A jótékonyság, az igazságosság és az autonómia tisztelete mellett az orvosi etika egyik nagyon fontos alapelve a „Ne árts!”. A hippokratészi eskü bizonyítja, hogy már az ókori görög kultúrában is kialakították és fontosnak tartották, hogy az orvosok mindig a beteg javát és jóllétét tartsák a legfontosabbnak. Ennek ellenére a történelem mégis azt bizonyítja, hogy ezt az elvet nem mindig tartották be az ókori orvosok.
Ezt olyan bizarr eljárások bizonyítják, melyekről ma már nehéz elhinni, hogy elődeink valóban komolyan gondolták, hogy azokkal segítségére lehetnek másoknak. Az ókori rómaiak például azt hitték, hogy az elesett gladiátorok vére meggyógyíthatja az epilepsziát, a lónyál pedig kezeli a libidót, a heroin pedig a gyerekek depresszióját. Ha mindez még nem lenne elég abszurd, összegyűjtöttünk még néhány olyan orvosi eljárást, ami hátborzongató volta ellenére az ókorban bevett szokásnak számított.
Megcsapolták a betegek vérét
Évezredeken át ragaszkodtak az orvosok ahhoz a hithez, hogy a betegségek eredője a vér minőségében keresendő. Az erek megcsapolását valószínűleg már az ókori suméroknál és egyiptomiaknál is alkalmazták a gyógyítás során, de csak az ókori görögök és rómaiak idejében vált általánossá. Még az olyan befolyásos és nagy tekintélynek örvendő orvosok, mint Hippokratész és Galenus is azt állították, hogy az emberi test fizikai jólléte, az emberi szervezet egészségének megőrzése négy alapvető, mindannyiunk testében megtalálható folyadék: a sárga epe, a fekete epe, a nyálka és a vér egyensúlyban keresendő. Ezt szem előtt tartva a lázas vagy más betegségben szenvedőknél gyakran diagnosztizálták a vérbőséget.
A testi harmónia helyreállítása érdekében az orvosok egyszerűen eret vágtak a betegen, és a létfontosságú folyadék egy részét egy tartályba ürítették.
Volt, amikor erre a célra piócákat is használtak, mert az állatok a vért közvetlenül a bőrből ki tudták szívni.
Annak ellenére, hogy az érvágás könnyen vérveszteség miatti véletlen halálhoz vezethetett, a 19. századig általános orvosi gyakorlat volt. A középkori orvosok a torokfájástól a pestisig mindenre felírták a vércsapolást, de szerepelt szolgáltatásként a hajvágások és a borotválások mellett a borbélyoknál is. A gyakorlat végül kiment a divatból, miután új kutatások kimutatták, hogy több kárt okoz, mint használ, ám a piócázást még ma is használják néhány ritka betegségek kezelésére.
Szelleműző koponyalékelés
Az emberiség legősibb és egyben legborzasztóbb műtéti formája a koponyalékelés. Már hétezer évvel ezelőtt bevett gyakorlat volt világszerte több civilizációban, hogy gyógyításképpen lyukak fúrtak a beteg koponyáján. A kutatóknak nincs pontos információjuk arról, hogy hogyan és miért alakult ki az agysebészetnek ez a szörnyű formája. Egy általános elmélet szerint a beavatkozás valamiféle törzsi rituálé lehetett, mely azoknak a gonosz szellemeknek a kiszabadítására szolgált, akik megszállják a betegeket.
Más magyarázatok szerint ez egy hagyományos műtéti eljárás volt, melyet epilepszia, fejfájás, tályogok és vérrögök kezelésére használtak. A Peruban talált meglékelt koponyák arra utalnak, hogy a koponyalékelést elsősorban sürgősségi kezelésként alkalmazták például koponyatörések után, hogy a visszamaradt csontdarabokat eltávolíthassák.
A bizonyítékok arra utalnak, hogy sok esetben valóban életmentő volt ez a műtétet.
Higanyt ittak a hosszú élet reményében
A higanyról köztudott, hogy mérgező tulajdonságokkal rendelkezik, ennek ellenére egykor elixírként és gyógyszerként használták. Az ókori perzsák és görögök kenőcs összetevőjeként használták, míg a második századi kínai alkimisták a folyékony higanyról és a vörös higany-szulfidról azt gondolták, hogy képesek növelni az élettartamot és a vitalitást. Egyes gyógyítók még azt is hirdették, hogy mérgező higanyt, ként és arzént tartalmazó főzet fogyasztásával pácienseik örök életet nyernek, és képesek lesznek a vízen járni.
A téveszme egyik leghíresebb áldozata Csin Si Huang kínai császár volt, akit állítólag épp a halhatatlanná tevő higanytabletták öltek meg.
A reneszánsztól egészen a 20. század elejéig a higanyt a szexuális úton terjedő betegségek, például a szifilisz gyógyítására is használták. Míg egyes beszámolók szerint a nehézfém-kezelés sikeres volt a fertőzés leküzdésében, a betegek gyakran meghaltak a higanymérgezés okozta máj- és vesekárosodásban.
Állati trágyával kezelték a sebeket
Az ókori egyiptomiak rendkívül jól szervezett egészségügyi rendszerrel és igen képzett orvosokkal rendelkeztek, ennek ellenére az általuk alkalmazott gyógymódok nem mindig ezt tükrözték. Gyíkvért, döglött egereket, iszapot és penészes kenyeret is használtak a helyileg alkalmazott krémek összetevőjeként például sebgyógyításhoz.
A nők csökkent libidóját pedig lónyállal orvosolták.
Az egyiptomi orvosok legundorítóbb gyógymódjai közé tartozott, hogy emberi és állati ürüléket használtak a betegségek és a sérülések kezelésére. Egy i.e. 1500-ban készült feljegyzés szerint a szamár-, a kutya-, a gazella- és a légytrágyának gyógyító hatást tulajdonítottak, és úgy vélték, hogy ezek elhárítják a rossz szellemeket. Bár ezek a visszataszító gyógymódok időnként különféle fertőzésekhez vezethettek, valószínűleg nem voltak teljesen hatástalanok, miután kutatások igazolták, hogy bizonyos típusú állati trágyákban antibiotikumokat tartalmazó mikroflóra is található.
Koponyaport fogyasztottak fejfájásra
A tartós fejfájást, izomgörcsöt vagy gyomorfekélyt az ókorban emberi húst, vért vagy csontot tartalmazó elixírrel gyógyították. A rómaiak azt hitték, hogy az elesett gladiátorok vére meggyógyíthatja az epilepsziát, míg később, a 12. századi patikusok pedig úgynevezett „múmiaport” árultak, ami nem volt más, mint egyiptomi múmiákból készült őrlemény.
De még a 17. században uralkodó angol király, II. Károly is arról vált ismerté, hogy darált emberi koponyából és alkoholból készített itallal gyógyította magát.
Úgy gondolták, hogy ezeknek a kannibál módszereknek mágikus tulajdonságaik vannak, miután az elhunyt személy maradványainak elfogyasztásával az adott ember szellemében is részesültek, aminek vitalizáló és egészségmegőrző hatást tulajdonítottak.
Az előírt kúra típusa általában megfelelt a betegség típusának, vagyis migrénre koponyát, izomfájdalmakra pedig az emberi zsírt használták.
Egyes esetekben a betegek még a kivégzéseken is részt vettek abban a reményben, hogy kapnak egy csészével a frissen megölt ember véréből.
Az ókoriak forradalmasító tevékenységei az élet számos területére hatással voltak. Ha szeretnéd tudni, hogy milyen, napjainkban is meghatározó lakberendezési fortélyokat hagytak ránk, olvasd el az erről szóló cikkünket is.
