Táborajánló: ritmus, zene, tánc

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mindenki szeret táncolni, még ha azt mondja magáról, hogy nem tud, elméletben szerintem egészen biztosan (tipitopi jobbra, tipitopi balra).

Mindenki szeret táncolni, még ha azt mondja magáról, hogy nem tud, elméletben szerintem egészen biztosan (tipitopi jobbra, tipitopi balra). A tánc remek kifejezési forma, s ha mi már nem is adózunk az oltára előtt, a gyerekünket nyugodtan hagyjuk táncolni, ha soha nem lesz belőle versenytáncos, akkor is.

Az azonban igaz, hogy Pityut kevésbé fogjuk tudni rábeszélni, hogy egy teljes hetet töltsenek, na nem rongy-, hanem lábrázással, talán a fiúk kevésbé fogékonyak erre a fajta mozgásra. Vigyázzunk, a legtöbb tábor itt már „ottalvós” jellegű!.<

Először nézzük azt a táncot, ami talán egy kicsit a fiúkat is érintheti, uniszex mivoltából adódóan.

A néptánc művelése nem csak délutáni elfoglaltság, hanem életforma, s ha ügyesek vagyunk, egy-egy társulattal beutazhatjuk akár egész Európát is. Ehhez az első lépés egy remek népzene és néptánc tábor is lehet augusztus 10-17-ig, vagy a világörökség részét képző Hollókőn, egy palóc-tánc és kézműves tábor július 27-től augusztus 2-ig 42.000 forintért. Az érdeklődők a jelentkezéssel igyekezzenek, mert Hollókőre a határidő május 30-án lejár. Július 5-13-ig lesz a Méta tábor Karádon, itt azonban csak megfelelő előképzettséggel, s 12 év alatt, szülői felügyelettel lehetséges a részvétel.

Ne legyünk azért annyira biztosak abban, hogy gyermekünk velünk együtt kívánja majd őrizni a népi hagyományokat. Elképzelhető, hogy vállkidugós, flashdance ruhában szeretne hip-hop táncot lejteni. Ha engedünk a kísértésnek, Zoltán Erika tánctáborába is beírathatjuk a gyereket a Tisza-tóhoz, augusztus 2-9-ig, 45.900 forintért.

Ajánlunk „nemottalvós” tábort is az 5-13 éves korosztálynak, ami négy turnusban kerül megrendezésre, (június 16-20, 23-27, augusztus 18-22, 25-29) . A Noha stúdió a gyerekeket modern (jazz, hip hop, rocky) táncokkal valamint mozgásgyakorlatokkal ismerkedteti meg Devecseri Veronika balett-táncos és koreográfus.

A zsenge ifjúkoromat idéző Révfülöp, társas tánctábornak ad otthont, swing, boogie-woogie, valamint jazz táncot oktatva. A tábor díja 45.000,- forint, és június 30-júlis 6-ig tart.

A következő szervezés egy kicsit talán kilóg a sorból, mert egészen nagy „gyerekeknek” való tábort ajánlunk. Ha a gyereket tényleg érdekli és van is affinitása a tánchoz, igazán színvonalas táborba írathatjuk be, a Orkesztika Alapítvány- Mozdulatművészeti Stúdió nyári kurzusának a keretében.

Visszakanyarodva a hagyományos táborokhoz, a latin táncok évek óta töretlenül szedik rajongóikat már a fiatalok köréből is. Salsát tanulhat a kígyómozgású gyermekünk Siófokon július 16-22-ig, igaz, itt is azokat várják, akik már elindultak a serdülés rögös útján. De mehet salsázni egyenesen a horvát tengerpartra, amíg a család többi tagja itthon eszi a kefét.

Nos, ha még mindig hiányérzetünk van, s úgy véljük, hogy lányunk-fiunk nem tudja nyáron kellően kitáncolni magát, jövőre legyünk szemfülesek és évközben járjon a sarj táncolni. Úgy egészen biztosan saját szervezésű táborba járhat majd a lurkó.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.