Kedves Olvasóim, vallomással tartozom! Idén karácsonykor eljátszottam a hülye, ostoba, ökör szülő kategóriába tartozó játékot.
Kedves Olvasóim, vallomással tartozom! Idén karácsonykor eljátszottam a hülye, ostoba, ökör szülő kategóriába tartozó játékot. Anyatársaim, okuljatok, dobjatok rám hamut! Olvassátok történetünket a balf@sz ajándékról!
Viszonylag normális családnak mondhatjuk magunkat, némi kilengéssel, mint monitorfüggés (szülők részéről), erős vonzódás Verdákhoz és Barbie-hoz, valamint Polly World-höz, de azt hiszem, ezeket nagyjából kézben tartjuk. Gondolom, tudat alatt vágytam már valami aggasztó nevelési problémára, így magam hajóztam el veszélyes vizekre, gyerekeim és főleg saját fejemet hajtva a függőség guillotine-ja alá.
A sok remek és hasznos ajándék mellé becsúszott egy PC játék, amelyre nekem is fájt a fogam már nagyon régóta (igen, ez az az eset, amikor hülye anyu magának vesz ajándékot a gyerek nevében). A nagy dilemma az volt, hogy azonos árkategóriában megveszem a már megunt öltöztetős Barbie játékot, vagy az idióta szaladgálós izét, vagy esetleg beruházok a SIMS csodába. Mert az valahogy értelmesebb játéknak tűnt, haha és nem is növi ki, ugye, beruházásnak is milyen jó, HA.
Így álltam én ott magányosan két sor játék között, vívódtam a kicsiknek való és a nagyobbaknak, de értelmesebbnek tűnő játék között. Aztán végül meghoztam a döntést. A helyett, hogy kölcsönkértem volna, súlyos pénzeket ruháztam bele.
A gyermek persze nézte a dobozt, mint a luki nyúl, nem értette, hiszen semmi ismert arc nem volt rajta. De én, a hős anya, akinek már viszketett az ujja vége, bevezetem a rejtelmes virtuális világba. A dobozon 7+ volt, így az én leányom gondoltam már zsír lesz a játékban, igaz, a kiegészítő PC már 12+, így akár gyanakodhattam volna. Akkor is, amikor az internetes regisztrációkor, a hülye szülő a gyerek adatait adja meg, majd közli a gép, hogy túl fiatal vagy a játékhoz, szólj anyukádnak. Komolyan, nincsenek is szavaim magamra. De a játék végül összeállt!
Mi rögtön, egy öt(!)fős családot alkottunk, haha, három gyerek, mit nekünk az. Este 8-kor kezdtük el játszani, a sarj meg én, ki-ki a maga dolgát csinálta, egymás kezét ütögettük el az egérről. 9-re az ötfős családból már mindenki bevizelt, a legkisebbet az istenért nem tudtuk lefektetni, a legnagyobb meglógott, a középső elkésett reggel a suliból, a víz elárasztotta a kéglit, a konyha felgyulladt, egyszóval kitört az anarchia virtuális életünkben.
Szegény gyerek teljes pánikban volt, hol a babát sajnálta, hol a többi gyereket, szóval a hangulat a tetőfokára hágott. Késő éjjelbe nyúlt ez a kín, majd kisebb testi erő bevetésével véget vetettünk nem kicsi családunk szenvedéseinek, mind gépen, mind valóságban. Az öt főt a vizelet, éhhalál és egyéb nyalánkságok közepette egy gombnyomással kinyírtam, majd elmagyaráztam nem először az amúgy két kanállal órákig eljátszani képes lányomnak, ha nem tud lecuppanni a gépről, megy a kukába a játék. Időkorlát és kész. Azzal kivonultam, hogy alkossak egy kevésbé bonyolult életet.
Így játszottam én hajnalig, etettem, fürdettem, ismerkedtem, dolgoztam, ahelyett, hogy lefürödtem volna, vacsoráztam volna, beszélgettem volna, ha máshogy nem, legalább msn-en a barátaimmal. Éjjel SIMS-ekről álmodtam, másnap a Remek ember feje fölött láttam a vágyakat, a kis felhőcskékben, ha becsuktam a szemem, energiaszintek jelentek meg. Ez függőség, pedig egy viszonylag egyszerű játék, mégis, világ van körülötte. Két nap múlva meghoztam a döntést: Nincs játék, nem lehet felállni mellőle, különben is, micsoda hülyeség a gépen csinálni azt, amit az életben kéne, mik vagyunk mi, ufók?!
Átgondolva a történetet, azt hiszem, korunk egyik legnagyobb szociális veszélye lehet a számítógép. Az online kalandjátékok, amelyet vagyonokért regisztrálnak, fejlesztenek, kiegészítenek a kölykök. Miközben dagadtak, mert nem emelik fel a seggüket a gép elől és az ismerkedés kimerül más virtuális alakkal való kommunikációban, s a társalgásuk élőben is külön szlenggel megy, az egymással találkozunk meg arról szól, hogy két nagy test ül egymás mellett és nyomkodja a gombokat. De ez már egy másik poszt lesz.
Szóval töredelmesen bevallom, nagy marha voltam, hogy az alig 1,5 méteres lányom saját kezűleg löktem bele ebbe a világba. De azt hiszem, még nem késő. Két nap talán még nem a világ vége.
ps: Akinek megvan a SIMS2 egyetem, Jó utat, Vár az üzlet és Évszakok, jelentkezzen! Egész éjjel hívhat, úgysem alszom.
Win Sim
