Nem egyszerű egy pohár jó bort inni a Szépasszonyvölgyben. Lehet, hogy kannával kéne venni, akkor mást adnának, de a poharazgatós tesztünk csúnya kudarcba fulladt. Négy pincében jártunk, gyenge borokat kaptunk, haza már nem hoztunk semmit.
Menjetek el a Szépasszonyvölgybe, kíváncsi leszek a véleményetekre, írta egyik kedves olvasónk, és egy kacsintós szmájlit is írt a sor végére.
Főzni jó lett volna
Jó kis hétvégi programnak ígérkezett, a gyerekek majd fogócskáznak a parkban, ebédelünk egy jót, iszunk egy-két pohár jóféle egri bort, aztán este hazajövünk. Természetesen nem voltak nagy elvárásaink, de egy klasszik „magyaros” ebédre azért számítottunk, és pár pohár kellemes borra.
Eger belvárosából indultunk gumikerekű kisvonattal. A gyerekek nagyon örültek, mi is, hiszen így a sofőr is ihat egy deci bort, este pedig újra autóba ülhet majd. A pincék közötti hatalmas placcon több bográcsolásra alkalmas hely van kialakítva a vendégeknek. Kérdeztük, hol lehet fát vásárolni hozzá, mondták, hogy sehol, és a pincékben nem is nagyon szeretik, ha valaki főzni kezd ott, mert a füst elriasztja a vendégeket. Végülis mindegy, nem is akartunk főzni, csak a lehetőség tetszett volna.
A rutinosok kannát is vittek
Már a völgy kapujában feltűnt, hogy milyen sokan mennek kifelé műanyag kannákkal megpakolva, majd megszakadva a sok vörösbor alatt. Sőt, sok pince ajtajában fürtökben lógott a kreatívnak hitt műanyag kishordó, palack és kanna. Ezek az emberek biztosan tudnak valamit, hiszen autóval, sőt motorral jöttek, mint megtudtuk, még Debrecenből is. Ők annyira előrelátóak voltak, hogy üres ásványvizes palackokkal érkeztek, ne kelljen kannára költeni. Kaptunk egy jó tanácsot is, ha elfelejtünk kannát hozni, akkor is megéri a szupermarketben megvenni a legolcsóbb ásványvizet, kiönteni, majd abban elvinni a bort. Éreztük, izgalmas délután vár ránk.
Négy pincébe ültünk be, ebből háromban határozottan olcsón mérték a borokat. 80-120 forint/dl. Bátran be is rendeltünk belőle egy-egy, sőt a kékfrankosból két decit, hiszen hatalmas oklevél hirdette a falon, a kékfrankos (és talán az összes többi bor is) nyert már valamilyen díjat valahol, valamikor. Leültünk, belekortyoltunk a borba, hát annyira azért nem lepődtünk meg, hogy nem volt éppen a legjobb, de arra azért nem számítottunk, hogy büdös is lesz. Kicsit még erőltettük a dolgot, győzködtük egymást, de nem ment. Egyszerűen nem tudtuk meginni belőle a fejenként egy decis adagot.
Márpedig mi azért mentünk oda, hogy jól érezzük magunkat, nem fogunk egy rossz pince után meghátrálni! Jöjjön a következő!
Mit tetszik ajánlani? Merlot-t, nagyon finom. (Ebben a pincében úgy mondják: merlottot). Ok, legyen merlot, kicsit óvatosabban csak ketten kérünk egy-egy decit, aztán majd meglátjuk. Befülledt, hibás bor.
További ihatatlan lőrék
Még három helyen próbálkoztunk, ebből kettőben ugyanez, ihatatlan lőrék. Még mindig nem ittunk fejenként egy-egy decinél többet, bementünk az ötödik pincébe, ahol egy nagyon jókedvű társaság borozgatott, fiatalok voltak, jó jelnek tekintettük. De itt nem voltunk elég gyorsak, beálltak elénk más vendégek, akik olyan sok bort vettek műanyag palackban, hogy negyed óra után meguntuk a várakozást, és odébb álltunk. Lehet, hogy kár volt, és épp itt ihattunk volna valamilyen kellemes bort, de tizenöt percig nézni, ahogy telnek az ásványvizes palackok borral, elég unalmas.
Közben kihallgatjuk az egyetemistákat, szerintük csak forralt bort szabad inni, lehet, hogy igazuk van, de már késő.
Hatszoros áron ihattunk
Az utolsó helyen legnagyobb meglepetésünkre megkóstoltatták a borokat, mielőtt kértünk belőle. Igaz, hogy az előző pincékhez képest öt-hatszoros áron ihattunk, de végre olyan borokat kaptunk, ami mellé azért érdemes volt leülni, és nem otthagyni az egészet a muslicáknak.
Persze lehet, hogy pont rossz pincékbe ültünk be, és a többiben minden másképp van, de nem érdeklődtünk előre, csak véletlenszerűen bementünk egy-egy helyre.
Tragikus konyha, jó kiszolgálás
Persze a végére meg is éheztünk. Egy mondás szerint olyan helyre nem szabad beülni ebédelni, ahol az ételek le vannak fotózva az étlapon. Hát igen, sokat elárul a színvonalról, de ha valahol csak ilyen helyek vannak, és a következő kisvonatra még fél órát kell várni, hogy visszavigyen a városba, akkor úgy érzi az ember, hogy lehet engedményeket tenni.
Hát nem lehet! Minden tiszta ételízesítő, liszttel sűrített, agyonpácolt és hajszálvékony. Ehhez képest drága, de legalább erre számítottuk. A kiszolgálás viszont tényleg nagyon kedves volt, kár, hogy a konyha tragikus.
Egerbe menni érdemes, sőt muszáj. A város gyönyörű, a Bükk is ősszel a legszebb. Szerencsére az Imola udvarházban sikerült egy jót vacsoráznunk.
