül is a karrier gubancos fonalát. Ha most nem próbálkozol meg, Lujza azzal, amit szeretnél, soha nem szakadsz ki a Sztahanov mókuskerékből. Mert most vesztenivaló nincs. Túl vagy a gyerekeken, amúgy is munkát keresel, csapj bele a lecsóba, s csináld, amit mindig is szerettél volna! Gondolta az együgyű nő, kiváltja a vállalkozói kártyáját, s ünnepélyesen megpróbálja az önfenntartást. Jó, hát nem keresi rögtön halálra magát, az világos, valahogy csak el kell indulni, gondolta, miközben a háta mögött vagy hülyének nézték, vagy nem normálisnak. Vagy mindkettő.
Vállalkozni a mai világban, sopánkodtak a legtöbben. Minden hülye tudja, hogy a vállalkozások nem egyik napról a másikra lesznek nyereségesek, s neki, azaz az Egyszeri Asszonynak legalább van egy ’szerencsés’ férje, aki támogathatja, legfőképpen kitartásban és kedvben (tudjátok, azokkal a ropogós papírokkal, vagy másik alternatívaként, négy gombbal működő műanyag lapocskával).
Hősünk tehát vidáman tervezte a jövőjét, s bár a homályban tapogatózott, fő jelszava ez volt: Merjünk nagyot álmodni! Persze nem ő vallotta ezt először, s alapvetően szemfényvesztés az egész gondolat, az igazságot azonban mélyen tartalmazza.
Az Egyszeri Asszony tehát kopogtatott házról házra, s faarccal fogadta az elutasító maileket, leveleket, ablakokat, kilincseket, s ha valaki nem reagált mondandójára, már fel sem vette igazán. Aztán egyszer csak úgy tűnt, beindult a szekér, s valóban jöttek a megrendelések sorra. Hősünk egyik napról a másikra folyamatosan el volt látva, apró megbízásokkal. Sajnos, vagy szerencsére, ki tudja, az asszony inkább dolgozott szerelemből, mint a megérdemelt jussáért, s bizony, kicsi hal volt ő a piacon. Hamarosan kiderült számára, hogy attól, hogy dolgozik, a megrendelők még nem biztos, hogy fizetni is fognak, sőt, az idő előrehaladtával inkább biztosan nem fizettek. Itt ez a féleszű, képzeljétek, dolgozni akar, hogyan tudunk még több bőrt lehúzni róla, ritka az ilyen naiv lélek, s kézről kézre járt a neve.
Az Egyszeri Asszony mindemellett tisztességes vállalkozó akart maradni, s hónapról hónapra befizette Állam bácsinak azt, ami neki járt (vagy akinek éppen kellett). Fizetett négyféle járulékot, SZJA előleget, nyugdíjbiztosítást, könyvelőt. Térült, fordult, s a minimálbérnyi bruttó pénzéből a közterhek és a könyvelő után mindössze 10 ezer forint maradt. Aztán megint, sőt, a következő hónapban is. A piaci szegmens, ahol dolgozott rádöbbentette, hogy az olyanokkal van tele, akik saját helyüket féltve, vagy nemtörődömségből, le sem ereszkednek hozzá, nem segítik, de nem is érdeklődnek boldogulása iránt. S ekkor elgondolkodott, hogy ha elmenne valamilyen segélyre, 20.000,- forinttal többet kapna. De jó is lenne valahol máshol lenni, sóhajtott néha bele az esti csöndbe. Ahol nem fizeted be a pénzed 70-80 százalékát, ahol hagynak dolgozni, ahol eredménye van a fáradozásodnak, s a jól elvégzett munkádnak.
A férje sokszor viccelt, hogy jó az, ha dolgozik a drága neje, ő még fizet is érte, csak csinálja, amit szeret. És tényleg. Ekkor az Egyszeri Asszony úgy döntött, hogy befejezi az önmegvalósítást és inkább dolgozik olyat, amiért tényleg ad valaki pénzt is. Elment tehát Auchan pénztárosnak.
Az emberek a boltban pedig, nem tudni miért elámultak, s arra gondoltak, ha az Egyszeri Asszony kezét nézték, hogy ilyen szépen még senki sem ütötte a gombokat abban a székben. Az asszony pedig csak csendesen ütögette a pénztárgépet. Hiába, a tehetség nem vész el. Csak átalakul.
