Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A pszichológiával kapcsolatos téves hiedelmeink többségéért a média és a popkultúra hibáztatható. A filmek előszeretettel építenek ezekre a mítoszokra, mert frappánsak, hihetőek, és jól sematizálják világunkat. A legtöbb ilyen, széles körben elterjedő gondolatnak pont ez a hátulütője, egyszerű választ ad egy bonyolult kérdésre.
Egyáltalán nem szokatlan, ha te is bedőltél már egy-egy ilyen téves információnak. Egyszerűen képtelenség követni a tudomány szupergyors fejlődését, és a sokat hangoztatott pszichológiai frázisokat könnyen magáévá teszi bárki.
A lentiekben azonban három olyan pszichológiai mítoszt szeretnénk eloszlatni, amelynél már-már rezegni látszik a léc, de még mindig felbukkannak a gondolkodásunkban. Ezekkel csupán az a gond, hogy hibás következtetéseket, sőt hibás döntéseket is hozhatunk általuk. Ily módon újra bebizonyosodni látszik: a tudás hatalom.
1. Agyunknak csupán a 10%-át használjuk ki
Ha ez egy pszichológiai tévhit, akkor kérdés, hogy a 10%-hoz képest több vagy kevesebb a megoldás. Ez a nagyon széles körben elterjedt gondolat mindenhol felbukkant már, ahol tudott, reklámokban, show-műsorokban, kutatási kérdésekben, ezoterikus, agytágító körökben stb. Az agykutatók véleménye viszont más.
Agyunk a testtömegünk kb. 2-3%-a, viszont a felvett oxigén több mint 20%-át elfogyasztja. Valószínűtlen, hogy az evolúció megengedte volna forrásaink ily mértékű pazarlását, vagyis hagyta volna parlagon a 90%-át egy testrészünknek. A kételyeket alátámasztják a klinikai idegtudomány és a neuropszichológia eredményei is.
Agyunk területeit idegsebészi beavatkozással tesztelték, és nem találtak egyetlen olyan „csendes zónát” sem, ahol meg ne jelent volna érzelmi vagy motoros működés a gyenge áram bevezetése okán.
Honnan jött akkor mégis ez a 10%? Valószínűleg egy 20. század eleji pszichológiai úttörő, William James egyik írásának félreértelmezése, továbbgondolása lehet a forrás. Ő azt állította,
kétli, hogy az átlagember több mint 10%-át megvalósítaná intellektuális potenciáljának.
Ez valahogy átfordult az agy 10%-ává.
2. Ha dühösek vagyunk jobb, ha kiadjuk magunkból, mint ha visszafojtanánk
A legtöbb ember szentül hisz abban, hogy a benn tartott méreg az rákot és miegyebet okot, ezért egészségesebb út, ha másokra való tekintet nélkül akkor dühöngünk, amikor éppen felforr az agyvizünk.
Ez a gondolat egészen Arisztotelészig mutat vissza, aki azt az észrevételt tette, hogy a tragikus színdarabok megtekintése lehetőséget nyújt a katarzis átélésére, vagyis a dühtől és a negatív érzelmektől való megszabadulásra, amely kielégítő pszichológiai megtisztulásélményt eredményez. Freud is csatlakozott a katarzisélmény elméletével ehhez a hitvilághoz, sőt a popkultúrában is dívik ezt hangoztatni.
Léteznek katartikus hatású ingerkezelést célzó terápiás módszerek, és szórakoztató csapatépítőként felkínált szolgáltatások. Már idehaza is lehet roncsautókat, háztartási gépeket szétcsapkodni gumikalapáccsal, ami a feldühödött irodista modern toposzhoz köthető.
Sajnos, a kutatások azt mutatják, hogy ez a katarzisélmény téves. A düh kifejezése még jobban felkorbácsolja az indulatokat. A kutatók szerint ez
a kitombolásos módszer csak akkor képes kifejteni hatását, ha konstruktív problémamegoldó stratégiákkal egészül ki.
3. Az álmoknak szimbolikus jelentése van
Az álomfejtés mágia, de az egészbe sikerült belekeverni a tudatalattit is (Sigmund Freudnak köszönhetően), amitől hirtelen tudományosnak tűnik. Az álomfejtés egészen az ókorig visszanyúlik, de a modern korban is bőven vannak hívei ennek a spirituális eszmének. Nekünk, magyaroknak is megvan a magunk álomszótára, a mindenki által ismert Krúdy-féle Álmoskönyv, ami ábécésorrendben taglalja a szimbolikus jelentéseket. Sikerét és nem múló népszerűségét a hatalmas műveltség és kultúrtörténeti tudás adja, nem foglalkozva azzal, hogy a modern tudományok és a pszichológia nem fogadja el érvényességét.
Freud fejtegetéseit azóta már szétcincálták a legújabb kutatások, de két ponton igazat adtak neki. A mindennapi gondolataink és érzéseink befolyásolják az álmainkat, valamint az is vélhetően jó megközelítés, hogy az érzelmek fontos szerepet játszanak az álmodásban. „Mindazonáltal az a tény, hogy az agy érzelmi központjai intenzív aktivitást mutatnak az álmodás közben, míg a logikus gondolkodásért felelős elülső agyi terület lekapcsol, nem jelenti azt, hogy az álmok az id vágyainak kielégítésére történt kísérletek lennének. Ahogyan azt sem, hogy az álmok szimbólumokba csomagolják valós jelentésüket”.
