A gyerekek többnyire hason szeretnek aludni, ezért kétféle szülő létezik. Az egyik háton, esetleg oldalt altatja a gyerekét, legalábbis próbálná, mert a csemete így sokat ordít és keveset alszik. A másik hason altatja, a gyerek boldogan alszik is, szüleit viszont állandóan a frász töri, hogy mikor fog megfulladni. Elenyésző kisebbségben, de léteznek olyan gyerekek is, akik vidáman alszanak hanyatt, és nem ébresztik fel magukat a saját kapálózásuk okozta ijedtséggel.
A bölcsőhaláltól rettegő szülők kétféleképpen nyugtathatják meg magukat: egyrészt egy légzésfigyelő vásárlásával vagy kölcsönzésével. Másrészt informálódhatnak a bölcsőhalál kockázatát növelő tényezőkről, mivel a dolog oka továbbra is ismeretlen. Kockázati tényezőnek számít a szülők dohányzása és drog- illetve rendszeres alkoholfogyasztása, valamint az, ha az anya tinédzserkorú, vagy a két gyerek között kevesebb, mint egy év van. A fiúkat jobban veszélyezteti a bölcsőhalál (ezt sem tudják, hogy miért): az esetek 61 százalékában fiúcsecsemők halnak így meg. Növeli a kockázatot a terhes nő nem megfelelő táplálkozása, az alacsony (különösen másfél kiló alatti) születési súly, az, ha nem kap anyatejet, a túl sok ruha által okozott túlmelegedés és a puha matrac, párna és plüssállatok az ágyban.
Szintén kockázati tényező a hason altatás. Nekem a kórházban azt ajánlották, oldalt fektessem a gyereket, egy összecsavart pokróccal vagy törölközővel megtámasztva. Néhány hetesen azonban már annyira mozgékony, hogy simán arcra borítja magát, és a körzeti dokinéni is a hanyatt fektetést javasolta. Úgyhogy a mi gyerekünk háton alszik, és bár álmában is gyakran szétveti a kezét ijedtében, azért viszonylag jó alvó.
A probléma többnyire magától megszűnik a gyerek 4 hónapos kora körül, amikor már meg tud fordulni. Ekkortól abban a pózban alszik, ami számára a legkényelmesebb, a szülők pedig hiába forgatják a hátára, hiszen úgyis visszafordul, ha akar. Úgyhogy hagyjunk fel a rettegéssel és a tízpercenkénti nézegetéssel, és törődjünk bele, hogy ha már idáig eljutott, akkor nincs mit tennünk: elvégre valahogy mi is felnőttünk.
