Egy birodalom uralkodóját számos szempont alapján megítélhetjük: például, hogy milyen gazdasági intézkedéseket hozott, milyen törvényeket alkotott, hogyan bánt a népével, esetleg, hogy mennyire volt nyitott a reformokra. Ha II. Fülöp spanyol király uralkodását vesszük górcső alá e szempontok alapján, akkor láthatjuk, hogy bár kortársai közül sokan zsarnoknak tartották, a kép ennél valamivel árnyaltabb.
II. Fülöp 470 éve lépett trónra 1556-ban, miután apja, V. Károly császár lemondott a javára. Mivel gyermekkorától fogva uralkodónak nevelték, valamint már 13 évesen a Milánói Hercegséget irányította, így Fülöpnek nem esett nehezére egy egész birodalom irányítása, viszont igen csalódott volt, hogy a császári címet és apja osztrák birtokait nem ő, hanem nagybátyja, I. Ferdinánd magyar és cseh király kapta.
Ezért gyűlölték a spanyol királyt Európa szerte
Noha II. Fülöp egy majdnem a fél világra kiterjedő birodalmat örökölt, és a gyarmatokról folyamatosan érkezett az országba a nemesfém, illetve más nagy értékű termékek, a királyi kassza sokszor üresen kongott. Ennek több oka is volt: az egyik, hogy Fülöp olyan háborúkat is vívott, amelyekbe nem kellett volna belebonyolódnia. Ilyen volt többek között a francia trónért folytatott harc, illetve a tengeri összecsapások Anglia ellen, és a németalföldi háborúk, amelyekből nem ő került ki győztesen.
Hogy finanszírozhassa e katonai akciókat, II. Fülöp folyamatosan megsarcolta az alattvalóit, ám külföldön – Európában, mégsem emiatt volt népszerűtlen.
Sokan bigott vallásossága, az inkvizíciót támogató nézetei miatt tartották zsarnoknak, aki elutasítja és tűzzel-vassal üldözi a reformációt.
Megítélésén nem segített az sem, hogy Fülöp, miután megkoronázták, ki sem tette a lábát az országból, de még az általa alapított madridi királyi székhelyről sem. Elzárkózott mindentől és mindenkitől, és mániákus módon ragaszkodott nézeteihez, amely miatt kivívta magának a vallási fanatikus nem túl megtisztelő címét is: nemcsak a protestáns, a katolikus országokban is.
A király felvirágoztatta a spanyol kultúrát
Ugyanakkor a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy II. Fülöp nem engedélyezte egyetlen udvari történetírónak sem, hogy megörökítse az életét, mi több, elrendelte, hogy halála után az összes személyes dokumentumát égessék el.
Így ami ránk maradt forrás, az jobbára az angol és németalföldi krónikások írásai, akik a saját szempontjukból érthető módon nem emlékeztek meg a király uralkodásának néhány elvitathatatlan pozitívumáról.
Például ritkán említik, hogy II. Fülöp rendkívüli munkabírású volt, és Itáliában megtapasztalta, hogy milyen a pezsgő kulturális élet, ezt pedig igyekezett Spanyolországban is megteremteni: számos művész bőkezű mecénása lett, és személyesen irányította az új királyi palota, az Escorial építését.
Uralkodása alatt egyesítette az Ibériai-félszigetet 1580-ra, és megszerezte Spanyolország számára a portugál gyarmatbirodalmat is, így tovább folytatta apja birodalomépítő törekvéseit. Halála után fia, III. Fülöp irányította az országot, ám ő valóban kisszerű politikus volt, kegyenceire bízta a birodalmat.
Ha arra is kíváncsi vagy, ki volt a történelem legrettegettebb királynője, ezt a cikkünket ajánljuk.
