110 éve született spanyol nemesi családban Louis de Funès, a csendőrfilmek legendás komikusa

Olvasási idő kb. 3 perc

Louis de Funès spanyol arisztokrata származású édesapja, miután ügyvéd lett, családja szándéka ellenére, szerelemből házasodott, majd egész Venezueláig menekült. Ott gyémántkereskedőként próbált szerencsét, hogy közben felesége gyermeküket Párizs külvárosában tisztességben nevelhesse. Ilyen háttérrel a "petit" Louis csakis bohém ifjúvá cseperedhetett.

Louis de Funès 1914. július 31-én született a franciaországi Courbevoie-ban. Nem nagyon tudott megülni az iskolapadban nyugodtan az izgága gyerkőc, viszont ügyesen rajzolt és zenélt, de legnagyobb tehetsége mégis a bohóckodás terén mutatkozott. Ez gyermekkorban még nem ritka jelenség, de Louis de Funès, aki a színészi pálya felé csak harmincas éveiben kezdett kacsingatni, igazi legendás komikus lett, és

Idézőjel ikon

egy 1968-as franciaországi közvéleménykutatáson hazája legnépszerűbb színészének bizonyult.

Louis de Funèstől sokáig messze volt a színészi pálya

Nem lett belőle szűcs, ahogy baszk származású, de sevillai születésű édesapja kezdetben szerette volna, önkéntes tűzoltó is csak rövid ideig volt, és hiába szerzett fényképészként képesítést, az sem vált Louis de Funès hivatásává. Viszont kiválóan beszélt spanyolul és angolul is a francia mellett, és jellegzetes grimaszaival kitűnt minden társaságból. A második világháború kitörésekor, kihasználva zenei affinitását, éppen Párizs nyüzsgő és olykor fülledt éjszakai életéről híres Pigalle-jának mulatóktól zsúfolt negyedében dolgozott bárzongoristaként

Louis de Funés csak érett korára vált igazán híres színésszé, akkor azonban az egész világ megismerte
Fotó: Sunset Boulevard / Getty Images Hungary

Ekkor már túl volt egy házasságon. Amikor Germaine Elodie Carroyert 1936-ban feleségül vette, mindössze 22 éves volt. Mivel hamar apai örömök (és kötelezettségek) elé is nézett, fenn kellett tartania családját, zongoristaként kereste kenyerüket. De a kötelék nem bizonyult elég tartósnak, hamarosan válás lett a frigy vége, így miután megismerte a híres francia író, Guy de Maupassant unokahúgát, Jeanne Barthélémy de Maupassant-t, és egymásba szerettek, 1943-ban Louis már újra kimondhatta a boldogító igent. Második feleségétől két fia született, így összesen három fiú: Daniel, Patrick és Olivier büszke édesapjává vált. Annál is inkább, mert második fiából elismert radiológus orvos lett, a legkisebb pedig sokat foglalkoztatott pilóta. 

Úgy tartják, lehengerlő, sajátos stílusával Louis de Funès igazi csábító volt
Fotó: Patrice PICOT / Getty Images Hungary

Hosszú évek után végre megtalálták Louis de Funès-t a főszerepek

Már fiatalon érdeklődött a színész pálya iránt, mégsem jártak szerencsével kezdeti próbálkozásai, ezért egészen harmincas évei elejéig várt, mire újra rászánta magát, hogy elindul a szakma gyakran rögös útján. A valódi tehetség azonban előbb-utóbb utat tör magának, s így volt ez vele is. Már 31 volt, amikor egy kisebb filmszerep végre megtalálta, s ezt közel 80 produkció követte, mire aztán egy főszerepig jutott. Előbb az 1956-os Átkelés Párizson főszerepe hozta meg számára a várva várt elismerést, majd két évvel később a legendás Horgász a pácban, melynek főhőse már végleg belopta magát honfitársai szívébe. 1964 után Lütyő felügyelőért, a Saint-Tropez-i csendőrség szuperhősőket meghazudtolóan ravasz és vér kompetens felügyelőjéért pedig még a keleti blokk országaiban is elkezdtek rajongani.

A csendőrfilmek végképp meghozták a népszerűséget Louis de Funèsnek
Fotó: Sunset Boulevard / Getty Images Hungary

Amerikát az 1973-as Jákob rabbival vette meg magának, s onnantól az egész glóbusz a tenyeréből evett a rózsákért rajongó, kivételes mimikával rendelkező, apró termetű színészóriásért. Illetve, mégsem az egész világ, mert kollégái között akadt, aki soknak találta Funès vehemenciáját, mások pedig talán foglalkoztatottságát és népszerűségét...

Hiába lett nagy siker közös filmjük, a két híres színész között nem szövődött barátság, Jean Marais nem kedvelte különösképpen Funés stílusát
Fotó: Sunset Boulevard / Getty Images Hungary

Louis de Funès szíve nem bírta a hihetetlen tempót

A későn jött, de annál nagyobb siker és foglalkoztatottság közepette a felfokozott tempójú színész aztán olyan iramot diktált, amit szíve nem tudott követni. 1975-ben infarktust kapott. Miután Loire menti kastélyában letöltötte a lábadozási időt, azonnal visszaállt a kamerák mögé és a színpadra is. Beteljesítette álmát, amikor 1980-ban eljátszotta Molière A fösvény című darabjának főszerepét, és amikor a Szárnyát vagy combját című sikerfilmben érzelmesebb húrokat is megpendíthetett a már jól ismert intenzív karakter jellegzetességei mellett. Ekkor már a forgatások legtöbbször egy mentőautó és benne egy készenlétben álló orvosi stáb állandó jelenlétben zajlottak, s a biztosítók már nem tudtak felelősséget vállalni a színész állapotáért. 1982-ben leforgatta a csendőrfilmek utolsó epizódját, majd pár hónappal később, 1983 januárjában ismét infarktust kapott. Ezúttal az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, de emlékét azóta is elevenen őrizzük.

Munkásságáról nem csak mintegy 130 filmje és 100 színházi produkciója tanúskodik, de hivatalos elismerések sora és egykori kastélyában berendezett életműkiállítása is.

Ha érdekelnek a híres színészlegendák és élettörténetük, ezt a korábbi cikkünket is olvasd el!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.