Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mindannyian cipelünk olyan érzéseket, amelyeket inkább bezárnánk egy dobozba. De mi történik, amikor a doboz egyszer kinyílik? Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz egy nagy változás, veszteség vagy belső megingás után? Tóth Réka Ibolya Elveszett harmónia – Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz a test, az érzelmek és a kapcsolatok útján című könyve a mindfulness, az önismeret, a testtudatosság és a személyes gyógyulás eszközeit kapcsolja össze.
A szerzővel arról beszélgettünk, hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz egy veszteség, nagy változás vagy belső megingás után, miért nem elég csupán fejben megérteni önmagunkat, és hogyan segíthet a test, az érzelmek és a kapcsolataink világa újra megtalálni a belső stabilitást.
A könyv egy erős, személyes történettel kezdődik, amely azonnal bevonja az olvasót. Miért döntöttél úgy, hogy az előszón túl nem viszed tovább?
Az Elveszett harmónia eredetileg szakmai könyvként indult. Amikor azonban már a kézirat felénél jártam, egyre erősebben éreztem, hogy valami hiányzik belőle. Azt szerettem volna, hogy az olvasó ne csak a szakmai tudással találkozzon, hanem azzal az emberi úttal is, amelyből ez a könyv megszületett. Ekkor hoztam meg azt a döntést, hogy a saját történetemből is megosztok részleteket, a személyes gyógyulásom történetére is szükség van.
Első könyves szerzőként ugyanakkor sokat gondolkodtam azon, mit jelent őszintének lenni a nyilvánosság előtt. Fontos volt számomra, hogy a személyes történetek ne önmagukért kerüljenek a könyvbe, hanem azért, hogy az olvasó könnyebben ráismerhessen a saját érzéseire és belső folyamataira.
Arra is figyeltem, hogy mindig a saját megélésemről írjak. Hiszem, hogy egy történetet úgy is el lehet mesélni őszintén, hogy közben tiszteletben tartjuk azoknak az embereknek a határait is, akik részesei az életünknek.
A könyv főszereplője viszont valójában az olvasó, és nem én.
Íróként azt szeretném, hogy finoman megfogjam az olvasó kezét, és szelíden végigkísérjem azon az úton, amely közelebb viszi önmagához. A könyvvel egy biztonságos teret szerettem volna teremteni, ahol mindenki a saját történetével tud kapcsolódni. Nem kész válaszokat szeretnék adni, hanem jelenlétet, új nézőpontokat és olyan gyakorlati eszközöket, amelyek segítenek újra kapcsolatba kerülni a testünkkel, az érzelmeinkkel és önmagunkkal.
Mi érkezett előbb az életedbe, a mindfulness vagy az ébredés, azaz annak a felismerése, hogy olyan terheket és mintázatokat hordozol, amelyekkel foglalkoznod kell?
Nekem előbb jött a mindfulness, mint a „csomagnyitogatás”. Ahogy egyre mélyebben megismertem a mindfulness világát, úgy kezdtem megtapasztalni azt is, hogy önmagában nem mindenre ad választ. Ekkor nyílt meg előttem a terápia és más önismereti megközelítések világa.
Nagyon érdekes út volt számomra, mert hosszú éveken keresztül elsősorban az elmémen keresztül kapcsolódtam az önismerethez. Ez teljesen természetes, hiszen szeretnénk megérteni, mi történik velünk. A tudatosság óriási ajándék, mert segít felismerni a működésünket, és azt érezhetjük, hogy végre értjük, mi zajlik bennünk, sőt talán meg is tudjuk változtatni. Ez nagyon fontos lépés, ugyanakkor könnyen erősítheti bennünk azt az érzést is, hogy mindent fejben szeretnénk megoldani és kontroll alatt tartani.
A spirituális utam – vagy ahogy te fogalmazol, az ébredés – számomra ennél mélyebb szembenézést hozott. Lassan kiléptem abból a világából, ahol mindent címkézni és megérteni akartam, és elkezdtem megtapasztalni, hogy nem minden felismerés az elmében születik meg.
Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen át kell élni.
A mindennapokban szerintem óriási szükség van arra, hogy ráébredjünk, mennyire vagyunk jelen az életünkben, milyen kapcsolatban állunk a testünkkel, mennyire érezzük és meghalljuk a jelzéseit. Ugyanilyen fontos, hogy észrevegyük a gondolati mintázatainkat is, azt, hogy milyen történeteket mesélünk magunknak nap mint nap, és hogyan befolyásolják ezek a döntéseinket és a kapcsolatainkat.
A mindfulnessnek van egy nagyon fontos érzelmi tudatosságot fejlesztő része is, de ez általában nem az első lépés. A gyakorlás elején először megtanulunk megérkezni a testünkbe, kapcsolódni a légzésünkhöz, megfigyelni az elménk működését és kialakítani egy belső stabil pontot. Erre a biztonságra azért van szükség, mert amikor később találkozunk a nehezebb érzéseinkkel, már lesz mire támaszkodnunk.
Nálam is eljött egy pont, amikor szükségessé vált bizonyos történetek mélyebb megnyitása. Újra találkoztam fájdalmakkal, félelemmel, haraggal és olyan érzésekkel, amelyeket korábban talán nem engedtem meg magamnak.
Ma már úgy gondolom, hogy a valódi megtisztuláshoz ezeknek az érzelmeknek utat kell engednünk.
Ha szomatikus szemlélettel tekintünk erre a folyamatra, akkor a testünkben tárolt érzelmek csak úgy tudnak fokozatosan átalakulni, ha biztonságos keretek között megéljük őket, nem pedig újra elnyomjuk.
Úgy látom, hogy a valódi változáshoz nem egyetlen módszer vezet. A könyvben ezért kapcsolódik össze a mindfulness, a pszichológiai szemlélet, a testtudat, az idegrendszeri szabályozás és a meditáció. Ezek együtt tudnak megtartani bennünket.
Az ilyen nehéz érzések és belső mintázatok inkább gyermekkorban alakulnak ki, vagy felnőttként is létrejöhetnek?
Gyerekként is átélhetünk olyan félelmeket, amelyeket a környezetünk esetleg lesöpör az asztalról. Az is lehetséges, hogy nincs mellettünk olyan felnőtt, aki érzelmileg meg tudja tartani a félelmünket. Mert bár fizikailag jelen lehet valaki, az ő saját félelme is lehet annyira erős, hogy nem tud elég éber lenni ahhoz, hogy minket, gyerekeket megtartson.
Van, hogy egy történet különböző rétegei csak idővel, más-más életszakaszban vagy különböző önismereti eszközök segítségével válnak hozzáférhetővé számunkra. Talán az egész folyamat lényege az, hogy először megértsük, aztán fokozatosan feldolgozzuk, végül pedig meg tudjunk békélni vele.
Ez a megbékélés talán maga a cél. Kívánom, hogy mindenki találja meg azt az eszközt és azt az embert, akiben annyira megbízik, hogy mellette biztonságban ki meri nyitni ezeket a belső kapukat. Hogy képes legyen gyógyulni, megtisztulni, és idővel a fájdalmas tapasztalataiból békét, derűt, hálát, megbocsátást és szeretetet építeni.
Remélem, ehhez az Elveszett harmónia – Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz a test, az érzelmek és a kapcsolatok útján című könyvem is segítséget tud nyújtani. A vágyam az volt, hogy ne csak gondolatokat adjak át, hanem olyan gyakorlati eszközöket is, amelyeket az olvasó a saját életében is használni tud. Nagyon tisztelem a mindfulness tudatosságot építő erejét, és ugyanígy a jógikus és testalapú gyakorlatok megtartó, átalakító hatását is. Hiszem, hogy ezek együtt képesek valódi változást elindítani bennünk.
Mit gondolsz mért olyan nehéz megengednünk magunknak a kellemetlen érzéseket? Miért szeretnénk inkább csak a jót beengedni, miközben a fájdalmat, a félelmet vagy a dühöt igyekszünk kizárni?
Szerintem ösztönös reakciónk, hogy nem szeretnénk rosszat magunknak, és ez már gyerekkorban is jelen van. Ha védekezési mechanizmusaink alakulnak ki, azok éppen azért jönnek létre, hogy megvédjenek bennünket. Abban a pillanatban ezek jelentik számunkra a lehető legjobb megoldást. Teljesen természetes, hogy kellemes és jó dolgokat szeretnénk megélni. Az már egy másik kérdés, hogy megtanulunk-e találkozni a kellemetlen érzésekkel, és képesek vagyunk-e együtt lenni velük.
Ez nagyon gyakran gyermekkori mintázat. Lehet, hogy nem volt mellettünk olyan felnőtt, aki meg tudott nyugtatni bennünket, és olyan biztonságot tudott sugározni, amelynek a burkában megtanulhattuk volna, hogy a kellemetlen érzéssel nincs baj. Hogy ez is az élet része, és bármennyire erősen élem is meg, közben biztonságban maradok.
Ha ez a biztonság nem tud kialakulni gyermekkorunkban, akkor amikor később találkozunk ezekkel az érzésekkel, könnyen megijedhetünk tőlük.
Sőt, emlékeztethetnek bennünket – tudattalanul – arra az időszakra, amikor egyedül kellett megküzdenünk velük, úgy, hogy még nem voltak eszközeink arra, hogy megértsük, mi történik velünk, és hogyan nyugtathatjuk meg magunkat. A jó hír az, hogy ez újraformálható. A pszichológia és a tudatosság eszköztárával újra kapcsolódhatunk az érzelmeinkhez, és olyan biztonságot teremthetünk az idegrendszerünkben, amelynek köszönhetően egyre nagyobb kapacitásunk lesz ezeknek az érzéseknek a befogadására.
A könyvben külön fejezet szól az érzelmekről, és szerepel benne egy ábra is arról, hogy mit tehetünk, amikor egy kellemetlen érzéssel találkozunk, milyen úton indulhatunk el ilyenkor.
Ez a tudatosság része, de közben testi szinten is nagyon fontos, hogy biztonságjeleket hozzunk létre az idegrendszerünkben. Sokszor érdemes a testtel kezdeni, és ott megalapozni azt a biztonságot, amelyben létrejöhet ez a megtartó védőburok. Ha ez kialakul, akkor egy kellemetlen érzéssel is képesek lehetünk találkozni ebben a biztonságos térben. Megélhetjük, majd egy lépést hátrébb lépve kíváncsian megfigyelhetjük, mit szeretne üzenni nekünk. Idővel pedig ezekből a tapasztalatokból tudás, bölcsesség és belső erő születhet.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Mindfulness-oktatóként nagyfokú nyitottságot és bátorságot kívánhatott, hogy beszélj a pánikrohamodról. Miért érezted fontosnak, hogy ezt is megmutasd magadból?
Fontosnak éreztem, hogy megmutassam, hogy a tudatosság nem azt jelenti, hogy többé nem kerülünk nehéz helyzetbe. Számomra a könyv megírásának és megjelenésének időszaka elképesztően transzformatív volt. A tudatosság megélésének egy olyan mélységét hozta el, amely szakmailag és emberileg is új szintet nyitott meg bennem. Otthagytam egy corporate állást, amely hosszú éveken át meghatározta az életemet, de már nem tett igazán boldoggá. Emellett a magánéletemben is nagy változás következett be: egyedül kezdtem új életet. Ezek a változások felszínre hozták régi, gyermekkorban gyökerező bizonytalanságaimat.
Érdekes módon éppen életem egyik legszabadabb és talán legboldogabb időszakára készülve kerültem egy belső ellentmondásba. Igyekeztem megadni magamnak azokat a biztonságpontokat, rutinokat és öngondoskodást, amelyek segítségével a testem is egyre inkább megtapasztalhatta, hogy bár ezek az érzelmek újra felbukkantak, valójában már a múlt lenyomatai. Ma már visszanézve hálás vagyok ezért az időszakért.
Akkor még nem értettem, miért történik mindez, ma viszont azt látom, hogy ez az út vezetett el ahhoz az élethez és hivatáshoz, amelyben igazán önazonosnak érzem magam.
Hiszek abban, hogy a legnagyobb változások sokszor olyan csodákat és új lehetőségeket készítenek elő, amelyeket az adott pillanatban még nem látunk – és amelyek végül egy még teljesebb, szabadabb és boldogabb élet felé vezethetnek.
A könyvben QR-kódokon keresztül videós gyakorlatok is elérhetők. Mit talál az olvasó ezekben a tartalmakban?
Tíz gyakorlatot vettünk fel videó formájában. A könyvben írásban is szerepelnek, de úgy éreztem, különleges élmény lehet olvasás közben egyszerűen megnyitni a QR-kódokat, és valódi tapasztalattá formálni mindazt, amiről éppen olvasunk. Azt szerettem volna, hogy ez ne csak egy könyv legyen, hanem egy olyan útitárs, amely újra és újra elkíséri az olvasót a mindennapokban.
Többféle gyakorlat került közéjük. Van például egy biztonságot építő bolygóideg-masszázsrituálé, amely során a fül és a nyak területének érintésén keresztül érkezhetünk meg önmagunkhoz. Mielőtt a könyvben a sebek világához érünk, szerepel egy önmegnyugtató érintésgyakorlat is.
Fontosnak tartottam, hogy mielőtt ránézünk egy elakadásra vagy megnyitunk egy nehéz történetet, előbb megteremtsük magunkban a biztonságot.
Az a vágyam, hogy az olvasók ezeket a gyakorlatokat később a nap bármely szakában elővehessék, és egyre magabiztosabban tudják megnyugtatni önmagukat. Az egyik kedvencem a „Harag ökle”, amely segít kapcsolatba kerülni a haragunkkal, és biztonságos módon teret adni neki, kifejezni azt. A gyakorlat végén azonban nem maradunk benne a dühben, hanem egy relaxáltabb állapotból kapcsolódhatunk a szeretethez, a megbocsátáshoz vagy a hálához.
A könyvbe olyan mantrameditációk is bekerültek, amelyek engem is végigkísértek, és kapaszkodót adtak olyan pillanatokban, amikor megijedtem, féltem vagy aggódtam a jövő miatt. A gyakorlatok sokfélék, és bízom benne, hogy minden olvasó megtalálja közülük azt, amelyhez újra és újra vissza tud térni – azt, ami segít megnyugodni, megtartja egy nehéz pillanatban, és emeli.
Mit szeretnél, mit vigyen magával az olvasó, amikor becsukja az Elveszett harmóniát?
Azt szeretném, ha egy pillanatra megállna, venne egy mély levegőt, és egy kicsit közelebb érezné magát önmagához. Ha ráébredne arra, hogy nincs vele semmi baj.
Lehet, hogy csak egy időre eltávolodott attól a belső harmóniától, amely mindig is ott volt benne.
Ha a könyv akár egyetlen felismerést, egyetlen gyakorlatot vagy egyetlen csendes pillanatot ad, amelyhez később egy nehéz helyzetben vissza tud nyúlni, akkor már elérte a célját. A legnagyobb vágyam pedig az, hogy az olvasó a könyv végére ne csak többet tudjon önmagáról, hanem egy kicsit jobban is szeresse önmagát – és bátrabban élje azt az életet, amelyre igazán vágyik.
Tudtad? Azok a buddhista szerzetesek, akik naponta gyakorolják a mély meditációt, egészségesebb mikrobiommal rendelkezhetnek.
