Miért drága a tokaji aszú?- szüreteltünk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy asszony egy nap 6-10 kiló tökéletes aszúszemet tud leszedni többéves gyakorlattal. Nekünk mindössze két szem sikerült fél óra alatt. Fürge női ujjak Tokaj szőlővesszein.

Tokaji aszú

Amerikai ismerőseim örülnek, ha szóba kerülnek a magyar borok, hiszen rögtön megvillanthatják tudásukat, amit egyetlen szóban össze lehet foglalni: tokaji.  Aztán általában kiderül, soha nem ittak még tokaji bort, sőt, olyannal se találkoztak, aki ivott volna, esetleg sejtenek valamit arról, hogy ott édes borok készülnek, és azok nagyon drágák.

Ősszel viszont a borfesztiválon hallottam egy hölgytől, hogy isten mentse őt meg a tokaji boroktól, édes vacak mindegyik, és olyan elszállt árakon adják őket, mintha aranyból lennének. A tokaji aszúra gondolhatott? Édes is, drága is, de nem vacak, az biztos!

De miért is olyan drága?

Egy fürt Tokaj-hegyalján termő szőlőnek csak a töredéke aszúsodik, mindössze 5-20 százalék. Ha azt is hozzászámoljuk, hogy a jobb borászatok korlátozzák a hozamot, vagyis nem hagyják az összes megjelenő fürtöt a tőkén, akkor önmagában már ez is ok lehetne a bor magas árára. Az aszúszedés nem egy napos feladat, több napig, néha hetekig járják a szőlőt, és csak a megfelelően beérett aszúszemeket szedegetik le, míg az aszúmentes fürtrészt fent hagyják a tőkén.

Elég furcsa helyzet, hogy miközben a munkanélküliség komoly problémát okoz Borsodban, mégis nagyon nehéz megfelelő munkaerőre szert tenni. Hajnalban kelni és sokszor már a dérrel borított tőkékről, aprólékos munkával, görnyedezve szedegetni az aszúszemeket nem tartozik az álommunkák közé. A hajnali fagyban hamar elgémberednek az ember ujjai, kesztyűben meg ugye nem lehet leszedni az aszúszemeket. Hosszú évekkel ezelőtt édesanyám is a fogát összeszorítva, a könnyeivel küszködve próbált lépést tartani nagyanyámmal a szőlőben, hiszen nem vallhatott szégyent anyósa előtt.

Egy tökéletes aszúszem

Egy gyakorlott aszúszedő asszony naponta 6-10 kg aszúszemet tud leszedni. Tavaly kipróbáltam én is az asszonyok munkáját, hát, nem kerestem volna meg a buszjegyre valót egy nap alatt se, az biztos! Ha túl korán, vagyis még éretlen fürtre érkezik a botritisz, akkor nem a nemes, hanem az úgynevezett szürke rothadás jön létre, de nem használhatók a zöldes penésszel borított, vagy a mazsolára emlékeztető, teljesen száraz szemek sem.

Amikor megkaptam az eligazítást, beküldtek egy szőlősorba, hogy szedjek tíz (igen, mindössze tíz) szem tökéletes aszút. Harminc perc múlva, hat szem, általam tökéletesnek gondolt szemmel a markomban kerültem elő, amiről kettő kivételével kiderült, hogy elég silány minőségű.

De kevés az aszúszedő férfi is, lássuk be, nem ez az egyetlen munka, amihez nincsenek elég türelemmel megáldva.

Hármunk munkájának eredménye fél óra alatt egy marékban

Az állam sem könnyíti meg a borászok helyzetét. Bürokratikus szabályozás és szigorú ellenőrzés vár arra, aki belevág a borkészítésbe. Számomra első hallásra hihetetlen volt, hogy szüret idején repülővel figyelik a munkások vonulását és a pontos koordinátákra küldik ki az ellenőrző brigádot. Az a minimum, hogy mindenkinek bejelentett munkavállalónak kell lennie, de az is előfordul, hogy a közelben felállított mobil WC-t kérik számon a munkaadón. Csak azt kívánhatjuk, bárcsak az élet egyéb területein is ilyen szervezetten működne az állami apparátus.

Most, hogy már értjük, az aszúszemekhez hozzájutni nem kevés fáradságba és pénzbe kerül, könnyen belátható, hogy a jó aszú nem lehet olcsó. A hozamkorlátozott tőkékről, munkaerő igényes eljárással begyűjtött aszúszemek szó szerint aranyat érnek.

Kincs az édes ital

Az aszúszemek önsúlyából adódóan, magától kifolyó eszenciát régebben patikában orvosságként árulták, és ma is egy deci ebből a mézédes nedűből több ezer forintba kerül. Kisfiammal kóstoltattam egyszer az eszenciát, azóta ha megkérdezik tőle, hogy mi a kedvenc bora, rögtön rávágja, hogy az aszú, meg az eszencia.

A tokaji aszú ára a bor elkészítéséhez felhasznált aszúszemek mennyiségétől függ, ezt a puttonyszámmal jelzik a palackon. De mit is jelent a puttonyszám pontosan?

Ez a szám mutatja meg, hogy a 25 kg töppedt aszúszemet tartalmazó "puttonyból"  hányat kevernek egy-egy gönci hordónyi, vagyis 136 liternyi musthoz. Létezik 3, 4, 5 és 6 puttonyos tokaji aszú is.

Manapság, amikor az olcsó répacukorba belefulladunk, nehéz elképzelni, hogy száz éve még mekkora kincs volt egy pohár édes ital. Hiszen az édes íz minden ember kedvence, de volt idő, amikor ezt még nem engedhette meg magának mindenki. Akkor egy pohár édes bor maga volt a mézédes mennyország. Nem véletlenül hívták a tokaji aszút a királyok borának. 2010-ben is különleges élmény egy korty olyan bor, aminek minden cseppjéhez külön szedték a szőlőszemet.

Fűszeres
Fűszeres
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.