Durva köldökcsapás Kínára

Olvasási idő kb. 2 perc

A Falun Dafa, avagy más néven Falun Gong eredetileg egy ősi kínai módszer a test és lélek fejlesztésére. Alapját egy ötlépéses meditáció képezi, ezzel léphetnek követői gyakorlás útján magasabb szellemi szintekre. A technikák egészen a 90-es évek elejéig titkosak voltak, ekkor hozta őket nyilvánosságra Li Hongzhi. Kínában rövid idő alatt 70 millió követője lett, ekkor, 1999-ben az állam betiltotta.

Budapestről cukkolják Kínát

A Falun Gong egy kisebb magyarországi csoportja meditál pénteken a Nagy Lajos király útja és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán, a vásárcsarnok feletti területen. Az ősi kínai hagyományokon nyugvó eszmei rendszer immár világméretűvé fejlődött, s e népszerűséggel a legfőbb „ellentábor”, a kínai állam üldöztetéseinek száma és mérete is megnőtt.  Augusztus 21-én, reggel nyolc és délután egy óra között a békés megemlékezés során erre fordul a figyelem.

Csak szabadságot akarnak

Nehéz elképzelni, hogy egy szimplán meditációs gyakorlatokat végző csoportosulás, amely tisztán békés célzattal a jószívűség, az igazságosság és a türelem jegyében egyesült, üldözötté válik. Hiszen a tan képviselői csupán a testi és lelki fejlődés szemüvegén át szemlélik a világot. Nem kívánnak vallási irányzattá válni, politikai mellékzöngéjük és ambícióik sincsenek, nem gyűjtenek, kéregetnek és konzerválnak. Nem élnek tisztségekkel, a békés együttülést, az emberi lét kiteljesedését szolgálják, mégis egyhamar a kínai állam ellenlábasává lettek. Üldözték és üldözik őket, jelenlétüket megtorolják szembehelyezkedve a szólás- és gyülekezési szabadság elvével. A kínai kommunista párt egy másfajta, a diktatúra és az ateizmus fényt be nem engedő szemellenzőjét viseli, ami nem tűri meg a Falun Gong növekvő népszerűségét. Számtalan országban nyújtanak lehetőséget az embereknek az egészséges életre, gyakorlataik mozdulatai is békére intenek, mégis az elmúlt tíz évben a gyakorlók közül tízezreket börtönöztek be, hurcoltak munkatáborokba vagy elmegyógyintézetbe.

Kína lesöpri a szerveződést

Emberek a világ minden tájáról, akik a Falun Dafát gyakorolják, azon fáradoztak, hogy egy nyitott párbeszéd jöjjön létre a kínai kormány és a Falun Gong között, hogy az akkori krízist békés módon oldhassák meg. A Falun Gongot nagyon sok nemzetközi szervezet támogatja, mint például az Amnesty International, Human Rights Watch, az Európai Unió (EU) és az UNO csoportjai. Ennek ellenére a kínai kormány nem hajlandó meghallgatni kérésüket egy békés párbeszédre.

A kiadott sajtóközlemények sorra a Falun Gongot ért atrocitásokról, csapdákról, menekülésről, várható, még csak délibábként a távolba meredő kompromisszumokról számolnak be. A Falun Dafa iránti érdeklődés globális méretűvé lett. Alapgondolataik is univerzális jellegűek: az igazságossághoz, az irgalmassághoz és a toleranciához igazodnak. A meditáció képviselői szabadságot szeretnének.
A budapestihez hasonló megemlékezések és összejövetelek is legfőképp e célt szolgálják, az emberi lét kiteljesedését, amely az elfogadással kezdődik.

Írásunkhoz segítségül hívtuk a Wikipédia oldalait is.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.