Spicc cikkek
Ez aztán a kihívás - 1000 forintnál olcsóbb vörösborok tesztje
Tényleg kívánom hozzá a kólát - jegyezte meg egy portugieser kóstolásakor borász szakértőnk, akit arra kértünk, vakkóstolással döntse el, mely olcsó vörösborok alkalmasak emberi fogyasztásra. Elérhető, jól iható borokat kerestünk, és jó hírünk van: találtunk néhányat.
Két hét alatt 800 palack bort nyitottunk ki
Herczeg Ágnes megírta első olyan könyvét, amelyhez 300 féle ételt kellett lefőzni és 167 féle bort kellett megkóstolni. Két hét alatt 50 000 kombinációt kóstolt végig, hogy megtudja, milyen ételhez, milyen bor illik. Mint kiderült, arra is figyelt, hogy a javasolt boroknak megfelelő legyen az ár-érték aránya. Továbbá Herczeg felfedezte, hogy a Somlói Apátsági pincészet Hillája, ami egy édes, de ugyanakkor sós bor, csodát művel az ételekkel. A Borok a konyhában című könyve valójában a borok és az ételek szerelemgyereke.
Szilveszteri hangulat az éjjeli borkóstoláson
Immár második alkalommal mérhették össze tudásukat hazánk tehetséges fiatal borászai. Ötvenhat induló közül választotta ki a szívéhez és ízléséhez legközelebb állót az online szavazóközönség, ugyanis bárki részt vehetett a zsűrizésben. Demeter Csaba, a híres egri Demeter Pincészet arca lett 2010 Fiatal Magyar Borásza.
Hegyalján kötelességüknek érezték, hogy félholtra etessenek bennünket
Három napig időztünk Tokaj-Hegyalján, ahol nemcsak rengeteg bort kóstolhattunk, de igazi gasztro-élményekben is részesültünk. Télen úgy érdemes belevágni egy ilyen túrába, hogy az ember másra bízza a szervezést, különben hoppon marad.
Minden, amit nem tudtunk a jó forralt borról
Mindegy, hogy félédes vagy száraz bor az alap, ha hibás a bor, azt a fűszer sem fedi el, és rossz lesz a végeredmény is. A tökéletes forralt bort kerestük szakértőnkkel, mindezt a kísérlet jegyében: egy fehér, egy vörös és egy kísérleti stádiumban lévő forralt bort állítottunk elő. Mozsárral tört aromás fűszerek, gyümölcsözön, aszalt szilva.
Idén csak ötféle száraz pezsgő küzd az éjfélért
Száraz pezsgőket vásárolni egy hipermarketben még szilveszter előtt se egyszerű. Szinte mindenhol az édes pezsgőt tolják az orrunk alá, így sajnos a tizenegyféle édesre csak négy-öt száraz jutott, de azokat mind megkóstoltuk.
Ötliteres üvegből töltögették a ’72-es brandyt
Elfogult vagyok. A helytörténet, és Angyalföld is a gyengéim, boldog izgatottsággal közelítem az AHGY (Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény) Esti Tárlata felé, ahol ráadásul a 100 éve alapított Hazai Likőrgyár ’72-es Rhapsodie-brandy-jét is megkóstolhatja a közönség.
Forralt bor teszt: a romkocsmákban büntetnek, a vásárokon kényeztetnek
A forralt bor közkedvelt, illatos, tipikus szezonális hangulatital, mégis nehéz jól elkészíteni. Végigjártunk féltucat szórakozóhelyet és adventi vásárt, hogy leteszteljük az idei forralt bor felhozatalt. Sok helyen nem tartanak ilyesmit, ahol meg igen, ott sem garantált az élmény.
Bort a parlament szomszédjából
Alakul a budapesti borélet, egyre több borszaküzlet, borbár nyitja meg kapuit, a mi legnagyobb szerencsénkre. A napokban a Bortársaság tárta ki ajtaját a legújabb üzletének a Parlament mellett. Palotai Zoltánnal, az új üzlet vezetőjével beszélgettem.
Nyerj velünk tokaji borecetet!
Miért készít valaki ecetet Tokaj-hegyalján? Megecetesedett a bora, és menti, ami menthető? Nem azért, mint megtudtuk. Nyerd meg a különleges ecetet!
Borritkaság: leleplezte az aszúját Disznókő
Múlt héten mutatták be a Disznókő birtok 2005-ös Kapi dűlőből szüretelt hat puttonyos tokaji aszúját. A bor annyira különleges, hogy mi nem is mernénk megvenni magunknak, csak másoknak ajándékba. Persze ajándékként mi is elfogadnánk. Megkóstoltuk.
Mi, nők jobban kóstolunk
Hallottam már nemzetközi borszaktekintélytől, hogy azért szeretne nő lenni, hogy úgy kóstoljon, mint én - mondta interjúnkban Toronyi Zsuzsa. Igazi karrierváltás látható: a kóla marketingeséből borszakértő és boriskola tulajdonos lett. Nemcsak Amerikában teljesülhetnek az álmok.
Egy év a pincében: A kétgyerekes informatikus kettős élete
A Spicc rovatban egy olyan család mindennapjait kísérjük majd figyelemmel havonta egyszer, akik most kezdtek borászkodásba, épp csak megvették az első hordóikat. Csite Norbert története így kezdődött: a kétgyerekes informatikus a feleségével közösen vett egy szőlőt Erdőbényén.
Szüreti buli: gyerekek püfölték az idei termést
Nemzetközi gumicsizma bemutatóval egybekötött szüreti mulatságon és bortárlaton jártunk, ahol a gyerekek vállalták a legaktívabb szerepet. Amíg a jövő borászait néztük, megkóstolhattuk a bajor grillkolbászt, a szlovák sztrapacskát és a pikáns isztriai salátát.
Miért drága a tokaji aszú?- szüreteltünk
Egy asszony egy nap 6-10 kiló tökéletes aszúszemet tud leszedni többéves gyakorlattal. Nekünk mindössze két szem sikerült fél óra alatt. Fürge női ujjak Tokaj szőlővesszein.
Edd azt, amit egy menő borász főz!
Október 29-30-án 81 borász mutatja be főzőtudományát a Symbol étteremben. Az összes neves borvidéket és ismertebb borászt felsorakoztató kóstolófesztivál apropója, hogy a napokban megjelent Őszy-Tóth Gábriel Így főznek a borászok című szakácskönyve.
Folyékony pulóver: pálinkafesztivál húzós áron
Pirospozsgás Miska bácsit nem találtunk, aki ízesen bevezetett volna minket a pálinkafőzés mesterségébe, viszont megtudtuk, hogy a grappa javítja az olasz kávét, és mindenfajta pálinkához jól csúszik a sütőtök. Tiszta és finom gyümölcsös ízek közt kalandoztunk, csak épp az árakon döbbentünk meg. A Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon jártunk.
Szereted a csokis sört? Belga nők főzték
A legkisebb falunak is saját söre van. Ez csakis Belgium lehet, ahol családi hagyomány, hogy a nők főzik a sört. A budapesti belga sörfesztiválon jártunk, és összegyűjtöttük, milyen remek találmányaik vannak. Sörkóstoló nőknek.