Csengetett Mylord

A Csengetett, Mylord? egy 1920-as években játszódó brit tévésorozat, amely a Meldrum-ház személyzetének és különc arisztokratáinak kalandjait mutatja be. A széria epizódjai a brit humor segítségével világítanak rá a korabeli társadalmi viszonyokra, szövevényes intrikákon és kacagtató félreértéseken keresztül. A sorozat ízig-vérig brit jegyeket hordoz, ennek ellenére Boromisza István úgy véli, hogy a film valódi hungarikum.

Miből fakad ez az elkötelezett rajongásod a sorozat iránt?

Kisgyerekkorom óta nézem a filmet, szinte már kívülről tudom, de századjára is ugyanazt a nosztalgikus, biztonságos érzést váltja ki belőlem, mint az első alkalommal. Valami utánozhatatlan érzés fog el, amikor felcsendül a főcímdal, ilyenkor szinte elönt az endorfin. Az életünkben nagyon kevés megunhatatlan dolog van, de számomra a Mylord abszolút ezek közé tartozik. Tavaly Londonban jártam, és megnéztem a sorozat forgatásául szolgáló házat a Holland Villas városrészben. Úgy éreztem, mintha hazaértem volna.

Mi volt a legmeglepőbb dolog, amire rájöttél a sorozattal kapcsolatban?

Talán az, hogy a Csengetett, Mylord? egy igazi hungarikum. Sehol a világon, még a saját anyaországában sem örvendett akkora sikernek, mint itthon, ráadásul mind a mai napig nagyon népszerű.

Hogy lehet, hogy a magyarok jobban rajonganak a sorozatért, mint a britek?

Egyrészt azért, mert ez volt a rendszerváltás után idehaza először bemutatott első nyugati tévésorozatok egyike. Ez az arisztokrácia életét bemutató széria ilyenformán óriási érdeklődésre talált. Az eleve kiemelkedő minőségű magyar szinkron ráadásul olyan neveket szerződtetett le, mint Pásztor Erzsi, Hollósi Frigyes vagy Benedek Miklós. Végül pedig a sorozat bővelkedik olyan hívószavakban, szállóigékben, amiket szinte minden baráti társaság használ. 

Ki a kedvenc szereplőd és miért? Vagy szereplőid?

Az egyikük Ivy, a cselédlány, aki külseje és melegszívűsége miatt édesanyámra emlékeztet. Ugyanakkor van benne egy adag vagányság is, amit az excentrikus Su Pollard tökéletesen alakított. A másik kedvencem Charles érsek, aki napsugaras jókedvével és olykor a valóságtól elrugaszkodott tanácsaival szinte családtagja a Meldrum-háznak.

A könyved műfaját tekintve is újat hozott a hazai könyvpiacra. Ez egy interaktív enciklopédia. Mit jelent ez pontosan?

A Csengetett, Mylord? önálló olvasmányként is megállja a helyét, de mivel a szócikkeket a sorozat fejezetei szerint rendeztük, akár egy adott epizódot követve is választ kaphatunk nagyon sok kérdésre. A könyvet elláttuk továbbá számos QR-kóddal, amelyek olyan hang- és videótartalmakhoz vezetnek, amelyeket írásban lehetetlen átadni, például különféle akcentusokhoz vagy a sorozatban említett zenei művekhez.

Maradt még olyan kulisszatitok a tarsolyodban, ami valamilyen oknál fogva nem került be a könyvbe?

Az eredeti kézirat valójában 50-60 oldallal hosszabb volt. Ám ezek a lapok sem maradnak a fiókban, már tervezem a könyv folytatását, ami egy újabb, igen érdekes, de a mostanihoz képest más szempontból enged bepillantást a sorozat univerzumába.

  

A könyvben kitérsz arra is, hogy a sorozat szinkronjában vannak igen érdekes fordítási bakik. Kiemelnél ezek közül néhányat, amelyek számodra is meglepőek voltak? 

Két jelenetet emelnék ki. Az egyik az, amikor az árverésen a kikiáltási tárgyak között szerepel egy hímzett bálna és egy tűzálló mellény. Meggyőződésem, hogy senki sem hallott még soha se hímzett bálnáról, se tűzálló mellényről. Az eredeti angol szövegben a hímzett bálna nem más, mint egy kitömött csuka, a tűzálló mellény pedig egy felfújható mentőmellény.

Valójában nem is értem, hogy a fordító miért ezeket a megoldásokat választotta.

De ikonikussá vált a darált húsos pite is, ami a sorozatban porcukorral kerül az asztalra. Bevallom, én egész gyerekkoromban el voltam attól képedve, hogy az angolok porcukorral eszik a húsos pitét. De kiderült, hogy szó sincs erről, ugyanis a sorozatban nem húsos pitét esznek, hanem egy olyan ragacsos, édes, magokat és rengeteg fűszert tartalmazó töltelékkel töltött süteményt fogyasztanak, ami Angliában egy tipikus karácsonyi desszert. Ezért is mondja a sorozatban Iyv, hogy fura az évnek ebben a szakában a darált húsos sütemény, merthogy a filmben nem karácsonykor fogyasztották.

Figyelemmel követed a szereplők mostani életét is?

Igen, közülük is kiemelt figyelmet szentelek Su Pollard-nak, éppen ezért nagyon sajnálom, hogy a nagy sikerű 2018-as magyar közönségtalálkozóra nem tudott eljönni. Ő az, aki Nagy-Britanniában is igazi celebnek számít, folyamatosan vendége a különféle talkshow-knak. Nem véletlenül, hiszen valódi egyéniség, a sorozatban hozott karakterével szemben elképesztő stílusa van, halmozza magára az ékszereket, békaalakú táskákkal jár, és csipkés miniszoknyát hord mind a mai napig. Illetve a Jamest játszó Jeffrey Holland is kedves a számomra, ő a leginkább elkötelezett a magyar rajongótábor felé, hiszen tisztában van azzal, hogy nálunk mekkora kultúrája van a sorozatnak, és erről egyébként tanúbizonyságot is tett, amikor a magyar közönségtalálkozón lakájjelmezbe öltözve jelent meg.

A sorozatnak évtizedek óta nagy sikere van idehaza, a mai napig kedvelt még a fiatalok körében is. Mit gondolsz, mitől korszerű ez a sorozat még most is?

Talán azért, mert akik az elmúlt 5-6 évben, vagyis a gazdasági és egészségügyi válságoktól, illetve a háborúktól hemzsegő időszakban kezdték el követni a sorozatot, ráérezhettek benne arra a harmóniára, amit mindannyian megálmodunk magunknak. A valósághoz képest a sorozat egy nagyon békés, teljesen más világot, egy vágyott állapotot, vágyott emberi kapcsolatokat ad a nézőnek. Azt hiszem, hogy talán ez az, ami megragadta, megragadhatja még akár a kamasz korosztálynak is a figyelmét. Hiszen ilyet még nem láttak, ráadásul a Csengetett, Mylord?-hoz hasonló sorozat mostanában nem is készült. Talán a Downton Abbey-t lehetne még említeni vele egy lapon, és valószínűleg annak is ugyanaz lehet a titka, mint a Csengetett Mylord?-nak.

Megjelenése után szinte azonnal a könyves sikerlisták élére került Jakupcsek Gabriella A napos B oldal című könyve. Mindez egyáltalán nem volt véletlen, hiszen a szerző olyan témákat boncolgat, melyekkel sokszor nem szeretünk szembenézni.