Poronty-kistesók a blogoszférában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A blog mint műfaj mind nagyobb népszerűségnek örvend, így egyre szaporodnak a babavárással, gyermekneveléssel kapcsolatos webnaplók is.

A blog mint műfaj mind nagyobb népszerűségnek örvend, így egyre szaporodnak a babavárással, gyermekneveléssel kapcsolatos webnaplók is. A Poronty érdekes oldalakra bukkant a blogvilágban, amelyeket most meg is oszt olvasóival.

Itt van például a három gyerekét egyedül nevelő Nefi naplója, aki fanyar humorral jegyzetel rövid, ám annál velősebb posztokat. Azoknak ajánljuk, akik nem háborodnak fel a dugás szót olvasva. Egyik kedvencünk ez a bejegyzés:

„Anyám hív, hogy megnézte az iskola pszichológusa a gyereket és semmi baj vele, csak épp nem tudom pótolni életében az apát, szedjem össze magam. Mondom neki, hogy a picsába, anyukám? Még a reggeli tökvakarást tudom imitálni, meg böffentek nagyokat, de az állva pisiléssel legutóbb középsuliban próbálkoztam egy üveg vodka után sikertelenül, és bajuszom is előreláthatólag csak ötven évesen fog nőni, mint nagyanyámnak. Anyám erre azt mondja, hülye vagyok és hogy ő arra gondolt, szerezzek apát a házhoz. Azóta inkább szorgalmasan próbálom eleinte csak elméletben elsajátítani az állva pisilés lélektanát, technikáját."

Akit érdekel, milyen is az élet ikrekkel, az keresse fel ezt a blogot, ahol most nyolchetes ikrek mindennapjaiba tekinthet bele.

„Ha hétfőn két ideális csecsemő nézeget békésen a világba, és te azt hiszed, megjavultak, és kedden még annál is érdeklődőbbek és kisimultabbak és már egészen biztos vagy benne, hogy vasárnap éjjel egy kedves manó kicserélte őket két illedelmes mintababára, na akkor jön a szerda. Megnyugodhatsz, jól zár a kémény, nem jutott be a cseremanó. Szóval ne ítélj elhamarkodottan.”

A Szirka-blog, mint azt rögtön a fejlécben is olvashatjuk, egy nem mindennapi kislány mindennapjairól szól. Szirka Down szindrómás, hála azonban fáradságot nem ismerő szüleinek, napról-napra hihetetlen iramban fejlődik. Ezt a fejlődést követhetjük nyomon a blogon, miközben olyan pszichológiai és nevelési módszerekkel ismerkedhetünk meg, melyekről eddig talán nem is hallottunk, de amit az anyuka igen eredményesen alkalmaz Szirkával. Ennek köszönhetően például Szirka már pár hónaposan pelenka nélkül éli életét, jelzi, ha pisilnie kell, és egy speciális olvasási módszer segítségével egyévesen már felismer szavakat. A most 16 hónapos kislány életéből és kalandjaiból mindenki sokat tanulhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.