„Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran / Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár, / S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott / Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, - / Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,- / Ült, nem is moccanva már” – szól A holló című vers címszereplőjének belépője.
Edgar Allan Poe költeményében egy szerelmes férfi siratja halott kedvesét, a szép Lenórát, amikor egy holló repül a szobájába. A nagy műgonddal előkészített jelenet pillanatában az olvasó idegei pattanásig feszülnek. A szobában akár a túlvilágról visszatérő lány is feltűnhetne, és hiába jelenik meg helyette a vihar elől menekülő holló, nem enyhül a feszültség. Van valami baljóslatú ebben a fekete madárban. Jól tudta ezt Poe is, nem véletlen, hogy holmi bagoly vagy papagáj helyett a hollóra esett a választása.
Poe és a holló
Poe harmincöt éves korában, 1845 januárjában publikálta először A hollót a New York Evening Mirror című lapban. A vers nagy sikert aratott, egy csapásra ismert költővé tette Poe-t, aki keményen megdolgozott azért, hogy műve megfeleljen mind a mainstream, mind a magas irodalmi ízlésnek.
A vers születésének körülményeiről a The Philosophy of Composition című esszéjében vallott, amely egy évvel A holló után jelent meg. Kiderül belőle, hogy Poe semmit sem bízott a véletlenre. A precízen megkomponált művet komoly agytorna szülte, minden komponense tudatos alkotófolyamat és szerzői döntések eredménye.
A szobába repült holló fekete tollazata vizuális kontrasztot alkot Pallasz Athéné fehér mellszobrával; a refrén („Soha már!”, angolul „Nevermore!”) rímel a halott kedves nevére (Lenóra, angolul Lenore), a mély hangrendű szavak használata pedig hozzájárul a mélabús atmoszféra megteremtéséhez.
„Soha már” – mondta a papagáj
Azonban még a legnagyobb íróknak és költőknek sem sikerülhet elsőre minden. Poe más szárnyasokat is kipróbált, mielőtt a hollót tette meg a vers misztikus szereplőjévé. Mindenképpen olyan állatot szeretett volna választani, amely képes utánozni az emberi beszédet, és esszéjéből kiderül, hogy így esett először a papagájra a választása.
Szerencsére hamar rájött, hogy a színes, bohókás madár nem passzol a történet sötét hangulatához. A holló pedig nem csak színeiben jó választás, szimbolikus jelentésében is az, hiszen alakját a rossz előjelekhez kötjük. Valljuk be, nehezen tudnánk komolyan venni Poe-t, ha ma így hangzana a vers: „Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár! / S szólt a Papagáj: »Soha már!«”.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu
