Huszonöt tanács gyerekneveléshez

Olvasási idő kb. 4 perc

A Parents.com nevelési oldal állítja, összegyűjtötte nekünk az ötven legfontosabb nevelési tanácsot, amit ha betartunk, csak móka és kacagás lesz a gyereknevelés.

A Parents.com nevelési oldal állítja, összegyűjtötte nekünk az ötven legfontosabb nevelési tanácsot, amit ha betartunk, csak móka és kacagás lesz a gyereknevelés.

Szerintünk vannak köztük túl evidensek, néhány vitatható és persze számos hasznos is. Íme, az első huszonöt tanács. Lehet szemezgetni!

1. Hetente egy-két órát szánj rá, hogy megszakítás nélkül azt játsszátok, amit a gyereked szeretne, még akkor, ha te történetesen már nagyon utálod vagy unod.

2. Minden nap kezdetén és végén mondd el gyerekednek, hogy mennyire szereted. A gyerek nyilván érzi a szeretetet, de nagy szüksége van rá, hogy ezt szóban is megerősítsék a számára.

3. Mindig gondolj előre a biztonságra. Ne akkor kezdd el őrülten gyerekbiztossá tenni a lakást, amikor porontyod már szalad, ha először felkapaszkodik, már láss neki.

4. Mindig köszönd meg gyereked apjának a segítséget, soha ne fejezz be egy napot anélkül, hogy elismernéd partnered szerepét a gyerek életében.

5. Ha másra bízod a gyerekedet, legyen az bébiszitter, játszóház, vagy bölcsőde, mindig a lehető legalaposabban érdeklődj az intézményről. Hívj fel mindenkit, akit lehet, beszélj a személyzettel és az igazgatóval, tudj meg mindent.

6. Ha a gyerek valamitől nagyon hisztizni kezd hátulról vedd fel. A szemtől-szembe helyzet ugyanis csak fokozhatja az idegességét.

7. Egy kisgyerek könnyen kiborul egy nehéz nap után néhány keményebb szótól, vagy ha valami nagy frusztráció érte. Vegyük ezt észre és ha ilyenkor hisztis, ne büntetéssel próbáljuk megoldani a helyzet, hanem öleljük meg, figyeljünk rá, töltsünk vele egy kis időt. Utána sokkal együtműködőbb lesz.

8. Soha ne hagyjuk a gyereket felügyelet nélkül fürdés közben még egy fél percre sem. Az a legjobb, ha ilyenkor még a telefont sem vesszük fel.

9. Néha felejtsünk el rászólni. Legalább egyszer egy héten ne szóljunk azokért a dolgokért, amikért mindig szoktunk. Csak tegyél úgy, mintha nem vennéd észre, hogy éppen a fejére keni a paradicsomot, vagy lépni sem lehet a szobájában a rendetlenségtől.

10. Ha a gyerek alszik, aludj te is. Ha úgy próbálsz aludni, mint a gyerek születése előtt, hamar kialvatlan leszel és morcos, ez pedig szülés utáni depresszióhoz vezethet. El kell fogadni, hogy egy darabig nem érdemes hajnalig házimunkát végezni és filmet nézni.

11. Ne pánikolj, ha nem eszik a gyerek. Nem fog éhen halni, az biztos. Továbbra is kínáld meg gyakran sokféle kajával, és egyél előtte sokszor, jóízűen, hadd lássa, mennyire szereted a zöldségeket.

12. Azonnal jelezd a gyerekednek, ha valamit helytelenítesz, de nem biztos, hogy rögtön beszélni is kell róla. Jobb később, egy nyugalmas helyzetben visszatérni a témára, amikor elmondhatod, mért nem tetszett, amit csinál.

13. Legyél te a gyereked játéka. Szórakoztasd te a gyerekedet a játékok helyett. Hiszen te mozogsz, hangot adsz ki, színes vagy és még biztonságos is.

14. Indulás előtt kétszer is ellenőrizd, hogy a jól be van-e csatolva a gyerek a biztonsági ülésbe, és az ülés az autóba.

15. Legyél romantikus! Beszélj meg randit, és nyugodtan csókolózz a gyerek előtt. Mondd többször a párodnak, hogy szereted, úgy, hogy a gyerek is hallja.

16. Mindig legyenek kéznél a fontos telefonszámok. Nyomtasd ki több példányban a sürgősségi telefonszámokat és az orvosotok mobilját, tarts egy példényt az autóban, otthon pedig többet is belőle, hogy mindig kéznél legyen.

17. Csinálj albumot. Minden hónapban szánj egy kis időt a fényképek és az emlékek rendezésére. Ez nem csak az album miatt jó, de te is újra átélsz minden értékes, emlékezetes pillanatot, ami abban a hónapban történt.

18. Ápold a porontyod száraz bőrét. Tarts egy tégely testápolót a pelenkázóasztalon, és masszírozd át vele néha a lábát és a combját.

19. Mindig olvasd el az ételek összetételét. Minden címkét tanulmányozz alaposan, mindig tudd, mit eszik a gyereked, ez különösen fontos, ha allergiás. Van, amiről nem is gondolnánk, hogy gondot okozhat, például a címkén szereplő savó és kazein sem más, mint tej.

20. Becézd a gyerekedet. Adj neki speciális beceneveket, ami utal kettőtök különleges viszonyára. Minél több beceneve van egy gyermeknek, a szeretetnek annál több fajtája irányul felé.

21. Jussatok közös nevezőre a pároddal. Ha egy nevelési kérdésben nem értetek egyet, beszéljetek róla és olvassatok utána a témának, amíg nem alakul ki a közös álláspont.

22. Alakítsatok ki családi rituálékat. Egyszer egy héten legyen egy olyan szertartás, amit az egész család mindig együtt végez. Ez lehet egy könyv felolvasása, közös kirándulás az erdőben, vagy egy vasárnapi ebéd mindig ugyanabban a kedves étteremben. A gyerekeknek ezek az emlékek jelentik majd a legtöbbet.

23. Csírájában fojtsd el az agressziót. Soha ne hagyd hogy a gyereked megüssön vagy megrúgjon, még akkor sem, ha tudod hogy mérges, vagy valami miatt frusztrált. Azonnal szólj rá, határozottan, hogy nem üthetsz meg!

24. Énekelj a gyerekednek és taníts neki mondókákat. Ezt egyrészt élvezi is, másrészt fejlődik a ritmusérzéke, amire szüksége lesz az olvasáshoz.

25. Ébren tedd a gyerekedet az ágyába. Úgy biztosítod számára a jó alvást éjszaka, ha hagyod, hogy maga aludjon el és nyugodjon meg. Ha lefekvés előtt megeteted, ne engedd, hogy elaludjon, esetleg tedd még egyszer tisztába, hogy felébredjen.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kalas Györgyi
Kalas Györgyi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.