Az elmúlt hetekben esténként úgy fél kilenc körül a család csendesedni kezdett, gyerekek az ágyban heverésztek, apa a tévé előtt döglött egy doboz sörrel a kezében, anya pedig letelepedett a számítógép elé és végre nyugiban netezhetett, vagy egy doboz sörrel a kezében apa mellé kucorodott és nézhette a közvetítést.
Mindenki boldog volt, és most hirtelen vége a már-már megszokott menetrendnek. Igaz, hogy a spanyolok nyertek végül, nem a németek, ennek örültünk, de hogyan tovább?
Tegnap a pasik már frusztráltan grasszáltak a lakásban, nem tudták kitölteni az űrt, amit a focimeccsek hiánya okozott, jobb híján az asszonyt cseszegették mindenért. És ekkor a fociutáló nők is, akik eddig lázongtak a közvetítések ellen, mert inkább a Barátok köztöt nézték volna, most visszasírják az elmúlt heteket. Inkább hordanák be apának a sört a hűtőből cserébe kétszer negyvenöt perc békességért.
A focikedvelő anyukák el tudták passzolni a kölyköket és legalább egyszer ki tudtak menni kivetítős helyszínre, hogy a barátnőkkel csorgassák a nyálukat Buffonra vagy Ronaldóra anélkül, hogy életük párja sértődötten felhúzta volna az orrát. Hát akkor térjünk vissza a hétköznapokba, örüljünk, hogy végre nézhetjük a sorozatainkat, Gigi helyett nézzük apa borostás arcát, fejezzük be a sörözést, mert még jobban megnő a hátsónk és számoljuk a napokat. Nemsokára kezdődik az olimpia, ami a legtöbb hímnemű egyedet ismét a képernyőkhöz szegez.
