Az oviszünet első napja kissé hisztisen telt, én már elszoktam a reggel 7-től este 9-ig tartó folyamatos zajingerektől, nyávogástól, hisztitől, zsizsegéstől. A kávét csak akkor tudom meginni nyugiban, ha a gyerekeket leültetem a Minimax elé, de még akkor is folyton oda kell néznem, amikor Findusz rosszalkodik vagy a Lovasklub pacijai beszélgetnek egymással. Délután kínomban kivittem a lányaimat a strandra, akciósan 2100 Ft, hazafelé kaja, 3 ezer.
Második nap ügyeket intéztem a városban: dugó, 40 fok, a hátsó ülésen hisztiző gyerekek cincálták az idegeimet. A bevásárlóközpont éttermi részén már kénytelen voltam beígérni egy játszóházazást, ha abbahagyják a krumplidobálást és legalább két falatot hajlandók megenni a szezámmagos csirkemellből. A játszóházban ugyan volt egy szusszanásnyi időm másra is gondolni, csak a végén dobtam hátast a számlától, több mint 3 ezret fizettem. Az ebéddel együtt így ismét eltapsoltam ötezret.
Ma nem megyünk sehova, határoztam el. Ám ahogy végignéztem a lakáson, amely háborús övezetté vált reggel óta, három választási lehetőség jutott eszembe: vagy elviszem őket itthonról strandra, játszóba vagy egyéb helyre, vagy hívok egy takarítónőt, hogy amíg én játszom a gyerekekkel, addig vágja rendbe a lakást, vagy nekiállok én, közben a lányaim rendetlenkednek és tépik az idegeimet tovább, tehát este kénytelen leszek venni egy üveg vörösbort, hogy levezessem a feszültséget. Árban nagyjából ugyanott vagyok.
És ez még csak a szünet harmadik napja, még hátra van 25. Mi lesz velem? Vagy anyagilag megyek tönkre, vagy idegileg. Vagy alkoholista leszek. Vagy hagyom a dagadt ruhát másra és csak a gyerekekkel fogok foglalkozni. Ekkor csak a munkahelyemről rúgnak ki és a válópert is intézhetem. Óvodát akarok!
