Elfogult vagyok. A helytörténet, és Angyalföld is a gyengéim, boldog izgatottsággal közelítem az AHGY (Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény) Esti Tárlata felé, ahol ráadásul a 100 éve alapított Hazai Likőrgyár ’72-es Rhapsodie-brandy-jét is megkóstolhatja a közönség.
A kiállításra lépve látom, nem vagyok egyedül, igaz, a jelenlevők zöme inkább a nagymamámhoz illene korban, de vannak velem egyidősek is. Mindenkire úgy tekintek, mint akivel összeköt bizarr és különc hobbim, igen, mi nem tetkókban éljük ki magunkat, hanem helytörténetben, jeeee.
Csak annyit mondok: Rákosrendező
De mit is keresek itt, teszem fel a kérdést. Angyalföld nekem adott, itt születtem. A hely, ami megihlette Kassákot, a Beatricét és a Red Hot Chilli Peppers-t az évek során hozzámnőtt, arról nem is beszélve, hogy a gyárromantikának no meg a vidékiesbe hajló külvárosi hangulatnak köszönhetően kiváló alternatív turista célpont (csak annyit mondok, Rákosrendező).
A helytörténet pedig természetesen nem csak errefelé, hanem mindenhol érdekel, mitöbb, ideális a városlakók és környezetük közötti kapocs erősítésére. Az elidegenedés és érdektelenség is az okai, hogy sokszor azt csinálnak közvetlen környezetünkkel és városunkkal, amit akarnak (és csúnya bácsik, rosszat akarnak). A tizenharmadik az egyik legliberálisabb kerület hírében áll, ez azt jelenti, hogy nagylelkűen osztogatják az építési engedélyeket a kétszázharmincötödik irodaháznak és silány újpanelnek. Beszédes, hogy a kerület történetéről szóló könyv-amit amúgy a párnám alatt tartok- borítóján az Árpád híd pesti hídfőjét övező betondzsungel díszeleg, tehát még büszkék is rá.
Inkább kortyolok
Nem heveskedek, nehogy elijesszem új barátaim, inkább kortyolok a Rhapsodie-ből, ami meglepően finom, el is fogy hamar, pedig ötliteres üvegből töltögetik az AHGY-os kollégák. Készültek ám pogácsával és forralt borral is, így kellemesen átmelegedve bóklászom körbe a tárlatot. Bár a hely kicsi, gyakorlatilag egy terem plusz galéria, szépen és ötletesen van berendezve, persze hálás kiállítási tárgyak a régi likőrös üvegek. Talán kicsit sok az írott szöveg, de mindegyik érdekes, van egy-pár kimondottan vicces is.
Az egyik szoba régi patikabelsőt idéz: a likőrök ízesítéséhez és egyéb termékek gyártásához kellő kivonatok készültek itt, a falon alap gyógy- és fűszernövényekből álló illatmintasort lehet szagolgatni. Van itt eredeti szegénységi bizonyítvány, és arégi címkék dizájnján is lehet élvezkedni. Külön említést érdemel a rövidéletű paprikapálinka, amit egy szovjetből hazatért fejes erőltetett, de aztán nem kellett a népnek, ami érthető is a Skála-kópé perverz unokatesójára emlékeztető reklámfigurát elnézve.
A rugósfoci foglalt
A galérián családiasra vált a hangulat, a retro-karácsony sarok (habcsók, színes üveggömbök, fenomenális csúcsdísz) előtt két asztalnál kuporogva próbálkoznak régi társasjátékokkal, sajnos a rugósfoci is foglalt, pedig benne látom sok év felhalmozódott csocsófrusztrációjának feloldozását.
Szinte az AHGY-os srácok is meg vannak lepve, milyen jól bejött az ötletük, az október óta futó Esti Tárlat ugyanis a lazával kívánja ötvözni a cuki művház hangulatot, és úgy tűnik sikerült (minden hó 13-án előadással, rendkívüli tárlatvezetéssel, egyéb kedvességekkel este 10-ig várnak mindenkit szeretettel). A Vj is elkezdi a vetítést, a Hazai gyár életképei váltakoznak elektronikus zenére, s ez úgy tűnik, az idősebb korosztálynak is tetszik, de legalább is nem zavarja el őket.
Röviden elbeszélgetek az egyik AHGY-os fiúval, nem túl meglepően kiderül, hogy nem a pénz motiválja őket, de nagyon lelkesek, a végén beszerzek egy Újlipótvárosi kézművesekről, kisiparosokról szóló portrékönyvert. Felrebbenti egy januári gyártúra lehetőségét, nos, tuti visszajövök nénikkel pacsizni, okosodni, továbbnöveszteni a léggyökereim.
