Eleve nekem is fél óra elkészülni, még a közértig is, micsináljak, lassú vagyok, és mindig otthon hagyok valamit, amiért vissza kell menni. De a gyerek minimum 50 perccel hosszabbítja meg az indulási időt. Vegyük azt a szerencsés fordulatot, hogy nem kell időre menni sehová, aludt, nem nyűgös. Meg kell etetni. Ha ebben is szerencsénk van, megeszi, amit kap. Ha nem, vagy megszoptatjuk, feladva szépen haladó elválasztási ütemtervünket egy pár nyugodt óráért, vagy nem de akkor különféle ételeket és italokat kell magunkkal hurcolni, mert ki tudja, mire lesz baba úrnak éppen gusztusa.
A kaján kívül el kell tenni kanalat, előkét, vizet, a pelenkázó szettet, takarót, cumit, tartalékcumit, cumiláncot, játékot, sálatsapkátkesztyűt, és az én személyes holmimat, telefon! kocsikulcs! meg ami még kell.
Na és csak most jön a java. Feltéve, hogy amíg aludt, én már zuhanyoztam (vagy kihagytam, végülis tél van…), fogat mostam, felöltöztem, átöltöztem, találtam egész pár tiszta zoknit, megcsináltam a hajam és cipőt vettem, jöhet egy gyors pelenkázás és az öltözés. 40 perc. A pelenkázásnál óriási üvöltés, nemtudom, az utóbbi időben valahogy nem bírja, aztán a ruha, kisbadi, nagybadi, a harisnyánál már nyolcadszorra mondom el az ipafai papnakot, nadrág, kardigán, és cipő. Balcipő fel, jobb cipő a szájban. Jobb cipő fel, bal cipő kiköt. Elképesztő, hogy míg a motoros képességek egyáltalán nem működnek még mondjuk a kanál tartása esetében, egy cipőfűző kikötése kiválóan megy. Jobb cipő eldobása hét méter messzire, a szekrény alá.
Ekkor jön a télikabát, nehéz dilemma, hogy ki vegye fel először, ha a babára rohad rá a melegtől, üvölt, ha a mamára, ideges lesz, és nem megyünk sehova. Babakocsi csőre töltve, bundazsák kihajtva, kulcs a zárba készítve, vagyis kulcs, kulcs, hol is van a kulcs... ó, hol a jó büdös francban... Ja igen, a járókában, szóval kulcs a zárban, egy, kettő, három, térdelőrajt, indulás! Huhh ez ma könnyen ment, mondom az utcán magamban. Basszus. A mobilom.
