Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Sekélyes személyiségemről tesz tanúbizonyságot, hogy milyen idiótaságokkal vagyok képes időt tölteni.
Sekélyes személyiségemről tesz tanúbizonyságot, hogy milyen idiótaságokkal vagyok képes időt tölteni. Itt van például az Ikea–para. Mondjuk az vigasztal, hogy szerintem nem vagyok ezzel egyedül.
Miről van szó? Az ember szül 1-2 gyereket, és utána a regenerálódás csak Angelina Jolie-nak, és annak a tünemény, félvér meteorológusnőnek tart három és fél percig. Egy úgynevezett sima nőnek, mint te, vagy én, jó pár hónapba beletelik, mire belefér a kedvenc farmerjába. (Ha olyan szerencsés vagy, hogy fogysz a szoptatás alatt.) Sok hét, mire lesz időd és kedved napi 10 felüléssel elkezdeni ismét valamilyen állapotba hozni azt az erszényszerű dolgot, amit a szülés után, míg aludtál kórházi ágyadon, egy nősténykengururól rád operált egy különösen gonosz plasztikai sebész. Babád már szemkontaktust tud veled tartani, mire akkor mosod meg a hajad, amikor akarod, mire körömlakkal, diszkrét sminkkel pepecselhetsz a fürdőszobában.
Most figyelj: ha kedves az életed, addig ne menj az Ikeába! Megfigyeltem ugyanis, hogy ahányszor ott tébláboltam a Fjörgen, Glöggen meg Smurfa vagy milyen nevű kanapék között, annyiszor találkoztam ismerőssel, ráadásul a legproblémásabb fajtával: volt osztálytárssal, volt főnökkel, és ami a csúcspara: volt pasival. "Szia, mi van veled?" - hadarja, és közben persze, hogy azt nézi, hogy nézel ki. Ha te is, ő is partnerrel vagytok, még véresebb ez a stírölés: a gyors kötelező kűr csak arról szól milyen a csaja/pasija van az exnek, hány kiló, van-e már gyereke, „még csak egy?”, van-e már karrier és „még mindig abban a szoba konyhában laksz?” Ezen esetekben szemrebbenés nélkül lehet, sőt kell hazudni új-zélandi ösztöndíjat, solymári házat, dán felsőfokút, de azon, ahogy kinézel, nincs mit szépíteni akkor és ott.
Kedves Naplóm, az én Álomtalálkozásom a következő: szülés után három hónappal, bombaformában diadalmasan tolom gyönyörű gyerekeimet a csíkos poharak között, éppen ránevetek sikeres, szintén casual férjemre, könnyű puszit nyomok az arcára mint egy német joghurtreklám anyukája, és akkor, akkor lát meg az expasim, aki megcsalt, elhagyott, sóskútba tett és olyat mondott, mielőtt bevágta az ajtót, hogy másfél évig nem tértem magamhoz. Nnna. Lássuk be, ez a megfelelő összefutás. Sarki boltba, gyerekorvoshoz persze, mehetsz lestrapálva, de az Ikeába ne, könyörgöm! Kíméld meg magad egy vérciki találkozástól, vagy hogy le kelljen vetned magad a Fjörgenek közé. (Még így sem biztos, hogy nem apró diódarabkákkal a fogadon helyeskeded végig a joghurtreklámodat. Ugye, hogy nem kellett volna sorba állni azért a sütiért?)
Egy szó mint száz, baba után csakis fitten haladj a kék-sárga áruház felé. Ki tudja, mikor találkozol legközelebb ez után az exszel? Keltse jó híredet, és egész életében elismerően csettintsen, ha eszébe jutsz. Ez fontos.
Habár? Lehet, szirupos, de egész életemben mennék én csoffadtan bárhová, ha cserébe mondjuk kevesebb gyereket vernének vagy ha csak egy icipici erdő megmenekülne a tarra vágástól. (Miért te nem? Dehogynem.) Csak sajnos ezt a deal-t senki nem ajánlja fel.
Kökényszemű Katica
