Abigéllel ismét nagyon izgalmas események történtek, mostanában igazán nem panaszkodhatunk, hogy unalmas lenne az életünk. A hét legfontosabb mozzana, hogy Abigélnek keresztelője volt, előtte azonban még volt min izgulni. 
Alig pár napot töltött ugyanis egészségesen, majd gondolom legyengült állapota miatt a lázas-pöttyös betegség után bekapott valami másfélét is. Szegény nem lehetett túl jól, mert egyik éjjel nem is nagyon aludt, majd másnap egész nap zöldet szívtunk az orrából. Az is megfordult a fejemben, hogy lemondom az egész keresztelősdit, nem akarom kínozni, de aztán két nap alatt túljutott az egészen és némi taknyot leszámítva, úgy tűnt meggyógyult és jól van. Egy pillanatra meg is nyugodtam, aztán következő éjszaka én nem aludtam, torokfájás, remegés, izzadás. Nem baj, az még mindig jobb, ha én vagyok beteg, mintha ő, gondoltam, és igyekeztem magam elfogadható állapotba hozni, és a nagy napra szerencsére mindketten jó formánkat tudtuk mutatni.
Nemrég olvastam itt a Porontyon a házi keresztelőről, ami nagyon aranyos megoldásnak tűnt, és valahogy így voltunk mi is vele. Szerettünk volna keresztapát, meg keresztanyát, meg egy keresztelős összejövetelt és koccintást az amúgy is ritkán látott rokonokkal és jó barátokkal. Nem vagyunk nagy szervezőbajnokok, - még egy esküvőt sem sikerült összehoznunk, de szerencsére a keresztelő könnyebb falatnak bizonyult, bár a helyszínkeresés így sem volt könnyű. Az eredetileg kinézett pesti református templomban például azt mondták, nemigen keresztelnek Budán élőket, és azt ajánlják, keressük fel inkább a kerületi templomot.
Persze borzasztóan izgultam, hogy Abigél mit fog hozzá szólni, de imádta az egészet. A templom nagyon tetszett neki, az orgonára meg az énekekre elkezdett táncolni és sikkangatni. Egyedül akkor akadt ki, amikor a keresztanyja ölbe kapta és bedugta a fejét a víz alá, de aztán hamar megvigasztalódott, a tiszteletére rendezett kerti partit pedig kifejezetten élvezte. Volt étel, ital, pezsgő, sok rohangáló gyerek, akiknek Abigél még jobban örült, mint az ajándékoknak, pedig volt abból is bőven. Mindezek tetejébe Abigél a buli tetőfokán bebizonyította, remek dramaturgia képességgel rendelkezik, harminc ünneplő rokon és barát gyűrűjében ugyanis egyszercsak felemelkedett, és elindult. Négyet lépett előre, majd lehuppant és élvezte rajongóit és csodálóit, akik tapsolva ugrálták körül.
Mielőtt azonban túl idilli lenne a kép zárójelben, és csak nektek jegyzem, meg, hogy én az egészből nem láttam semmit. Nem láttam, amikor a lányomat megkeresztelték, mert egy másik pár pont előttem állt a templomban a gyerekével, és nem láttam azt sem, amikor a lányom elindult, mert pont a konyhában szervíroztam a kaját, már csak a nagy ujjongást halottam. A gyerekem apja azonban szerencsére mindent látott, és szegénnyel azóta már százszor elmondattam újra meg újra az egészet.
